Szenvedélybeteg, nem tudom hogy segítsek, lehet-e egyáltalán? (hosszan részletezem)

Sziasztok!

Számomra lelkileg nagyon súlyos ez a kérdés.

Én 26 vagyok és összejöttem lassan 3 éve egy most 37 éves nővel. Rengeteg veszekedés kísérte mindig a kapcsolatunkat, és folyamatosan mondtam neki nem is akarok párkapcsolatot, de mégis együtt maradtunk eddig, nem tudtunk elszakadni és szerettük egymást.

Nevezzük a lányt Andinak. Andinak nincs testvére, édesapja pár évvel az első találkozásunk előtt meghalt, édesanyja már nagyon öreg volt és gyenge. Idén az édesanyja szinte csak a kórházban volt, és mikor hazakerült a nyáron, pár héten belül meghalt természetes halállal.

Az anyuka haláláig az ő nyugdíjából éltek nagyon szolidan, állandó anyagi gondokkal.

Andinak nem volt már az apja halála óta munkája, mert nagyon megviselte és azóta is depressziós, sok gyógyszert szed pszichiáteri utasításra.

Az anyja halála óta, tehát pár hónapja teljesen én tartom el Andit, de már előtte is anyagi segítséget nyújtottam nekik folyamatosan ami nélkül komoly bajokba keveredtek volna.

Fájdalmas dolog volt számomra hogy év elején kiderült, Andi egyrészt éppen megcsalt az exével, másrészt annyira gyógyszerfüggő (egy nyugtatófajtára) hogy szexuális szolgáltatást is többször nyújtott másoknak mióta elvileg "jártunk" pár doboz gyógyszerért cserébe. Erről nekem soha nem beszélt, egészen addig míg idei év elején le nem buktattam. Ez engem nagyon megviselt lelkileg. Máig a szemem előtt van ahogy "a munkája" után a szemembe hazudta hogy ő nem csinált semmi rosszat és én kezeltessem magam a beteges féltékenység miatt... És sajnos még a lebukása után is több alkalommal hazugságon kaptam némi kémkedéssel mert tudni akartam hogy miután százszor megígérte hogy őszinte lesz velem, tényleg az-e. Hát nem. A kémkedésbe beleuntam még az anyja halála előtt. Beletörődtem. Nem tudom még mi van rejtve előttem.

Szakítani akartam vele miután kiderítettem hogy megcsalt és hogy a testét adja pár doboz nyugtatóért. De egyrészt ekkor az elvesztésének gondolata miatt ráébredtem hogy szerelmes vagyok bele (a jó tulajdonságai miatt) másrészt a lelkiismeretem nem hagyta hogy lelépjek, mert számomra világos volt, hogy ha én otthagyom a beteg (és már akkor sejtettem hogy nem sokáig élő) anyukájával, akkor Andi kb az utcára fog kerülni hamarosan.

Igen az utcára, mert sajnos meggyőződésem hogy egészségileg, lelkileg és jellemileg is nem fog munkát kapni. Fél óránként cigizik, alkoholt iszik, és rengeteg nyugtatót szed, mozgása nehézkes, testi fájdalmai vannak de nem hajlandó orvoshoz menni... És ez megy már legalább 1 éve. Még a házimunkában sem tudok rá számítani.

Miután kiderült az erős gyógyszerfüggősége, elértem hogy megszakítsa a kapcsolatot a "szállítóival" de szándékot nem sikerült kicsikarnom belőle hogy terápiás, szakemberi segítséggel le akarjon szokni.

Emiatt lassan 1 éve én szereztem neki illegálisan a nyugtatókat általában havonta többet költöttem erre a drogfüggőségére mint mások az egész családjuk eltartására.

Tehát vagyonokat költöttem a szenvedélybetegségére, amik súlyosbodtak is anyja halála után. Az hogy ilyenekre költöm a keresetem már önmagában nagyon kikészített engem a belső konfliktusok miatt hogy miért csinálom ezt. Hála az égnek, hogy elég magas a fizetésem hogy én anyagilag tudtam a rengetek költséget állni. (Például kb 200 ezer forintot kifizettem a telefonszámlájára is, mert a tévés telefonos jósokat hívogatta. És utána megígérte hogy nem hívja őket, tanult a hibájából, de mégis pár hónappal utána megint egy 50 ezres telefonszámlát fizettem ki neki.

Már azon is ki akadtam mikor 1 éves telefont vett 2 éves hűséggel, magas havidíjjal az én pénzemből a megkérdezésem nélkül. És nem volt hajlandó lemondani a sokadik "véletlen" emelt díjas hívás után sem...

A telefonszámlájára emiatt már nem adok pénzt, ki is kapcsolta a szolgáltató.)

Egészségileg sok orvosi kivizsgálásra lenne szüksége háziorvosi utasításra, de nem megy sehova. Nem cselekszik hogy jobban legyen.

