A vőlegényem fizikailag bántalmazott! Mit kéne tennem?

Nem igazán értem,az hogy valakinek megszorítják a kezét,vagy felemeli a hangját,az nem egyenlő azzal,hogy megütnek valakit.Mivel emberek vagyunk és vannak problémáink,mindenkibe összegyüllik a feszültség,ami valami formában kijön,igaz én férfi vagyok,de az én párom is,már felemelte a hangját,sőt olyan is volt,hogy megszorította a kezem.Akkor most hagyjam el?Ja a nő megteheti ezt bocsi...

Sokan itt lázadoznak,de valójában nem tudjuk,hogy a kérdező párjának milyen gondjai vannak,talán egy jó alapos beszélgetés nem ártana,és akkor lehet az is kiderülne,hogy mi baja van,lehet valami problémái vannak,amit nem mer elmondani neked,vagy nem tud megnyílni.Amikor a párom így viselkedet velem,akkor leültünk és megbeszéltük a dolgot,és ki is derült,hogy mi a gondja,amit alapban nem mondott volna el.Nem azt mondom,hogy ez normális dolog,ha valaki kiabál a másikkal és szorongatja a kezét,de szerintem egy beszélgetéssel lehet segíteni a másiknak.Persze ha akarunk...

"az én párom is,már felemelte a hangját,sőt olyan is volt,hogy megszorította a kezem.Akkor most hagyjam el?Ja a nő megteheti ezt bocsi... "

Te is megteheted, nem hiszem, hogy oda lennél kötözve. A bántalmazott nők mellett legalább ugyanakkora baj a bántalmazott férfiak ügye. Nyilván kevesebben vannak, de még nehezebben vallják be, még nehezebben dolgozzák fel, kérnek segítséget. Ettől függetlenül bármilyen nemű, korú embernek alapvető joga kilépni egy olyan kapcsolatból, ahol fizikai vagy lelki bántalmazást szenved el.

DE

A karszorongatás és üvöltözés nem megoldás. Agresszív dolog, és már bocs, de ha az én párom tenne ilyesmit, őszintén szólva nekem sem az jutna eszembe, hogyan tudok RAJTA segíteni, hanem az, hogy magamon hogyan tudok.

Az a baj, hogy ha a fizikai erőszak bármilyen megnyilvánulását még elfogadhatónak tekintjük, akkor teljesen képtelenség lesz megállapítani, hogy a kicsi arclegyintés az tényleg kicsi arclegyintés-e, vagy a karszorongatás (volt már két hétig lila a karom egy ilyen után) az most ér-e. Ez nem járható út, be kell látnod!

Csak szándék kérdése, hogy a felgyülemlett feszültséget hogyan vezeti le valaki. Levezetni le kell, de akadnak, akik ezt képesek megoldani a másik felé irányuló agresszió nélkül is.

Tulajdonképpen a veszekedésig sem kell eljutni. Mi pl. öt éve vagyunk együtt, azóta nem veszekedtünk. Egyszer sem. Mert figyelünk a másikra és magunkra, és idejében normális hangnemben visszajelzést adunk, ha valami nem teljesen oké.

Ahogy irtatok: meg lehet beszelni, meg el sem kell jutni a veszekedesig egy kapcsolatban - de egy ilyen kapcsolathoz 2 ember kell! MIND2 hozzaallasa kell!

Es hogyan kellett volna hogy megbeszelje a kerdezö, ha a völegenye befogta a szajat!? (Es majd legközelebb hogyan beszelje meg, allitsa le...stb, ha befogja a szajat?)

"Pedig olyan egyszerű az egész, mint a pofon:

Nem szabad odáig eljutni, hogy "heves veszekedés" legyen a dologból!"

Kedves János, ez nagyon szépen hangzik, de talán Ön is tisztában van azzal, hogy vannak olyan vérmérsékletű, indulataikon uralkodni képtelen emberek normális konfliktus kezelési képességek nélkül, akiknél akkor is könnyen elfajulhat egy vita - főleg, ha ők maguk kezdeményezték, mert ők kapták fel a vizet valamin - ha a másik fél megpróbál amennyire tud, nyugodt hangnemben, higgadtan beszélni velük, és észérvekkel operálni, és nem indulatokat belevinni.

Láttam már erre jó néhányszor példát az életben, és én is éltem meg ilyet többször is, csak én megúsztam verbális agresszióval és fenyegető viselkedéssel a másik fél részéről, fizikai bántalmazás nélkül.

