Gyámsági kérdés, mikor a gyermek már nevelőszülőkhöz került?

Hát akkor leírom hogyan is jutott el idáig a dolog.

Nővéremnél 17-18 éves korában pánikbetegséget, és depressziót állapítottak meg. Pszichiáterhez küldték, ő pedig Xanaxal, Rivotrillal és egyéb "finomságokkal" tömte. Mikor még együtt laktunk, volt hogy az esti adag gyógyszer beszedése után annyira kiütötte az, hogy a szobánkba bejövet teljesen kába volt, ment mindennek neki, miután elaludt virrasztottam felette, mert rettegtem, hogy többé fel sem kel.

Teltek múltak az évek gyógyszerezéssel. Rengeteg helyen volt pszichiátrián, mint fekvő beteg. Kiírom, mert ez a véleményem és tapasztalatom, ott nem csináltak semmit, azon kívül, hogy kiosztották a napi gyógyszereket, azon kívül csak úgy volt bent.

Aztán az egyik pszichológusa ajánlotta a nagykállói pszichiátriát, hogy az milyen remek hely. Első este nővéremre enyhébb pánikroham jött, az ottani ügyeletben lévő nővérek beinjekciózták, lekötözték és berakták a zárt osztályra olyan emberek közé, akiknek már olyan súlyos pszichés gondjaik voltak, hogy nem tudtak magukról, szóval mint amit a filmekben is láthatunk. Szörnyű látvány volt. Egy lepedőbe becsavarva, lekötözve, leszedálva, egy 23 éves fiatal nőt, csak egy enyhébb pánikroham miatt... Sorolhatnám még a dolgokat, de szerintem a legfőbb probléma az, hogy a sok gyógyszer hatására az agysejtjei egy része elpusztult. A másik pedig az, hogy amíg szedte ezeket a gyógyszereket nem mozgott olyan körökben ahol értelmes, normális társalgásokat tudott volna folytatni. Elzárta magát a külvilágtól, semmivel nem volt tisztában, és nem is érdekelte. Csak a reggeltől estig tartó csavargás. Nem tudom őt definiálni, mert nem lehet leírni azt, hogy valójában milyen is lett ő. Rengeteg régi ismerősünk mondta azt, hogy mintha nem is ő lenne az, mintha kicserélték volna. Az eddigi életvidám, jókedvű, ÉPP ELMÉJŰ nővéremből egy roncs lett... :( Szörnyű volt ezt az egészet átélni, úgy hogy em tudtam/tudtunk semmit tenni, nem tudtuk hogyan segíthetnénk. Egy másik pszichológusa (volt többnél is) azt mondta, hogy megrekedt a 16 éves korában. Nem rossz ember, sőt, mindig másoknak akar segíteni (ezzel saját magát nyomja közben lejjebb), jószívű, és túlzottan naiv. Bárki bármivel fordul hozzá, sose mond nemet, még akkor sem, ha ezzel saját magának árt közben, mert nem képes belátni. Mikor teherbe esett, rengeteg vita volt családon belül, mert mindannyiunk tudta, hogy nem lesz jó vége. De ő döntött, megtartja és megváltozik. Nem tudtunk tenni ellene semmit, csak annyit, hogy akkor segítjük ahogy tudjuk. Mikor megszületett a kisfia én velük maradtam egy háztartásban. Anyum is pár hónapig velünk volt, de nem egyeztek a nézőpontjaik, így anyum belátta azt, hogy vagy nővérem megy, vagy ő. Így anyum ment. Köztem és nővérem között is volt egy-két vita. Neki csak annyit kellett csinálnia, hogy neveli a gyermekét (szoptatás, fürdetés stb.) Én csináltam a házimunkát, főztem, mostam.

