Mit tennél a helyemben? Fontos!
Megismertem egy férfit, minden gyorsan történt, olyan volt, mint egy tündérmese. Voltak problémák, de ennek ellenére összeházasodtunk és lett egy gyerekünk. A házasság után minden rendben volt, akkor már terhes voltam. Aztán megszületett a gyerek, és jöttek a problémák, hogy nem foglalkozok vele eleget, meg állítólag megváltoztam. Szerinte már nem kell nekem ő, stb. Aztán nagyon összevesztünk és úgy volt, hogy vége lesz. De MOST újra együtt vagyunk, de már nem az igazi, csak nem akartam feladni. Azt még tudni kell, hogy a házasság előtt is szakítottunk, de annyira szerettem, hogy vele akartam leélni az éltem, és ő is ezt mondta.
A sors fintora, hogy mikor összevesztünk az exem pont akkor jelentkezett. Most mikor úgy döntöttem, hogy az a legjobb, ha vége megint pont jelentkezett az exem, aki tudni kell, hogy mindig is szerettem, de a sors valahogy mindig közbeszólt. Vele háromszor kezdtük újra, most biztos vagyok benne, hogy mi volt akkor a baj, azóta már "felnőttem", és az már nem lenne baj.
A picim gyerekem fél éves. Az exem vállalná a gyereket, engem így ahogy vagyok, akkor is, ha közben válok el.
A nővérem szerint a mostani férjemmel biztos kudarc, csak nem akart beleszólni, de most, hogy kérdeztem, őszintén elmondta ezt. Állítólag az egész család felületesnek tartja a férfi szerelmét irántam, aki ráadásul 20évvel idősebb. Nővérem szerint az exem olyan, aki hozzám való.
Tudom felelőtlen vagyok, de most segítségre van szükségem, mert nem játék, mert van egy pici gyerekem.
Nehogy már az alapján dömts hogy mi mit mondunk.
Én a helyedben nem maradnék a mostani párommal,de az exet sem választanám
Hallgass az érzelmeidre.Ha úgy érzed a gyerek apjával nem vagy boldog,akkor ki kell lépned ebből a házasságból.Nem a korkülönbség miatt,hanem mert nem tesz boldoggá.Elképzelhető,hogy a másik férfi,jobb "apja"lesz a gyereknek,mint az igazi apa.Vele meg még jól is fogod magad érezni.A gyerek ne kösse össze a házasságodat,mert senki nem fogja neked megköszönni,hogy tönkretetted az életed .A gyerek meg főleg nem.Inkább neveld fel békében,nyugalomban az apja nélkül,mint boldogtalanul,örökös feszültségben az apjával.Az utóbbi verzió senkinek se jó.
Én szurkolok Neked,hogy a döntésed jó legyen,sok boldogságot és jó egészséget a picinek és a picihez Neked.
Szia!
Én nem mások véleményére támaszkodva eldönteném, hogy kit szeretek. Csak azért nem választanám egyiket, vagy másikat, mert a családom szerint ő illik hozzám! Lehet, hogy nem is kettőjük közül kellene választanod....
A picidnek az a legjobb, ha te egy boldog kapcsolatban élsz!
>>azóta már "felnőttem"<< - jó lenne tudni, mit értesz ez alatt, mert a leírtak alapján nekem nem ez jött le.
Másrészről annál jobbat nem tehetsz, minthogy a szívedre hallgatsz, és mész utána. Ez ugyan nem óv meg a tévedésektől, botlásoktól, viszont ha ki akarod számítani, hol leszel a jövőben, az a biztos kudarc útja. Emberileg. Anyagilag járhatsz jobban, csak nem leszel tőle boldog.
És azt az egyet tudom őszintén javasolni, hogy ismerd meg önmagadat! Mélyen. Én is ezt teszem, nem prédikálok vizet borivás közben. Erre van sok jó módszer, válassz egyet! (Később többet.) ;)
Szerintem is hanyagolni kellene a pasikat,nőjj még egy kicsit.
gyerekkel már nem lehet csapongani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!