Nagy dilemma után ultimátumot adtam. Szerintetek érthető vagy pofátlan voltam?

Párommal nagyon szeretjük egymást, de mostanában feszültség van a jövőnk miatt. Egy év múlva szeretnénk összeköltözni, de az a problémánk, hogy nem tudjuk melyik városba menjünk. Ahol párom dolgozik X helyre, vagy ahol én, Y helyre. A helyek teljesen ellentétes irányúak egymástól, kocsival is jó fél óra út. Nekem a munkám (kórházban dolgozom) jobban megköveteli azt, hogy Y helyre költözzek, illetve több munkanapot is járok, mint Ő. Ő két nap melózik két nap szabadja van. Én 5 napot hetente, illetve majd jönnek az ügyeletek nemsokára, ami havonta 5 db lesz kb. Fizetésem jó, nagyobb a város több lehetőséggel és lakással, amik igaz, hogy azért drágábbak is, mint X helyen. Párom számára is lenne egy meló Y helyen, ami jobban fizetne, szakmájában maradna, csak fél nagyon és nincs önbizalma váltani. Fél, hogy a 2 szék közé esik és nem állja meg a helyét ott. Az ő édesanyja azt akarja, hogy én ingázzak 60 km-t naponta és én zsebemből menjen az úti költség, az én édesapám pedig azt, hogy párom költözzön velem Y helyre és ő ingázzon, mert neki van kocsija és jó sofőr(én nem). Igazából én is ezt szeretném, mert ha elvállalom a délutáni készenléti szolgálatot engem bármikor behivhatnak és nagyjából fél órám van beérni. Ezt nem kötelező elvállalni, ha valaki messziről van,de plusz pénz és én szeretném. Odáig fajult a vita erről, hogy megmondtam a páromnak, hogy ha veszel magadnak egy kétszobás lakást X helyen, ahova annyira akarsz költözni alacsony rezsivel, felújítva, jó helyen akkor belerakom a kis popóm a lakásba és hajlandó vagyok ingázni naponta a munkahelyemre és nem vállalom el a készenlétit. De úgy, hogy én fizessem az utat havonta, ami 25 ezer forint, plussz fizessek drága albérletet rezsivel az már túl sok minusz nekem és igazságtalannak érzem az érveim mellett. A válasza az volt, hogy "rendben van".