Az ok a szakításra, ha sokat akarok együtt lenni a párommal? Ez megfolytás? Hosszú lenne részletezni, de ha érdekel valakit, akkor szívesen részletezem.

Az önmagában nem ok rá, hogy sokat akarsz együttlenni a pároddal. DE ha úgy akarsz sokat együtt lenni vele, hogy egy sört nem ihat meg mással, ellenőrzöd, telefonálgatsz utána és féltékenykedsz, az már annál inkább.

Ez utóbbi sztorit az egyik fél megfolytásként, a másik pedig "dehát én csak sokat akarok együttlenni a párommal"-ként szokta leírni, tehát nem ártana, ha részleteznéd...

A szó helyesen: megfojt.

A válasz pedig a kérdésre: Igen, ha valaki nagyon rátelepszik a másikra, abból lehet szakítás. Mindenkinek szüksége van egy kis magányra, és olyan programokra, amikor nem a szerelmével van együtt.

Persze szép időszak az, amikor egy kapcsolat elején a nap 24 órája is kevés a pároddal, de ha már huzamosabb ideje vagytok együtt, akkor azért egymás agyára is lehet menni, ha sose csináltok külön programot.

Az én barátom imád velem lenni, legtöbbször inkább engem választ mint bármi más programot, de azért néha neki is szüksége van arra, hogy elmenjen sörözni a haverokkal, ahogy nekem is arra, hogy időnként a barátnőimmel beüljek valahova.

22/L

Ha neked a megfoJtás azt jelenti, hogy rátelepszel a barátodra és nem hagysz neki saját életteret, nem fogadod el, hogy ő külön egyéniség, akinek vannak saját vágyai, illetve korlátozod az önálló törekvéseiben, akkor igen. Én se tűrnék el egy ilyen pasit.

25 N

Mondjuk én azt is gondolom, hogy meg kell találni az arany közép utat, mint mindenben.

Az, hogy kifejezzük az igényünket arra, hogy a másik több időt töltsön velünk, még nem megfojtás. Néhányan már ezt az igényt is annak tartják manapság, pedig azért szerintem ez kell (legalábbis egy általam annak vélt) működő kapcsolathoz.

Azonban, én azt gondolom, hogy mind a két személynek tudnia kell úgymond külön, saját személyiségében is fejlődnie a párja mellett, hiszen az ember személyisége jó esetben folyamatosan fejlődik és alakul. Ahol az egyik fél visszamarad és képtelen erre, az egy idő után teher lesz a másik számára. Nem szabad csak a másiktól függni, kielégíteni az igényeit a fejlődéséhez (pl. segíteni hogy sikeres legyen a munkájában) és közben pedig saját magunkról megfeledkezni.

Egy idő után mi se, és a másik se feltétlenül fog ránk ugyanolyan tisztelettel gondolni.

(És ezalatt nem azt értem, hogy elítélendő mondjuk egy háztartásbeli, de Ő is tud miben fejlődni és nem csak otthon.)

Nagyon érdekes dologra világít rá az előző. Nagyon sok kapcsolat tulajdonképpen azért bomlik fel, mert a felek személyisége más irányba fejlődik vagyis többé már nem egészítik ki egymást. Csak ezt sokan nem ismerik fel és nem értik, ki miben hibázott. Pedig ilyen esetben senki sem hibás...

25 N