Lehet azon változtatni amilyenné neveltek a szüleim?

Elöször is, szerintem a neveléseddel semmi gond, ez így a normális. Egy gyereket nem lehet napi 24 órában kézben tartani, mert azzal tényleg tönkre lehet tenni.

Másodszor minden embernek van egy alaptermészete, ami a genetikából következik és ezt neveléssel nem lehet megváltoztatni, legfeljebb picit módosítani. te zárkózott ember vagy, meg kell tanulnod ezt elfogadni.

Harmadszot egy felnött ember tud magán változtatni, ha valami zavarja, nem mentegetözhet azzal, hogy a szülei milyenek voltak vele.

Egyetértek az elsővel, 23 évesen teljesen felesleges azon lamentálni, hogy ki a hibás, meg úgy egyáltalán a szüleidet hibáztatni.

Igen, lehet, hogy más szülőkkel másmilyen felnőtt lettél volna, de ebben a korban már te alakítod a saját egyéniségedet és te vagy felelős a viselkedésedért.

Amiket leírsz, azért nem olyan kirívó dolgok, sok emberre jellemző lehet és nem feltétlenül azért, mert hibáztak a szülők.

Nem vagy rossz helyzetben egyáltalán, ha valami nem tetszik magadban vagy az életedben, akkor VÁLTOZTASS, de ne azon lamentálj, hogy mit rontottak el a szüleid. Ez nem visz előre, viszont megkeserít.

A kapcsolatfüggőséget leszámítva rám is igazak az általad leírtak, ráadásul ugyanannyi idős is vagyok, mint te. Én is a szüleimet okolom sok dologért, például azért, hogy túl félénk vagyok társaságban (pedig amúgy meg nem...), mert gyerekként nagyon elnyomtak, a mai napig nincs szavam a családban. Sokszor végig sem hallgattak, ha ezt a szemükre vetettem, annyit kaptam "ki kiváncsi a te hülyeségeidre, mit gondolsz?", még felnőttként is azt érzem, csak hülyeség és lényegtelen dolog az, amit mondok. A mai napig félve szólok a szüleimhez, várva a bunkó reakcióikat.

Hogy változtatni lehet-e, nem tudom, szerintem egyedül nem nagyon. Én már elköltöztem, de ugyanolyan maradt a helyzet, nem tudok erősebb lenni. Hozzáteszem, engem nem csak a szüleim bántottak, de a gyengeségem miatt az iskolában, buszon is hamar kipécéztek a gyerekek régen.

Érdekes amúgy, mert én meg pont az idegenekben bízom jobban, mert azt tapasztaltam, hogy minél jobban megismer egy ember, annál rosszabbat várhatok tőle, annál durvábban fog kihasználni vagy átverni. De ebben inkább a régi barátnőim a hibásak, hogy így érzek, nem is tartom már velük a kapcsolatot. A szüleim etéren maximum még annyiban hibásak, hogy nm engedtek el másik iskolába, mikor el akartam menni (8 osztályos gimi közepén, mikor lehetőség volt átmenni máshova 9.-től), ezt sokszor a szemükre hánytam, mégis az öcsémmel eljátszották ugyanezt, úgyhogy biztos nem bánták meg.

Mindenesetre szerintem jobb, ha az ember szakember segítségét kéri az ilyen sérelmek feldolgozásához, nekem biztos nem menne egyedül...

"nagyon sok idő kell amíg egy emberben megbízom,ezért nehezebben tudok kialakítani mély kapcsolatokat.Magam is érzem hogy falakat húzok magam köré"

Ez a te mostani egyéniséged. Ennek nem sok köze van a gyerekkorodhoz. Eleinte nem feltétlen a lelkünk legbelső titkairól kell beszélnünk egy másik emberrel, akivel most ismerkedünk. Könnyedebb, hétköznapibb témákat válassz, mit főzzünk, mit együnk, vitaminosat, egészségeset, könnyűt...

Ja, és nem kell túlstresszelni az életet. Nyilván légy felkészült, de mindent nem tervezhetsz el előre. Engedj teret a spontaneitásnak!

csernusnak nagyon jó gondolatai vannak ám erről, a mérgező szülk is jó ill az alkoholbetegek felnőtt gyermekei is. Olvasgassatok ezekből sokat, nekem sokat segítettek.

Szülőktől azt kaptuk amit, visszamenni nem lehet. Viszont egy bizonyos kor felett a személyiségfejlődésünk egyedül a mi felelősségünk.