Miért rugalmatlanak a szüleim? Mit tehetek ellene?

Ezzel sokat nem lehet csinálni... prbáld meg megtudni a problémájukat, és gondolkozz el rajta.

Kérjél tőlük most egy konkrét dátumot, hogy mikor fognak elengedni, ha addig jól tanulsz.

Ha pedig már sok hónapja jól tanulsz, akkor emlékeztesd őket az ígéretükre.

Megpróbálhatod, hogy írásba adatod az ígéretet, hogy x időpontban elmehetsz, és a feltételeket is, amihez kötik ezt. A feltételeket maradéktalanul teljesítsd - lássák, hoyg komolyan veszed a kéréseiket, cserébe kérheted, hoyg ők is vegyék komolyan a Tieidet! Bár én itt alapvető ellenérzést érzek a szüleid részéről a bulizást illetően - lehet olyasmi, hogy ha ők nem bulizhattak, Te se bulizz (de ezt NEHOGY mondd nekik!)

Szelíd módszer még a barátaid elhívása hozzátok, hogy lássák a szülied, normális emberekkel mennél el, vagy az, hogy a dominánsabb szülődet hívja fel valamelyik barátod segítőkész azonos nemű szülője, és nyugtassa meg, hogy pl. elmegy elétek kocsival, vagy együtt jöttök haza, akármi.

Gondold végig, mi lehet a legrosszabb, ami akkor történik, ha ugyan továbbra is jól tanulsz, segítesz nekik otthon, tisztelettudóan beszélsz velük, DE fogod magad és elmégy a buliba. Esetleg kiírod/megmondod, de elmégy. Aztán azt gondold végig, hogy megéri-e ennyi büntetésért a hőn áhított buli, mert lehet, hogy meg (először azért ne hajnali 5ig.)

Érdekes, egyesek mit meg nem engednek maguknak a szüleikkel szemben, mások meg nem tudják, mi az egészséges lázadás. :)

Hogy a javát szolgálja-e, ez vérmérséklet kérdése.

Van, aki egyébként sem "bulizós" típus, ha elengednék is. Egyik ismerősöm pl. valósággal könyörgött a 18 éves, folyton otthon matekfeladatokat megoldó fiának, hogy ad neki pénzt, csak menjen el a városunkban rendezett rockkoncertre, Pokolgép, Ossian, stb. A gyerek ha hallgat valamit, rockzenét, és nem ment el mégsem!

De aki meg bulizós típus, és ezt elnyomják benne, akkor ha az egyetemre kerül, azok közt lesz, akik reggel 7kor papucsban négykézláb másznak a kolifolyosón :) Azt akarom mondani, hogy sokszor látam, hogy a korábban nagyon korlátozott csoporttársaim ha elszabadultak, azt se tudták, hogyan zülljenek le. Én meg folyamatosan eljárkáltam gimnáziumban, már akkor megtanultam a leckét, hogy mi az elég, és tudtam haladni az egyetemi tanulmányaimmal, amiket persze tarkított néhány jó buli. :)

De ha az egyetemen se éli ki magát, akkor később előfordul, hogy megkeseredett, frusztrált ember lesz, már csakazértse fog elmenni sehova, ha lehetne is, hogy meggyőzze magát, neki ez így jó, és eddig is jó volt. (Túl nagy sokk lenne változtatni, és felismerni, hogy ebből a szempontból x évet elbaszott az életéből, így inkább elbassza a többit is...) Mindenki látott már ilyen szülőket!!! Lehet, hogy a korlátozott gyerek később maga is így bánik majd a gyerekeivel, ez a legrosszabb az egészben.

Szia!

Szerintem a legegyszerűbb megoldás: amint csak lehet, pattanj meg otthonról! Ahogy olvastam a történeted, rögtön olyan érzésem volt, mintha a pár évvel korábbi önmagamat olvasnám... Az én anyám szintén ilyen beállítottságú volt, ígérgetett, nem tartotta be, állandóan kritizált, semmi sem volt jó neki, emellett pedig állandóan üvöltözött velem semmiségek miatt (pl. ha késett a busz, és öt perccel később értem haza a megszokottnál).

Én 18 évesen leléceltem otthonról, elmentem egyetemre az ország másik végébe, és azt mondatom, életem legjobb döntése volt! Nem mondhatom, hogy dúskáltam anyagiakban (anyám egyáltalán nem támogatott anyagilag), volt, hogy szó szerint éheztem, de legalább SZABAD voltam, így, nagy betűvel. Végre azt csináltam, amit akartam: buliztam, koncertekre jártam, moziba mentem, amikor csak akartam, és pasiztam! :) Igen, kellett ez nekem. Most, jó pár év után sem bántam meg, hogy ide jöttem. Van diplomám, állásom, szerető férjem... De a legfontosabb: anyámat szépen leépítettem az életemből. Nem hívtam, nem vettem fel, mikor ő hívott. Eleinte magán kívül ordibált, hogy hogy képzelem ezt, így, meg úgy. Azt válaszoltam neki, hogy el lehet dönteni: továbbra is ellenőrizni akar, ordibálni és gyerekként kezelni, ebben az esetben az életben nem hall rólam többet, vagy értelmes emberekként beszélgetni az élet dolgairól, tanácsot adni, vigaszt nyújtani, ha kell, ahogy egy normális anya szokta...

Azóta a lehető legjobb anya-lánya-viszony alakult ki közöttünk: ő belátta, hogy tévedett, én pedig újra képes vagyok szeretni őt...