Nem látom a fényt az alagút végén. Mit tegyek?

Most lehet mindenki valami borzasztó sanyarú sorsra ítélt ember sorait várta de talán nem olyan súlyos a helyzet. Csak én látom annak, és nem érzem magamat jól a bőrömben.

20 éves lány vagyok és jelenleg nem dolgozom, itthon élek szüleimmel, akiknek egyre nagyobbak a kiadásaik. Munkát folyamatosan keresek de egyenlőre nem jártam sikerrel. Pénzem nagyon kevés, midnen nap félek kérni itthon mert már szégyenlem hogy eltartott vagyok és élősködöm szüleimen mint egy 14 éves.

Ezenkívül folyton magányosnak érzem magamat :( Van barátom, sokat vagyunk együtt viszonylag de annyira szeretem hogy mikor nincs velem nagyon rosszul érzem magamat és nem tudok semmire sem koncentrálni. Ő sokszor nem érti miért jön rám csak úgy a sírás és nem tudja hova tenni a dolgot. Nem vallom magamat depressziósnak, vagy csak nem akarom elismerni. Csak félek mindentől. A jövőmtől hogy mi lesz meg a csalódástól meg mindentől. Éjjelente nagyon nehezen alszom el, rámtör a sírógörcs ha arra ébredek hogy egyedül vagyok már megint reggel. Nem tudok örülni a szép és jó dolgoknak pedig itt lennének körülöttem csak valahogy nem vagyok normális.

Mit kéne tennem? Lehet hogy nagyon kusza amit írtam és megértem ha full hülyének néztek de ha valakinek van valami ötlete azt szivesen várom.