Miért nem képesek megérteni engem, hova forduljak segìtségért, hogy kikeveredjek ebből?

Ha nem hiszik el, hogy beteg, akkor mi az, hogy " szegénnyel mi lesz egyedül, ìgy úgy amúgy"? Mondd meg, hogyha nem beteg, akkor Te igenis elmész. 22 éves vagy ne kelljen már elnyomásban élned. Ha állásod van, akkor keress egy albit, egy szobát egyelőre, költözz el, és látogasd csak anyukádat.

Így nem mondhatják, hogy teljesen magára hagyod és előbb-utóbb ők is észreveszik, ha nincs teljesen rendben. Kezd el élni a saját életed!

1. Menj el a helyi Családsegítő Központ-ba, és ott kérj ehhez segítséget. Ha szükséges, gyámot is kirendelnek anyukád mellé.

2. A szakrendelőben és a háziorvostól is kérhetsz ehhez segítséget.

3. "Hiába könyörgök a nőveremnek, nagyszüleimnek, bárkinek, senki nem akar segìteni, es nem hiszik el" A nővéred miért nem hiszi el? Azt írod, ő is ugyanazt élte át, mint Te.

A többi felnőtt meg nem egészséges, ha így állnak hozzá.

4. Elmehetsz. Nem vagy köteles "segíteni" az anyukádat, hagyni, hogy kiszipolyozzon. Bármit is mondanak azok, akik még csak nem is képesek reálisan megítélni a történéseket.

A legfontosabb dolog: igaz hogy az anyukád, de én úgy gondolom, hogy egy 22 éves lánynak nem lehet feladata az, hogy a schizofrén édesanyjáról gondolskodjon, különösen ha már nálad is ilyen komoly tünetek vannak. Nem teljesen értem, hogy mentő, kórházi kezelés és feketefehér diagnózis után a család és rokonság többi tagja miért nem hisz neked. Ez elég nagyvonalú dolog, ha nekik kényelmetlen a szitu és rád van hagyva az egész. Nem vádaskodva de szerintem ülj le a szűkebb családdal és mondd el, hogy az utóbbi időben különösen romlott a helyzet és a segítségükre van szükséged. Tudom hogy ez nehéz, de mindezt próbáld meg ne sírva, ne manipulálva, könyörögve, vádaskodva, hibáztatva elmondani.

Másik fontos dolog: szerintem nagyon fontos lenne neked is vagy pszichiátert vagy pszichológust felkeresni. Ha anyagilag nem állsz olyan jól, minden településnek van szakembere a szakrendelőben, közeli kórházban.

"Csak azt nem értem, hogy miért pont én, miért pont csak én vagyok az az ember, akinek ezt el kell viselni?????"

Azért van ez most így, mert még elfogadod a többi családtagodtól ezt az állítást, ezt az elvárást.

De ez amúgy nincs így, nem kell(ene) elviselned.

Valahonnét bátorságot kéne merítened ahhoz, hogy ellent merj nekik mondani, és a saját igazságodat érvényre juttatni az övékkel szemben.