Jómódú, átlagos, vagy gazdag családból származol?

Atlagos videki ertelmisegi csaladbol jottem

A nagyszulok kertes hazban laktak igy sok finom hazi enni es innivalo jutott

Nyaraltunk is belfold szoc kulfold sokat kirandultunk ugye az ingyenn volt

Kocsink nem volt vonat busz gyalog jartunk ill bicigli

Tv nem nezhettunk nagyon sokat olvastunk es szinhazra is jutott igaz csak videken

Tuti jo gyerekkorom volt apam egy egyetemet vegzett jo humoru okos bolcs apa volt anyam almodozo festo rajzolo alkoto sutogeto anya

Sajnos ultra nagy ateistak voltak igy csak kamaszkoromban talalkoztam a hittel

Akkoriban átlagos volt - volt 1 nem túl öreg autónk, minden évben elmentünk külföldre nyaralni, bár Európán belül, mindig megvehettük a ruhákat, amiket akartunk, el tudtunk menni kikpapcsolódni a családdal, kaptunk zsebpénzt, mindenkinek volt saját szobája, volt elég hely a lakásban.

Ma már úgy gondolom, hogy ez a gazdasági helyzet rosszabbodásával egyre inkább átlag felettinek számít. De akkoriban még tényleg ez volt az átlag, az osztálytársaim 70%-a így élt gimnazista koromban.

Kiskoromban egy ideig elég jómódúak voltunk, majd szegények, most átlagos, kiegyensúlyozott családom van. Saját lakásunk van, két autónk, évente 1 külföldi utazás és egy belföldi a átlag.

Örülök neki, hogy amire kell, arra van, nem feszültségforrás a pénzkérdés, viszont nem is szórjuk feleslegesen. Nem voltam boldogabb, mikor több pénzünk volt, akkor egyéb okok miatt. Gyerekként szegénynek lenni elég nyomasztó volt, állítólag nem követelőztem, csak rossz volt az anyukámnak látni, hogy amikor tudta, hogy valamit nagyon szeretnék, akár egy kisebb összegű dolgot, meg sem említettem neki, mert tudtam, úgysem kaphatom meg.

Összesítve azt mondanám elégedett vagyok az anyagi helyzetemmel és az életemmel is.

Átlag alatti. Az évek során apám jövedelme egyre kevesebbnek számított, édesanyám nem kapott munkát, hiába próbálkozott, visszamenni meg már nem tudott visszamenni a régi munkahelyére, mert közben elköltöztek, gyerekekkel, meg viszonylag speciális tapasztalatokkal a kelet-magyarországi régióban nem kellett senkinek. Apámnak kb. másfél minimálbére volt, azóta kevesebb, ahogy a minimálbért emelték fokozatosan, a bérét meg alig,de két diplomás középvezető.

Annyi könnyebbség, hogy mivel már egyik nagyszülő sem élt, mikor gyerekként megszülettünk, az örökségből telt lakásra, így legalább albérletre nem kellett költeni, viszont irigykedtem azokra, akiknek volt kedves, drága szerető nagyszülője, aki ugye tipikusan kényezteti az unokáit, nomeg a nyugdíjból is csurran-cseppen valami, gondolom felnőttfejjel.

Ételre futotta, autóra néha (volt néhány évig Trabantunk, Ladánk, aztán már nem bírták finanszírozni, tömegközlekedtünk, meg sokat mentünk gyalog)

Heti egyszer vasárnap jutott hús is az asztalra, amire apám mindig is büszke volt, ő mélyszegénységből küzdötte fel magát. De inkább mennyiség volt, kb. mindig mindenben a legolcsóbbat kerestük.

Középiskolában négy évig volt egyetlen sportcipőm, már szakadt, tépett, de nem jutott másra. Ruhát sokszor ajándékba,vagy amikor már nagyon kellett, vettünk valamit.

Iskolatáska három-négy évig, amíg bírta.

Másik város egyetemére jártam, hiába kaptam ösztöndíjat, szoc+tanulmányit is, volt, hogy az egyre magasodó kolidíj mellett lemondtam a helyi bérletről (harmadév tájékán emelték meg ötezer ft-ra), és inkább heti 2x1 órát gyalogoltam nagy pakkal az állomásról a koliig meg vissza, háromnegyed órát a bevásárlóközpontig, ahol olcsóbban lehetett az élelmiszert beszerezni, stb.

Bulikra egy hónapban kb. egyszer mentem el, egyrészt költség, másrészt tanulás miatt.

Itt is a legolcsóbb csizmám volt, kb. két évenként cseréltem. Az olcsóbb jegyzeteket megvettem, vagy fénymásoltam, sokat lógtam a könyvtárban netről tanulni, vagy netezni, meg onnan vettem ki a tankönyveket, amiket lehetett. Notebookom nem volt, számítógépet még középiskolában vettek nekem, egy legolcsóbbtól valamivel jobb kategóriásat, ajándékba, azt használtam otthon végig. Okostelefonom is a legolcsóbb volt, az egyetem második felében vettem kb.

Diákmunkát nem tudtam vállalni, lévén rengeteg kötelező gyakorlat volt az egyetemen, és a tanulás rovására is ment volna. Helyette tanítottam az egyetemen, az is jelentett néhány ezer forintot, meg gyúrtam a tanulmányi ösztöndíjra, ami még maximumban sem volt sok. (mondjuk ezt sosem sikerült elérni)

Mára átlag feletti színvonalon élek, azt hiszem, kifejezetten jómódban. Ha akarok, akár külföldre is eljutok az összegyűjtött pénzből, támogatom a szüleimet, testvéreimet. Talán az előzményeknek köszönhető, de még a mai napig sajnálom a felső árkategóriás ruhákra pl. a pénzt, de már ezt is meg tudnám engedni. Viszont nem kell gondolkoznom, hogy melyik a legolcsóbb felvágott, azt veszem, ami megtetszik, csak nem extrém drágát pl.

Szóval azt gondoltam, meg gondolom, hogy átlag alatti családból származom, de