Tényleg akkora baj, hogy ezek után kicsit antiszociális lettem - bizonyos körökben? (részletek lent)

Ha valaki nagyobb segítséget kér, mint amit 10 percen belül megtudnál oldani, ne foglalkozz vele. Ha valaki olyan kér segítséget, akiben már csalódtál, ne foglalkozz vele.

Gondolkozz el, mielőtt igent mondasz bárkinek bármire. Magaddal tolsz ki és olyanoknak teszel jót, akik legkevésbé érdemlik meg.

Egyébként minden elismerésem.

Elsőnek igaza van. Az egyetem egy jó lecke arra, hogy a sok vizsgakényszer miatt jobban megismerd a határaidat. De közben ne felejts el gondolni a saját életedre is. Egy egészséges szintű önzőség sosem árt, és itt nem önzőségről van szó, mindinkább arról, hogy az idődet Te saját magad osztod be a saját céljaid, vágyaid érdekében.

Kérded, hogyan? Például úgy, hogy megkérded magadtól, mit szeretnél elérni, mit szeretnél megismerni, mire vagy kíváncsi. Ezek szépen kiforranak, és azokhoz tervezd meg, hogy mikor és mennyi időt és energiát fogsz rájuk szánni. És ekkor nincs pardon, nem a másik szolgája vagy, hanem a magadé.

Az "érdeknek" szaga van. Ha más valamilyen érdekkel közeledik feléd, meg fogod érezni. Be lehet vállalni az olyat, de ne a saját terveid ellenére. Legyen programod, legyen terved. Ha efölött van energiád / időd a másikra, az már valóban ajándék nekik, de magad légy az első. Emiatt csak az fog majd megutálni Téged, aki eddig sem tartott Téged tiszteletben - ők azok, akikkel nem ütközni kell, hanem kikerülni, ezt (mármint a kikerülést) a gyomrod idővel megszokja. A jók megmaradnak, és így idővel bevonzod még azokat is, akik hozzád hasonlóak.

Egy jó módszer, ha valaki jön: kérdezd meg magadtól, vagy netán tőle így direktben: "MIÉRT IS TEGYEM ÉN EZT MEG NEKED?" És ezt tessék szépen egy jó indokkal megválaszolni / megválaszoltatni!!!

Én is sokáig jártam ilyen cipőben. Jött a besokallás, aztán átgondoltam, és alakítottam ki a fenti, működő rendszert. Kiegyensúlyozott lett az adok-kapok viszony.

Tehát: önismeret, tervek / időbeosztás, (érdek)kapcsolatok átgondolása, "valami bűzlik" kiérzése, "miért is tegyem meg ezt?" kérdés feltevése.

Jó, persze kialakíthatsz Neked szimpatikus logikát, a fenti csak egy példa. De legyen egy gondolatmeneted, ami cselekedetre váltasz, ami később "bevált" rutinoddá válik.

Sok sikert!

Van egy csoporttársam, kb. ő az egyetlen, aki tényleg MINDIG MINDEN órán bent van, és akinek a legprímább jegyzetei vannak, mindig tudja, hogy mit mikorra kell megcsinálni, stb. Az előző vizsgaidőszaknál kb. 40-en kértek tőle jegyzetet, egy idő után elege lett, hogy olyanok is kérnek, akik máskor nem is köszönnek neki, és kijelentette, hogy olyannak nem ad, aki 1. máskor nem is beszélget vele 2. aki bent van órán, de folyamat dumál meg röhögcsél meg netezik hátul 3. aki nincs bent órán, hanem a szomszéd kocsmában sörözik.

Páran megsértődtek rá, de szerintem igaza volt. Aztán észre vette, hogy kb. minden második ember az ő fénymásolt jegyzetéből tanul, akkor bevezette azt, hogy csak 4-5 embernek adja oda, és mi sem adhatjuk tovább. Szerintem ebben is igaza van. Így négyen vagyunk jó barátnők, akik amúgy is segítünk egymásnak, akkor másnak miért adná oda? Mondta, hogy nekünk odaadja szívesen, mert mi nem azért nem vagyunk bent órán, mert b*szunk rá, hanem mert tényleg fontos dolgunk van alkalomadtán. Én sem adnám oda olyannak, aki csak hanyagságból nem volt bent, vagy nem írta le órán.

Szerintem te is tedd ezt. Ha nem akarod ilyen drasztikusan megmondani, hogy nem adod oda, akkor mondd, hogy neked sincs meg az összes, vagy össze-vissza vannak, nem érsz rá összerendezni, vagy ilyenek. Ne hagyd, hogy kihasználjanak, mert így csak az aktuális balek leszel.

Nyugi sohasem fogsz kiborulni.Ilyen vagy.Én is.

Néha van olyan barátnőm,aki rámcsodálkozik,hogy miért segítek,hallgatok meg mindenkit,amikor én cserébe semmit sem kapok.

Ilyenkor beismerem,igen,nem vagyok normális,viszont úgy érzem addig jó,amíg én tudok segíteni és nem én szorulok rá.

Igazából egynéhány ember önzése,trehánysága telíti a bilit,de ilyenkor némi távolságot tartok az illetővel és nincs probléma.