De még így is voltak nézeteltéréseink. Folyamatosan csak csavargott, úton volt a kisfiával és annak ("apjával"). Egyszer aztán este 11 körül érkeztek volna haza, de a lépcsőház bejárati ajtaja zárva volt, és a kulcsot ami nyitotta volna elhagyta nővérem, ezért becsengetett az egyik szomszédhoz, aki elhordta mindennek, és megígérte, hogy most már be fogja jelenteni a gyámügyön mit művel.

A "mit művel" alatt azt értette, hogy az sem zavarta volna, ha 20 centis kosz áll a lakásban, este mikor elaludt a gyerek az Istenért sem feküdt volna le aludni, mindig hajnal 2-3 vagy akár 4 óra körül (facebook...), és mindig panaszkodott, hogy ő milyen fáradt, mert ugye a gyerek elaludt 8, fél9 felé, és legrosszabb esetben is 7-8 fele már ébredt. Így arra szoktak rá, hogy felkelt a gyerek, felkelt a nővérem is (káromkodások, és düh közepedte), megetette, tisztába tette aztán aludtak tovább, dél körül felkeltek és mentek az útjukra egészen estig. Ezzel semmi probléma nem lenne, viszont az, hogy a gyerek egész nap egy babakocsiban az utcán legyen, az anyja meg sz..ik bele a nagyvilágba...

Nővérem "el lett tiltva" a gyermek édesapjától (nem véletlenül), az első gyámügyi behívó alkalmával világosan elmondták, hogy szakítsa meg a kapcsolatot azzal az "emberrel" (21 éves.....), mert ketten meg pláne nem nevelhetik a gyermeküket. Mikor nővérem talált egy albérletet, odaköltözött ez a majom is. Járt hozzájuk a védőnő, és egyik alkalommal olyan retek volt a lakásban, hogy azt mondta nővéremnek, hogy ha még egy ilyen, elveszik tőle úgy a gyereket, hogy soha többé nem láthatja. Na ezután kicsit beijedt, de persze sok minden nem változott. Telt-múlt az idő, és végül betelt a pohár a gyámügyis ügyintézőnél is, aki elmondta, még sokat is várt, mert látta nővéremen azt, hogy szeretne normálisan élni, de ez így nem megy neki.

Beszélgettem a hölggyel, aki elmondta, hogy mik is azok a problémák amiket a védőnő és a bölcsi vezető felsorolt.

Hogy szocializálatlan, ezzel veszélyezteti a gyermek értelmi fejlődését. Hogy "tutyi-mutyi", nem tud kiállni magáért, sem gyermekéért. Mint írtam, nehéz lenne ide leírni azt, hogy milyen is a testvérem. Nem buta, mert van végzettsége stb., de mikor elkezdünk beszélgetni olyan badarságokat tud mondani, meg alapból az AHOGYAN mondja. Szóval gyermekbántalmazásról és hasonlókról szó sincs, bár nem mintha, védeném, és magasztalnám ezért, mert ez a minimum.

Hát úgy nagyjából ezek lennének az előzmények. Sajnálom, hogy nem tudtam összeszedetten leírni, de nekem is kusza az egész, és nagyon megvisel. Végignézni annak az embernek a hanyatlását, "megszűnését" akit a világon a legjobban szeretek, és akire mindig számíthattam, mielőtt nem vált "ilyenné"....Írhatnék jelzőket, hogy borzasztó, szörnyű, vagy akár dühítő, de egyik szó sem adná vissza azt amit érzek/érzünk. A legrosszabb az, hogy nem tudom, mi tévő legyek. Hogyan lehetne rajta segíteni. Hogy újra a társadalom része lehessen. Gondolkoztam, hogy Dr. Csernus Imrével kéne beszélnünk, és hogy hozzá eljáratni, de mi a keleti országrészben lakunk, körülményes lenne. Nem tudom. Esetleg ebben tudnátok segíteni? Tudom nem ide vág, de hátha van valami ötletetek, vagy tanácsotok, mert nekem már egy sincs...a reménykedésen és a "hátha"-n kívül, az meg vajmi kevés.

