Szülők! Mit tennétek, ha miattatok kellene pszichiáterhez járnia és gyógyszereket szednie a lányotoknak?

#32: Mi a panaszod? Vagy miért?

Én "csak" a bezártságot nem bírom, lift, és minden olyan helyet tértől függetlenül, ahonnan nem akkor távozom, amikor akarok.

Senki nem tudja meg, hogy 50 kilós nő létemre a CT izét, amit, rám raktak, szinte szétvertem, pedig kértem nyugtatót. Elkapott a pánik.

Amúgy nagyon nyugis vagyok, amíg nem akarnak kényszerhelyzetbe hozni.

#33, az csak egy "szimpla" klausztrofóbia akkor - "csak" persze idéző jelben, mert azért elég vacak lehet az is - én meg tényleg F4100:) - pánikbeteg vagyok, szituációtól független pánikrohamokkal, bezáródással és kimozdulási képtelenséggel - meg persze klausztrofóbiával is az agorafóbia mellett - vicces együtt a bezártságtól és a nagy nyílt terektől való para... na ez van, amikor az ember mélyponton van, még a szomszédba átmenni is nehézséggel jár... aztán, ha megkapja az ember az antidepijét, akkor - pár hétnyi természetes rosszabodás után - elkezd ugrásszerűen javulni a helyzet, és az ember a következő hónapokban fokozatosan ismét ura lesz a saját életének, képes lesz dolgozni járni, szórakozni, bármi... és mondom, nekem ez úgy néz ki, hogy másfél évnyi antidepi olyan 7-8 évre tesz helyre, aminek mondjuk az utolsó 1 évében már rosszabbodnak a dolgok, jönnek elő alattomosan a tünetek újra...

Mondjuk nekem ellentétes tapasztalatom van az ide írogatókhoz képest, elsőre állandóan terápiázgatni szándékozó orvosokba futottam, és évek teltek el a szenvedéssel, amíg kifogtam végre egy olyan dokit - 1991 - aki tudomásul vette, hogy a lelkemmel elvagyok magam is, az ő dolga felírni az antidepit:))) Na, azóta viszont semmi gondom a dolgok ezen részével... Most is épp gyógyszert szedő - március vége óta - de már aránylag jól lévő, adagot csökkenteni kezdő állapotban vagyok...