Jómódú, átlagos, vagy gazdag családból származol?
A mai világban mi számít minek?
Mi a jómódú és mi a gazdag?
Szegény.
Nem Magyarországon születtem, az életmód ott sokkal rosszabb. Akkoriban az tűnt normálisnak. Nem voltunk a legszegényebbek, vannak rosszabbak is, de sok sérelmem volt amit csak most fogok fel.
Apukám dolgozott mindig, mikor milyen munkahelyen, anyukám is sokat dolgozott, de ő otthon (kert stb.).
Igyekeztek megadni mindent nekünk szoros keretek között. Igazi új ruhám elég kevés volt, még a gagyinak számító kínai kategóriából se nagyon, ami volt azt is kaptam, a többi pedig turiból, innen-onnan. Nem voltam követelező soha, ezt egyértelműen kijelenthetem, sőt, még ha akartak adni se igényeltem, tudtam, hogy nem szabad. Eleinte egy szoba-konyhában laktunk 4-en, aztán már lett 2 hálónk, konya, fürdőszoba. Sokan gúnyolódtak azon, hogy mennyire kicsi a házunk. A gyerekek borzalmasak tudnak lenni. Azóta kicsit javult a helyzet, öcsémet már igen-igen menőn öltöztetik, teljesen új és kellően jó telefont kap. Én egyetemista vagyok, igyekszem a lehető legkevesebb pénzt elhozni otthonról (értsd 4,5 év alatt kb 180 000 Ft, ebben minden benne van, a laptomom ára is), kb jelenleg 30 000 Ft-ból jövök ki havonta (koli+kaja) ruhákra még most se igazán költök, csak ha néha megspórolok rá, de ilyenben, hogy H&M, Zara stb soha nem vásároltam még. Nálam ez már luxus. Nyaralni soha nem voltam. Mivel most ez van, elfogadom, de később, egyetem után mindenképpen változtatni akarok (diplomával) remélhetőleg már tudom majd szüleimet is segíteni.
Átlag feletti, szüleimnek van saját építésű háza, meg egy felújított örökölt ház, meg egy lakás egy vidéki városban, meg van egy pici ház pici kerttel, ez az egyetlen ingatlan ami most ki van adva. Pesten egy pincelakás a Hősök terénél, ezen felül örökségbe várható még egy kertes ház és egy lakás vidéken.
Költekezni nem szoktunk mert most az ingatlanokban áll a pénz(meg egyébként se vagyunk az a pénzherdáló fajta), hitelt sose vettünk fel, viszonylag szerény környezetből jöttek a szüleim, ami van az a cégből és az örökségekből jött össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!