Nem ismerjük sem a kérdezőt, sem a párját, de nekem elég elhamarkodott ítélkezésnek tűnik, ha annyi információból, amit a kérdésnél olvastunk, bárki levonja azt a következtetést, hogy ha akár ennél a vitájuknál, akár a korábbiaknál, amikor "csak" megszorította a menyasszonyát, a nőnek feltétlenül lett volna mozgástere annak a megelőzősében, hogy úgy végződjön a konfliktus, hogy "befogta a számat, erősen és csúnya szavakkal illetett..."

Ha meg esetleg lett volna, az mentség Ön szerint arra, amit a férfi tett? Neki nem kéne megpróbálnia úgy kezelni egy ilyen helyzetet, amit Ön úgy fogalmazott meg, hogy "hogy higgadtan, racionálisan érvelsz. és nem tereled érzelmi síkra a vitát. Vagy ha mégis kezdenének elszabadulni az indulatok, akkor kiszállsz belőle, amíg "lehűltök"." Vagy ez csak az egyik féllel szemben lenne elvárás?

Lehet azon vitatkozni, hogy a másik megszorítása és a szájának a befogása már bántalmazás-e vagy sem, mindenesetre fenyegető, a másikat megfélemlítő viselkedés, nem pedig egy érv egy vitában, és elég egyértelmű üzenete van, különösen egy az esetek túlnyomó többségében a férfinél jóval gyengébb fizikumú nő számára.

Gondolom, volt kellő oka annak, hogy a kérdező vőlegénye maga kért "még egy esélyt" a nőtől, meg kérne még most "egy utolsó esélyt".

Pár hónapja kétszer is kiírt itt egy kérdést egy lelkiismeret furdalástól gyötört, kétségbeesett férfi, aki leírta, hogy egy veszekedés során, ami előtt mind a ketten fogyasztottak némi alkoholt (ha jól emlékszem, a pár éves kisgyereke szeme láttára) olyan erővel ütötte meg az élettársát, hogy eltört vagy az orra vagy az arccsontja (nem emlékszem már pontosan). Abban kért tanácsot, hogy hogyan tudná megbocsátani saját magának, amit tett, mert rettenetesen sajnálja, szégyelli, nem tud másra sem gondolni, illetve az a kérdés foglalkoztatta, hogy emiatt (miután a nő szakítani akar vele) megvonhatják-e tőle a láthatási jogot, illetve elveszítheti-e a munkahelyét a történtek, és az ellene indult eljárás miatt.

Feltételezem, hogy velem együtt akár az életben, akár ezen a fórumokon Ön is találkozott már olyan élethelyzetekkel, amikor egy nő volt kénytelen az otthonából akár egyedül, akár gyerekkel vagy gyerekekkel gyakorlatilag menekülni, mert a férje/élettársa lelkileg, fizikailag bántalmazta, rettegésben tartotta (jobbik esetben csak a nőt, és nem a gyerekeket, de a a saját ismeretségi körömben is két olyan ember van - egy férfi és egy nő - akik ez utóbbinak voltak hosszú éveken keresztül szenvedő alanyai, félelemben élve, elmondásuk szerint szó időnként szó szerint rettegve, az anyjuk életét féltve, kamaszfejjel az eldurvult konfliktusokban az apjukkal már fizikailag is szembeszállva.

Amikor egy ilyen kérdést látok pl. ezen a fórumon, ebben a rovatban, az együttérző, segítőkész és gyakorlatias tanácsok mellett ott vannak azok a cinikus és számon kérő megjegyzések, hogy "nyilván nem tegnap lett ilyen", "nem igaz, hogy nem láttad, hogy milyen emberhez mész hozzá", "kellett, hogy legyen jele ennek már korábban", "mi a francért nem hagytad ott az első pofon után?", "minek mentél hozzá egy ilyen emberhez", "mégis hol volt az eszed, amikor ilyennek gyereket szültél" stb.

Ha vissza lehetne forgatni az időt, mint ahogy nem lehet, biztos "feminácik" lennének, akik az agresszivitás első jeleit tapasztaló nőnek azt tanácsolnák, hogy ne kösse össze az életét egy ilyen férfival?

#56

Nézd, az információ mennyisége mindig adott - az, aami a címben le van írva. Ebből dolgozunk. Azt vagy elég a helyes válaszhoz, vagy nem. (Amint látod, a kérdező számára x évnyi együttlevés sem elég annak a kérdésnek az eldöntésre, hogy akkor most mi legyen.)

" Vagy ez csak az egyik féllel szemben lenne elvárás? "

A kérdező van itt, nem a "másik fél". Most, itt CSAK NEKI tudunkk tanácsot adni, hogyan kezelje a helyzetet.

