Barátok vagy család?

8-as vagyok. Igaz, az nem mindegy, kinek milyen családja van. A páromé például olyan, akikre valóban nem lehet számítani. Ha ilyen családom lenne, talán én is másképp gondolkoznék.

Plusz nekem meg a gyerekkori barátaim tűntek el. Elköltöztem, elkoptak. Akikkel a gyerekkori emlékeim megéltem, azok ma már idegenek. Találkoztunk azóta, de igazából nem tudtunk egymással mit kezdeni. Már nem vagyunk barátok, csak ismerősök.

A családdal ilyet nem lehet megélni. Ott a családi kötelék akkor is megvan, ha évekig nem látjuk egymást. Persze ehhez az is kell, hogy ők is úgy álljanak a kérdéshez, hogy felveszik az elvesztett fonalat és tudjuk folytatni ott, ahol abbahagytuk. Elképzelhető, hogy ez a barátokkal is működhet, nekem eddig csak a családnál vált be.

Család.

Velük igaz több konfliktusom volt, mint a barátokkal. Nagyobb konfliktusok is, míg a barátokkal mindig jól érzem magam.

De ha valami komoly baj van, anyagi gondok, súlyos betegség, vagy bármi, akkor mindig a család fog össze, ők segítenek, ők ápolják egymást, ők tartanak ki. A barátoktól is kapunk persze támogatást, de az más.

"de a család a csalódás után is család marad, a barát meg esélyes, hogy vissza sem jön soha többé"

Tény, hogy a DNS nem változik meg, de ez nem jelenti azt, hogy számíthatsz rá a bajban.

Persze, függ attól is ez, kinek milyen családja van.

De ahogy tapasztaltam, pl. ha valaki már idős, vagy olyan betegsége van, hogy egy ideig segítségre szorul, hogy ellássa magát, általában egy családtag segít neki, ő költözik oda hozzá, vagy költözteti addig magához és nem a barátok.

Tehát azért a legnehezebb helyzetben általában inkább a családra lehet számítani.

Kivéve, ha olyanok a családtagok, hogy egyáltalán nem érdekli őket a másik.

Ez viszont nagyon szomorú, mert igazi családi melegséget nem fogunk tudni kapni a barátoktól, akármilyen jó barátok is.

Meglátogatjuk egymást, mindent megbeszélünk, segítünk egymásnak, ahol tudunk, de egymáshoz soha nem haza megyünk. Főleg, miután neki is saját családja lesz.

Jó esetben a családdal másabb, meghittebb a kapcsolat. Sajnos azonban ez tényleg nem mindenkinek adatik meg.

A kérdezőhöz hasonlóan én is a barátokra voksolnék. Őket szabad akaratomból fogadtam a bizalmamba, nyilvánvalóan azért, mert méltónak találtam őket erre, míg a családomba csak beleszülettem, és ez önmagában semmit nem garantál.

(Néhány korábbi hozzászólásból az jön le nekem, hogy sokak szerint csak az gondolkodhat így, akinek "nem adatott meg a meghitt családi légkör". Nem szívesen tagadnám ennek a valóságalapját, de szerintem az igazság akkor teljes, ha hozzátesszük, hogy a családpártiaknak meg valószínűleg nem volt részük igazán elmélyült barátságban.)

Én azt gondolom, sokan azért teszik le a voksukat a család mellett, mert nem tanultak meg barátkozni. Sajnos ez ebben az országban nagyon így van.

Ha egy barátod ajánlaná fel, hogy ellát, ha beteg vagy, nem fogadnád el. Mert úgymond ez nem az ő dolga, hanem a családé.

A szüleimet, testvéremet szeretem. Sőt, a testvérem a legjobb barátom. Nem azért, mert a tesóm. Elég furcsa lenne, ha mindenkivel kijönnénk, akihez vér vagy házassági kapcsolat fűz. De van egy csomó rokonom, aki "család" jelszóval elvár mindent. Mintha ez egy fenyegetés lenne, mintha mindenki félne nemet mondani a másiknak, hisz család vagyunk, ezt ILLIK, ezt így kell.

(Szerintem ahova belép az ILLIK, az már egy rideg kapcsolat.)

Igaza van az előttem szólónak, a család csak egy adott körülmény. Olyan, mint aki szereti a hazáját. Nem választotta, csak oda született. Akárhova született volna, az adott hely lenne a kedvence. De a barátság olyan, hogy a világ minden pontján ugyanazokkal az emberekkel barátkoznék, ugyanolyan embereket vonzanék be.

Mikor gyerek voltam, anyukám bátyja elvett egy tündéri nőt, aztán nem sokkal később elváltak. Nagybátyám eltűnt - később megtudtuk, hogy a nagypapámtól rendszeresen kunyizott pénzt - és mikor a szüleim váltak, a nagybátyám ex-felesége rengeteget segített. Már nem volt "kötelessége", hisz nem volt családtag, de barát maradt. Nála aludtunk, ha Anya későn dolgozott, segített a leckében, főzőcskéztünk...

Nagybátyám újranősült, néha célozgat, hogy kéne neki pénz - most már tőlem is, felnőttem, és hát család - az exével a mai napig összeülünk, és nem muszájból.

Vagy volt olyan időszak, amikor Anya nagyon beteg volt, emlékszem rá a kórházban, ahogy lélegeztetőn van, és a műtétei előtt írt egy végrendeletet vagy hogy hívják, amiben a legjobb barátnőjére "hagyott" engem és a tesómat. Mikor hatalmas családunk van.

Úgyhogy én ezért vagyok kicsit "vér-ellenes" vagyis szerintem túlbecsülik a vérrokonságot. Azokat is elítélem, akik pl. örökbefogadott gyerekre azt mondják, hogy nem lehet úgy szeretni, mint a vér szerintit.

Hát, nem tudom. Nekem van nagyon jó barátom, de valahogy nem mégsem tudom elképzelni, hogy csak egy példát mondjak, valaki inkább egy jó barátját választaná mondjuk a gyereke helyett, vagy őt érezné fontosabbnak.

De tényleg vannak nagyon rossz családok, ahol utálják egymás a szülők és a gyerekek. Én ezt azért kicsit szomorúnak tartom.