Ti mit tennétek ebben a helyzetben?

Mondjuk én ha már ott tartok, hogy a férfi a vőlegényem, és közös jövőt tervezzük, akkor nem hagyom a témát, hanem egyszer őszintén elmondom milyen volt a gyerekkorom, miért nincs kapcsolata szülők és köztem. Így az ilyen meglepetések nem fordulnak elő.

Ebben az esetben nem haragudnék a vőlegényemre, mert ő csak jót akart. Nem ő tehet róla, hogy a másik fél bár vele akar élni, de nem osztja meg a gondját, a múltját vele.

Semmit. A vőlegény csak jót akart. Viszont én magam, ha nem akarok ilyen szituba kerülni, akkor a vőlegényemnek mindent elmondanék, hogy értse a dolgokat, és nem tudnám le annyival, hogy "hagyjuk a témát".

Az ilyen esetek tipikus homokba dugom a fejemet esetek, és ilyenkor tipikusan legtöbb esetben aki nem tenne így az van végül vádolva.

Nos, nem akarok vitát provokálni, de mivel a kérdés arról szólt, hogy ki mit tenne ebben a helyzetben, az álláspontom az, hogy mindenkinek megvan a joga a titkaihoz. A szerelemben is létezik a "hetedik ajtó", és ez nem is baj. Ami befolyásolhatja a kapcsolatot, a közös jövőt (pl. abortusz, mástól született gyerek, betegség, jövőről alkotott elképzelések stb.), arról természetesen tudnia kell a másik félnek, minden más megosztása egyéni döntés kérdése. Ha úgysem fog találkozni a családdal, mert nem tartom velük a kapcsolatot, nem kell feltétlenül beszámolnom, hogy miért nem. Nem kell részletesen taglalnom a gyerekkoromat, ha nem akarom, mert fájdalmat okoz. Ha szeret és tisztel, el kell fogadnia, hogy jó okom van a család negligálására, még ha nem is mondom el részletesen.

El tudom képzelni, milyen fájdalmas dolgok vezethetnek el egy embert odáig, hogy teljesen és véglegesen megszünteti a kapcsolatot a családjával. Eszembe se jutna faggatni erről, ha látom, hogy fáj neki erről beszélni, legfeljebb annyit mondanék, hogy velem bármit megbeszélhet, ha egyszer úgy érzi, hogy kiöntené a lelkét. Pláne nem kezdenék a háta mögött szervezkedni, bármilyen rózsaszín köd van az agyamban a saját családom miatt, mert szeretem és tisztelem annyira, hogy ne kezeljem durcás kisgyerekként, és ne hozzam kínos, és végtelenül fájdalmas helyzetbe.

6. Ok, csak ebben az esetben előállhat a fenti történet. Ha valaki belekontárkodik, és odahívja azokat akik pokollá tették a gyerekkorod, az jobb mint beszélni róla és megértetni vele, hogy ne kavarjon? Szerintem ez duplán rossz! Simán visszatérhet a gyerek kora valakinek, ha a másik vérszemet kap mondjuk és mindig elhívja őket, mert azt hiszi ez jó.

Igen, én elmondtam a páromnak mindent részletesen, más a felfogásom, szerintem pont ő az egyetlen a világon akinek tudnia kell róla, milyen ember vagyok igazából, milyen életem volt stb. Ő is elmondta nekem. De másnak soha nem beszélek ilyenekről. Van amit anyám sem tud, de a párom igen. Ő az egyetlen, aki mindent tud rólam. Nem azt mondom hogy mindenki mondja el, mert én is elmondtam. Megértem hogy van aki nem szeretné... de én a kavarást jobban utálom .

Oké, ez tény, hogy nem vagyunk egyformák, és ez nem is baj, mert így kerek a világ:-)

Az első szerelmem előtt nem voltak titkaim, szerintem ő az, aki a földkerekségen a legjobban ismer annak ellenére, hogy bő 20 éve nem találkoztunk. Azóta, hogy szétment a kapcsolatunk, fenntartom a "hetedik szobát", a férjemnek sem mondtam el mindent magamról, pedig őt is szerettem, egyszerűen csak soha többé nem akarok senkinek teljesen kitárulkozni. Arra külön allergiás vagyok, ha bárki semmibe veszi, megkérdőjelezi a döntéseimet, rohadt nehéz helyzeteket oldottam meg életem során, elég referenciám van arra, hogy ne kelljen mindent megmagyaráznom. Valószínűleg ezekből adódik, hogy másképp látom a kérdező által leírt helyzetet.:-)

Elhagynám.

Szerintem az is tisztelet, ha nem erőlteti, hogy márpedig azonnal adjak részletes beszámolót a múltamról.

Alapból megvetem az olyan embereket, akikben annyi empátia nincs, hogy nem tudják azt felfogni, hogy mert nekik ilyen az életük, akkor másnak hogy-hogy nem ilyen. Ehhez valami nagyon komoly érzelmi és értelmi defekt kell, ilyen emberrel pedig nem kívánok ismerkedni.

A "jó szándék" pedig nem az, hogy elképzelem, hogy valami lesz valahogy. A jó szándék az, hogy tiszteletben tartja az érzéseimet, és komolyan veszi azt, amit mondok. És nem kell mindenféle bizonyítékokkal szolgálnom, hogy miért nem akarom látni őket.

Én ezt árulásnak tartanám, és nem tudnék olyan emberben megbízni, aki nem bízik meg bennem.