Elegem lett. (Lassan jön meg az eszem, meg tényleg nem akartam elveszíteni őt, de most már világos hogy én nem veszítek már semmit.)

Hónapok óta mondtam neki hogy egyszer abbahagyom hogy havi többszázezret költsek a szenvedélybetegségeire. Sajnos ő midig úgy reagált, hogy akkor tűnjek a lakásából.

Ma meguntam, betelt a pohár, nem erre akarom költeni a fizetésem hogy ő nem tesz semmit a javulásért csak a drogjait akarja és én meg "nem szeretem" őt ha nem adok rá pénzt...

Nem haragszom rá. Függő és beteg. Most már 1-2 hónapja ott hagynám őt ha tudnám hogy el tud valahogy éldegélni nélkülem. De nem tud. Egyrészt munkaképtelen állapota miatt amin nem igyekszik javítani, másrészt mert buta szegény és könnyű átverni, könnyű kihasználni. Nincs senki más aki segítsen neki. A szülei meghaltak, a rokonsága már rég elfordult a családtól (valamiért) és barátai sincsenek Andinak, csak rossz ismerősei akik szintén munkanélküliek, alkoholisták vagy kábszeresek. Szóval senki.

Én segítenék neki, de nem tudom kontrollálni. Fizethetném a rezsijét és az eltartását tovább, de ha a nyugtatóját nem fizetem (ami nagyon sok pénz) akkor sajnos biztos vagyok benne, hogy megint át fog engem verni, és előszedi azokat akik szexuális szolgáltatásért tudnak neki adni. Mert függő szegény. És minden szavából az jön le nekem hogy őt ez nem zavarja, nem akar leszokni soha, nem tud enélkül élni.

Nem tudom mit tehetnék. Elvonóra nem tudom kényszeríteni, ellenőrizni nem tudom a napjait hogy amíg dolgozok vagy nem vagyok az ő lakásán addig mit csinál.. Az elintézendő lakásügyeket, stb csak halmozza mert mindig van valami kifogása ami miatt nem intézi a saját dolgait akkor sem ha a pénzt én biztosítottam rá...

Szóval tanácstalan vagyok. Amikor ezt írom, most már átbillentem arra az oldalra hogy ha a függőségeihez ragaszkodik és nem hozzám, akkor felőlem az utcára is kerülhet. Úgy vagyok vele hogy én most már nem vonzódom hozzá, már nem vagyok szerelmes. Ő már nem az akiért hajlandó lennék tovább csinálni ezt. Nem éri meg. Elkerülhetetlen hogy tönkremenjen szegény, mert én nem akarok még évekig fizetni a szenvedélybetegségeit és azt sem akarom hogy fizetem az eltartását, a hátam mögött meg becsap és férfiknak ezt-azt csinál hogy a nyugtatót beszerezze... Aztán a szemembe hazudik... Emiatt jutottam arra hogy inkább hagyom a fenébe, ezt nem tudom megoldani, inkább magammal és olyanokkal törődök akik tényleg akarnak valamit az életüktől még.

Tehát summázva én 3 lehetőséget látok magam előtt:

A) Folytatom hogy mindent amit akar fizetek neki és nézem ahogy betegeskedik, cigizik, tömi magát gyógyszerrel és alkoholt iszik rá. Eddig kb ez volt. Ezt már nem akarom folytatni.

B) Fizetem az eltartását, de csak azt ami a megélhetésért kell. Ezzel az a baj, hogy egyáltalán nem bízok benne az erős függősége miatt és kidobott pénznek érzem, hiszem meggyógyulni nem akar, és biztos vagyok benne hogy mindent megtenne (másoknak) hogy adjanak neki nyugtatót. Ez nekem nem éri meg.

C) Otthagyom ahogy van. Jelenleg ez van kilátásban. Szeretem őt szívből, de magamat nem akarok tönkretenni és akadályozni hogy rendes életet éljek esetleg egy rendesebb nővel.

Andinak is mondtam ezt a három lehetőséget már az utóbbi hónapokban többször, de mindig ideges lett és nem is próbált/tudott engem megérteni hogy miért nem akarom a nyugtatóit fizetni. Én vagyok a szemét szerinte. Sajnos senki normális ismerőse nincs akitől szintén hallhatná hogy nem jó amit csinál.

Vagy nem is képes már szegény felfogni hogy nem jó amit csinál, mert a sok szer tönkretette a józan eszét.

Felnőtt ember, én nem tudom kényszeríteni semmire. De lelkileg nagyon fáj hogy nem tudok segíteni mert ragaszkodik a szenvedélybetegségeihez és nem akar gyógyulni. És fáj hogy sok szenvedés elé néz nélkülem.

Nem tudom megpróbálhatnék-e még valamit :(

Köszönöm hogy elolvastátok, köszönöm hogy leírhattam.