Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetünk, ha folyamatosan...

Mit tehetünk, ha folyamatosan így viselkedik a gyerek? Már nem bírom cérnával.

Figyelt kérdés

A párom gyereke hét éves, és tényleg kibírhatatlanul viselkedik.


Kb mint egy nehezen kezelhető 16-17 éves kamasz.

Mindent széthagy, szándékosan tönkretesz dolgokat (múltkor egy frissen rendelt, 30ezer forintos fali vászonképet vágott fel ollóval apró cafatokra), hisztériázik, nem fogad szót, káromkodik, felesel, kiabál az apjával és velem is, illetve simán "maszturbál" (előre-hátra csúszkál a fotel karfáján) előttünk és mások, a vendégeink, barátaink előtt is - hiába kérjük, hogy ezt csak olyankor csinálja ha egyedül van, csakazért sem hajlandó félrevonulni.

Utcai ruhában, sőt néha cipőben ugrál a frissen megvetett ágyon, nem egyszer megpróbált minket megütni, illetve az egyéves közös gyerekünket néhány alkalommal durván megrúgta.


Hiába a szép szó, hiába a kiabálás, hiába a büntetés (beküldjük a szobájába), magasról tesz rá, még a megbánás szikrája sem látszik rajta.

Ha megszidjuk vagy megbüntetjük, foghegyről odaveti hogy "bocsánat", és mintha mi sem történt volna, 20 perc múlva kezdi elölről.


Beszéltünk az anyjával, azt mondja otthon is ez van, de szerinte ez nem baj, mert "szegény gyereket nem lehet korlátozni, nem várhatjuk tőle, hogy hülye szabályokhoz alkalmazkodjon".


Mégis mit lehet kezdeni a gyerekkel? Büntetés, szidás nem használ, próbálkoztunk a jutalmazásos rendszerrel is, de semmi eredménye sem volt.


Légyszi segítsetek, mert már azon a ponton vagyok, hogy lekeverek neki egy irgalmatlanul nagy pofont.



2015. nov. 19. 09:06
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
87%

"De nem tehetem meg, az anyja már azért is hisztizik, mert a szobájába küldjük, szerinte én nem folyhatok bele a gyereke nevelésébe, és már így is "túl sokat engedek meg magamnak szegény gyerekkel szemben"."


AKKOR az apának kell megtenni, arra ugyanis nem mondhatja az anya, hogy nincs hozzá joga!

2015. nov. 19. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
83%

Szerintem az alapvető gond, hogy ezt nem neked kéne megoldani, hanem a párodnak.

Őt nem zavarja, nem tesz semmit?

Mégiscsak az ő gyereke. Az anyukát sem értem. Ezzel a gyereknek tesznek nagyon rosszat, hogy nem kezelik, kezeltetik a problémáját.

2015. nov. 19. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
80%
ebben az esetben férjeddel közlöd, hogy nyugodt életet akarsz élni, szóval ha nem nevelheted a gyereket akkor oda a gyerek nem teheti be a lábát vagy mész anyádhoz.Sajnálom de ha férjed nem lép elég erélyesen akkor ez a kapcsolat nem ért eleve semmit.
2015. nov. 19. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
80%

Édesanyám óvónő, így van rálátásom az ilyen gyerekekre. Mielőtt mindenki felpofozná meg megbüntetné a gyereket, gondolkodjon már el, hogy mitől ilyen a gyerek? A legtöbb esetben nem a gyerek a hülye, hanem a szülei. Anyám sokszor kivan attól, hogy nem a gyereket kellene megnevelni, hanem a szüleit. Ha egy gyerek ilyen fiatalon maszturbál, és ilyen a viselkedése, az legtöbb esetben attól van, hogy konkrétan lesz@rják a szülei, nem kap elég figyelmet. Amikor kap, akkor annyit, hogy bezavarják a szobába.


A legnagyobb baromság, amit egy szülő elkövethet, hogy nem "korlátozza" a gyereket. A gyereknek szüksége van korlátokra, tudnia kell, mi a normális, és mi nem az. A gyerek feszegeti a határokat, de ha nem foglalkoznak vele, akkor addig megy el, amíg végre kap egy kis figyelmet. És miért is ne alkalmazkodjon szabályokhoz? Az iskolában, a munkahelyén, mindenhol szabályokhoz kell majd alkalmazkodnia, és ezt még gyerekkorában kellene megtanulnia.


Szóval nem pofozni kell a gyereket, hanem foglalkozni vele, lehetőleg beszélgetni normálisan. Ilyen korban már nehéz átnevelni egy gyereket, ezért lehet, hogy szükség lenne egy szakemberre.