Ami számomra érthetetlen, hogy nővéremnek sem a bölcsi vezető, sem az ügyintéző nem mondta a szemébe azokat a dolgokat, amiket nekem és édesanyánknak elmondott.

Nekünk azt mondták, hogy a gyermekkel semmi baj nincs, fejlett, okos, ügyes gyerek, az anyjával van probléma. Viszont nővérem meg pont az ellenkezőjével jött haza, hogy márpedig nekem ezt meg azt mondták. Mondjuk ez már lényegtelen.

Ami a láthatóságot illeti, lehet, hogy lesznek sértődések, és utálkozás, de ha én kapom meg a gyám "címet", akkor egyedül én fogok dönteni arról, mikor, hol, ki és miért. Az ügyintéző azt mondta, hogy az első szakaszban 2 hetenkénti láthatás a megengedett, aztán lehet ezt machinálni. A gyermek érdekében, és, nehogy baj legyen belőle, még tőlem is elvegyék, be fogom tartani azt, amit előírnak nekem. A fontossági sorrendem az unokaöcsémtől kezdődik. Persze ez nem azt jeleni, hogy lemondanék a nővéremről, közben az őt is terelgetni fogom, szüleink összefogásával. Aztán hátha változik nála ez az állapot.

Éppen ezért ragaszkodom ahhoz, hogy én lehessek a gyámja a kisfiúnak, mert ha fél év után sem találják alkalmasnak nővéremet a gyermeke nevelésére, én örökbe fogadom.

Ugye a nevelőszülők, csak nevelőszülők, nem náluk maradna a gyerkőc, hanem örökbe fogadhatónak nyilvánítják, és egy teljesen "új", idegen család venné magához. Ezen pedig nem szeretném, ha végigrángatnák a gyereket, egyszer itt-egyszer ott. Nem érdemelné meg, egy gyermek sem!!!

Azt elfelejtettem leírni, hogy mikor megtudta, hogy terhes szépen letette ezeket a gyógyszereket, egy darabot sem szed, csak nagyon ritkán Betaloc-ot. Mi ennek nagyon örültünk, mert a kérdésemben is leírtam, kissé javult a helyzete, sokkal kezelhetőbb, de a gyámügyön viszont azt mondták, hogy menjen vissza a pszichiáterével és kezdjék meg újra gyógyszeres kezelést.....

Alapjába véve az volt a papíron indoklásként írva, hogy szocializálatlan, igénytelen (környezetére), és hogy többszöri alkalommal lett figyelmeztetve, hogy változtasson. Ezek voltak a döntő dolgok. Most így hirtelenjében csak szűkszavúan tudok nyilatkozni, de elkérem majd az ügyiratot, és szóról szóra bemásolom.

Abban viszont tényleg igazuk van, hogy hosszútávon nem lehet felnevelni egy gyermeket úgy, ahogyan azt nővérem eddig tervezte/csinálta. Itt az értelmi fejlődése és annak korlátozásáról van szó, ami éppen annyira bűn, mint a fizikai bántalmazás.

Igen, én is azt szeretném, hogy az édesanyja nevelje fel, nem akarom én tőle "elvenni", elszakítani a kisfiát!!!

Csak gondolni kell előre is, hogy mi van ha... De ez csak a legrosszabb eshetőségekre...

A Betaloc-ot azért szedi (de már nagyon ritkán), mert mikor pánikol felmegy a vérnyomása, és fél, hogy meghal.

De ezt a Betaloc szedést kivizsgálás előzte meg, megmérték neki pánikroham közben, és után is a vérnyomását, pulzusszámát, és a háziorvos döntött úgy, hogy nem árt, de kihangsúlyozta, hogy csakis akkor veheti be, mikor érzi, hogy pánikrohamot kapott, és nagyon felment a vérnyomása. Ezt be is tartja.