Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan haragszik rám a...

Jogosan haragszik rám a férjem ezért?

Figyelt kérdés

Elöljáróban: hét éve vagyunk együtt, ebből 3 év házasság, gyerek még nincs. Az utóbbi időben egyre inkább egyedül éreztem magam, társas magányban. Nagyon sokat dolgozott, ebből fakadóan fáradt volt, feszült. Már nem csináltunk programokat, későn ért haza, akkor is csak bekapott pár falatot, majd fürdés és gépezés után (van egy játék, nagyon szereti, azt mondja, az kikapcsolja) be az ágyba és alvás. Sokszor hétvégén is. Szex heti 1-2x volt.


Három hónapja lett volna a házassági évfordulónk, beszéltünk is róla, hogy akkor végre lesz közös program, eleinte ő is lelkes volt, beszélgettük, hogy hova menjünk, mit csináljunk. Azt hittem, hogy rendbe jön akkor végre a kapcsolatunk. Ahogy közeledett a nap, láttam rajta, hogy már nincs igazán kedve ünnepelni, és ha szóba hoztam a dolgot, akkor csak biccentett, oda se figyelt. Felajánlottam, hogy ne menjünk akkor sehova, főzök itthon vacsit kettőnkre. Rendben van... De aznap ezt elfelejtette, és mialatt én készültem, vártam rá, elment sörözni a kollégáival, és nem is vette fel a telefont, mert a munkahelyén hagyta, amit későn vett észre. Itthon, amikor látta, hogy paprikás a hangulatom, még engem teremtett le jól, hogy mit hisztizek, jövőre is lesz évforduló, ő most nagyon kimerült idegileg és jól esett neki az a baráti sörözgetés...


Nagyon rosszul érzem magam. :( Mindezek mellé, jött hozzánk egy új kolléga. Egy évvel fiatalabb nálam, és szemmel láthatóan tetszek neki már az első naptól kezdve. Eleinte nem is érdekelt, de ahogy otthon romlott a helyzet, észrevettem, hogy jól esik a figyelme, az, hogy mindig érdeklődik. Nagy lépéseket nem tett, érzi rajtam a távolságtartást, de egyszer már bekockáztatta, hogy elhív vacsorázni. Természetesen elutasítottam, de érzem magamon a változást. Ha elkezdek készülődni reggel, eszembe jut, hogy vajon tetszeni fog-e neki az a ruha, parfümöt váltottam, több időt fordítok a sminkre, és várom, hogy mikor érkezik meg munkába... Azt hiszem, elkezdtem vonzódni hozzá.


Ma ezt elmondtam a férjemnek... Kértem, hogy beszéljük meg a dolgokat, mert már máshoz is vonzódom, ezt pedig nem akarom, vele szeretném az életemet továbbra. De kiabált velem, hogy biztos máris megcsaltam, menjek csak a szeretőmhöz. Elvonult most, nem tudom, hová. Rosszul tettem, hogy elmondtam? Segítsetek! :( 30/L



2015. dec. 16. 20:34
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
33%

Minek kellett elmondani? Teljes bizalom...Ja!

Vannak dolgok, amit a barátnővel beszélünk meg, vannak amit a férjjel.

2015. dec. 16. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
89%

Ha nem figyelnek egy nőre..Ez könnyen előfordulhat..Dehogy.Jól tetted..Őszinte voltál hozzá..

Ő meg jól letolt..ez igen..:/

Majd ki szellőzteti a fejét..

2015. dec. 16. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
92%

Szerintem jól tetted, hogy elmondtad, és felkavartad az állóvizet. Nem akarod megcsalni, és figyelmeztetted, hogy baj van, lépnie kell.


Persze ezzel most lehet belegázoltál a önérzetébe, ezért volt a kifakadás, de ha lehiggad, beszéld át vele újra, hogy megértse, mi volt a baj.


Semmi rosszat nem tettél.

2015. dec. 16. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
86%

Szia, szerintem teljesen korrekten kezelted a helyzetet.

Nem, nem jogos, hogy haragszik.

Reméle, sikerül majd megbeszélnetek.

32N

2015. dec. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 AtyeszLL ***** válasza:
13%

Ez az érme egyik oldala. Vajon a másik, hogy hangzik most?

Iktasd ki a játékot, és minden a régi lesz.

Majdnem minden. Azért óvatosabb lesz, mivel az első apróságnál mást keresel.

2015. dec. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
10%

Jól tetted, hogy elmondtad, legalább tudja, hányadán álltok. Ő dolgozik a megélhetésért, te félremész, így meg ez egy jól működő párkapcsolatban, nem?

És nincs benned egy csepp szégyen sem?

2015. dec. 16. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
9%
Q
2015. dec. 16. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
81%
Őszinte voltál hozzá, erre ő elmegy valahova, ha jól értettem.
2015. dec. 16. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

6-os:


Nem mentem félre, szó sincs lett volna arról, hogy megcsalom. Mint írtam, el is utasítottam a férfi közeledését.


Lassan négy-öt hónapja van ez a helyzet, és sajnálom, hogy ez a helyzet velünk, de nem csaltam meg! Nem tenném.

2015. dec. 16. 20:57
 10/20 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem itt fontos tényező az is, hogy mióta megy ez így (evés, gépezés, más program nincs), illetve várható-e, hogy változik a helyzet, vagy mostantól ilyen lesz a melója.


Fordított esetben én is kibuknék, ha a stresszes melóm mellett közölné a férjem, hogy másik csajt nézeget, mert nekem nincs rá időm, viszont igyekeznék ezen változtatni, vagy legalább megbeszélném vele, hogy ez most átmeneti állapot-e, vagy hogyan tervezem a jövőt.


A te álláspontod is érthető, hogy nem azt akarod minden este nézni, hogy ő a gépet nyomogatja, veled meg nem foglalkozik.

Viszont azt add hozzá, hogy egy új kapcsolat mindig más, persze hogy az elején minden szuper, mindkét fél teper, de érdemes-e emiatt eldobni 7 évet. Valamiért csak hozzámentél ehhez a férfihoz.


Én várnék, hogy kicsit lenyugodjon, aztán próbálnék vele újra beszélnié

2015. dec. 16. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!