Anyukám mindig próbálja rávezetni a szülőket, hogy hogyan kellene a gyerekkel foglalkozni, de azt látja, hogy amíg a gyerek bent van az óvodában, addig normális, de ahoy a szülőkhöz kerül, megkergül. A szülők pedig nem tudják hogyan kéne nevelni, mindent ráhagynak a gyerekre, akármit csinál. De ez nem jó. Ha rosszat csinál, meg kell vele beszélni, hogy miért csinálta, és miért rossz az, amit csinált. De nem szabad úgy kezelni, hogy azt érezze, hogy ő egy gonosz kis törpe és mindenki utálja.


Viszont mivel az anyját sem lehet megnevelni, ezért valószínűleg így fog felnőni, ráragasztják a manapság divatos hiperaktív, figyelemzavaros jelzőt, nehezen fog tanulni, stb.


Utószóként még annyit, hogy a pofon van, amikor szükséges, és hatásos lehet. Ez esetben szerintem nem vezet célra. Ha szétvered a gyereket, attól sem fg megjavulni. Ez ilyen korban már nem egy hetes megoldás lesz. Foglalkozni kell azzal a gyerekkel. Az anyja hülye, ok, de valahogy talán megoldható lenne.


De ha te is azt várod, hogy majd az anyja megneveli, akkor nem fog változni semmi.

2015. nov. 19. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
58%
Ja, még hozzátenném, hogy a leírásodban nem említetted, hogy hányszor beszélgettetek el vele hosszan ezekről a dolgokról. Szoktatok egyáltalán beszélgetni?
2015. nov. 19. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
81%
Amíg az anyja így áll hozzá, addig nem sokat tehettek sajnos. Fú, pedig nagyon durva helyzet.. Valahogy az anyját kéne észhez téríteni, ilyen viselkedéssel én 100% hogy nem engedném a lakásomba a kölköt... Romboljon otthon, ha anyuka tűri.
2015. nov. 19. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 A kérdező kommentje:

#15,


mindig megkérdezzük, tudja-e, mit csinált rosszul. Tudja, el is mondja hogy nem szabad és azt is hogy miért nem.

Utána megkérdezzük, hogy de akkor mégis miért csinálta. Erre sosem válaszol. Ezek után felsorolunk alternatìvákat (fáradt, dühös, azt akarja hogy figyeljünk rá, unatkozik, rossz napja van, stb), de a felsorolásból mindig megismétli az utolsó általunk felhozott indokot és kész. Ha később más sorrendben kérdezzük, akkor us a legutolsót mondja.

Illetve ha lenyugodott és pár óra múlva visszatérünk a kérdésre, akkor elintézi azzak, hogy "nem emlékszem". Látszik ilyenkor, hogy hazudik.


Az idegeimre megy már komolyan.

2015. nov. 19. 11:51
 18/31 anonim ***** válasza:
76%
Bocs, de ez a kölyök nem szimplán kamasz hanem elmebeteg vagy fogyatékos. Fogalmam sincs mit kezdhetnél vele...
2015. nov. 19. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
86%

Ritkán szoktam itt válaszolni, de most muszáj...


Semmi agybaja nincs annak a gyereknek, csak így próbál segítséget kérni, talán nincs is tudatában, ezért nem tud válaszolni a kérdésedre.

Senki ne sértődjön meg a hasonlaton, pont azt szeretném érzékeltetni vele, mennyire "automatikus" ez a reakció...

Az egyik macskám ugyanezt csinálja. Megvannak itthon a szabályok, szófogadó állat, de néha előfordul hogy nagyon szeretne valamit, és nem figyelünk rá.

Nyilván nyávog amíg meg nem unja, utána mi az első dolga? Megy, és belekapar a fotelbe, tudja hogy nem szabad, de azt is, hogy arra rögtön odafigyelünk.


Ugyanez zajlik le annak a gyereknek a kis fejében.

Elváltak a szülei, az anyja szemmel láthatóan szarik rá, nálatok valószínűleg féltékeny a kistestvérre, össze van zavarodva.

Nyilván a csínyekért meg kell büntetni a maguk mértékében, de a viselkedéséért ne bántsátok.

Mindenképpen el kéne vinni pszichológushoz.

Normálishoz, aki megpróbálja feloldani a belső kis konfliktusait, és nem csak rányomja a "hiperaktív" és társai bélyegzőt.

Valami már mélyen bántja a kis lelkét, ezt a gyökerénél kellett volna megragadni, most már mindenképpen szakember kellene.

2015. nov. 19. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
46%

Így visszaolvasva ez a kulcsmondat, ami alátámasztja az előző kommentem:


"mindig megkérdezzük, tudja-e, mit csinált rosszul. Tudja, el is mondja hogy nem szabad és azt is hogy miért nem. "


Persze hogy tudja hogy rossz, hiszen az a lényeg :(


Borzasztóan sajnálom szegénykét.

Próbálj egy kicsit empatikusabb lenni. Gyerek még, nem fog depresszióba esni vagy a haját tépni mint a felnőttek, levezeti a feszültséget, próbál rávenni titeket, hogy figyeljetek oda rá.

2015. nov. 19. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!