"Ha vissza lehetne forgatni az időt, mint ahogy nem lehet, biztos "feminácik" lennének, akik az agresszivitás első jeleit tapasztaló nőnek azt tanácsolnák, hogy ne kösse össze az életét egy ilyen férfival?"

Ha a feminácit a nőiességében komoly csorbát szenvedett, sérült nő szinonimájaként értelmezem (mert hát én is láttam már karón jópár ilyen varjút), akkor biztosan.

# 56

"A kérdező van itt, nem a "másik fél". Most, itt CSAK NEKI tudunkk tanácsot adni, hogyan kezelje a helyzetet."

Ez valóban így van de épp arra céloztam, hogy vannak olyan emberek, akikkel szemben az ajánlott taktika nem válik be, mert olyan a személyiségük, illetve a konfliktustűrő- és megoldó képességük.

"Ha a feminácit a nőiességében komoly csorbát szenvedett, sérült nő szinonimájaként értelmezem (mert hát én is láttam már karón jópár ilyen varjút), akkor biztosan."

Nem szeretném megbántani az érzéseidet, de ez elég érdekes értelmezése a femináci szónak, mert a "a nőiességében komoly csorbát szenvedett, sérült nő" meghatározás tökéletesen ráillik azokra a nőkre, akik ilyen vagy olyan okból, az áldozat szerepbe ragadva benne maradnak egy testileg-lelkileg bántalmazó kapcsolatban, egy agresszív, elnyomó személyiségű férfi mellett, de valószínűleg eléggé meglepődnének, ha valaki "femináci " megnevezéssel illetné őket.

Úgy látom, valahogy - feltehetően nem szándékosan, csak véletlenül - sikerült átsiklani a kérdésem lényegi részén.

Amúgy meg ezt, és a hasonló kérdéseket szerintem nem a férfi-nő viszonyra, valamifajta férfi-nő különbségre vagy ellentétre kéne kiélezni, mert valójában nem arról szólnak, hanem arról, hogy elfogadhatóak-e bizonyos viselkedésformák függetlenül attól, hogy milyen nemű a bántalmazott, illetve a bántalmazó fél.

Az elmúlt pár hónapban legalább öt olyan kérdésre emlékszem, amikor férfi kérdésére válaszoltam itt azt, hogy ha az általa leírt helyzetben lennék, akkor egyértelműen szakítanék, mert amit a párja tett, tesz, az az én fogalmaim szerint nem elfogadható. (Volt köztük, akit teljes erővel tökön rúgott egy veszekedés során a barátnője, volt, akit úgy pofon vágott, hogy összetört a szemüvege, volt, akinek szándékosan földhöz vágta az okostelefonját, volt, akit hisztérikusan karmolni és rugdosni kezdett egy elmérgesedett veszekedés során.

Nyilván mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy számára hol a határ. Ha férfi lennék, nem akarnék olyan nővel élni, aki kontrollt vesztett hisztérika módjára viselkedik, visszaélve azzal, hogy a férfiak többsége még önvédelemből sem szívesen alkalmaz fizikai erőszakot egy nővel szemben, és nő létemre nem akarnék olyan férfival élni, akinek belefér, hogy egy vita, veszekedés során befogja a számat és megszorongasson.

Nem csak azért, mert rossz érzés lenne, hanem azért sem, mert szerintem egy jó kapcsolat alappillére a kölcsönös szeretet és tisztelet, az, hogy egyenrangú partnernek tekintem a másik felet és úgy is kommunikálok, úgy is viselkedem vele.

#58

"Ez valóban így van de épp arra céloztam, hogy vannak olyan emberek..."

Vannak. Sőt, még rosszabbak is vannak.

Ééés?

"Nem szeretném megbántani az érzéseidet, de ez elég érdekes értelmezése a femináci szónak,"

Hmm... így jár, aki megválogatja a szavait, mert nem akar sértegetni. :)

A problémájukról szóltam, a reakcióik (bosszúvágy, genderrasszizmus, androfóbia, férfigyűlölet, stb...) nélkül. Ezeket mind lehagytam.

"Úgy látom, valahogy - feltehetően nem szándékosan, csak véletlenül - sikerült átsiklani a kérdésem lényegi részén."

Teljesen szándékosan tettem. Az ugyanis itt OFF. Ha kérdést írsz ki rá, akkor talán bemegyek és beszélhetünk róla. Itt nem.

Ha veszekedtek raadasul ilyen szinten, meg eskuvo elott, akkor minek akarsz hozzamenni?

Ha nem birod ki hogy ne bosszantsd fel, mert nem illik ossze a szemelyisegetek, akkor menejtek szet, o talal majd egy kedves lanyt aki nem bosszantja, te meg egy olyan fiut akivel nem veszekedsz allandoan.