Őszinték vagytok?

Figyelt kérdés

Sokszor megfigyeltem (sajnos magamon is), hogy hazudik az ember amikor meglát egy nagyon kis csúnya gyereket. Persze senki nem mondja, hogy "húú de kis csúnya gyerek, mekkora füle van!" Viszont jön a sok nyálas hazugság, hogy "jaj de csodálatos stb"


Értem én, hogy minden anyának a gyereke a legszebb, de miért nem tudnak tisztán látni?


Nos a kérdésem azért írodott, mert nemrég egy ismerősünknek megszületett a kislányuk. Szegény kislány örökölte apja horihorgas orrát, lapát füleit, vézna kis testét. Anyjától sem a szépet örökölte, hanem a kis kiguvvadt szemeket. A két szülő eleve nem tartoznak a "helyesek" kategóriába sem, ráadásul mindkettőnek vannak látható és rejtett betegségei. (anyuka strumás, pajzsmirigy betegségek, kancsalság, apuka esetében, horpadt mellkass, aránytalan testméretek )


Én is mint sokan mások a kedves hazugságot választottuk: "nagyon aranyos kislány"

De az anyuka anyja őszinte volt. Kimondta azt, amit mindannyian gondoltunk, és látunk. Nem rosszindulatúan, vagy undorító módon mondta ki, hanem kedvesen, de őszintén. Nagy vita nem lett belőle, de láttam, hogy az anyukának ez nagyon fájt. Bár hozzátette, hogy nem vagyok vak én sem.


Kérdésem: Szerintetek miért nem vagyunk őszinték? Miért hazudunk ha sokunk ragaszkodik az igazsághoz?? Ti kimondjátok ha egy gyerek nem szép? Vagy hazudtok?


2015. jún. 16. 09:18
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
71%
Azért, mert nem akarjuk, hogy másokat megbántsunk az igazsággal, ezzel elkerüljük a konfligtust. Vannak olyan emberek, akik kerülik a szócsatát/konfligtust. Én őszinte embernek tartom magam, és vállalom a következményeket.
2015. jún. 16. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 mtke ***** válasza:
100%
Ezt nevezik kegyes hazugsagnak! Az anyukának ő a kicsi kincse ha a te szemednek nem szép akkor is. Ezt tiszteletben kell tartani!
2015. jún. 16. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is az lehet,amit az első is,csak nem akarja az egyik a másikat az őszinteségével megbántani.

Meg gondolom az anyukának sem jó érzés,hogy csúnya a gyereke,ez egy érzékeny pont számára,szerintem azért ezt nem kellene előtte feszegetni.

2015. jún. 16. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
74%

Én magamban úgy fogalmazom meg, hogy

"szegénnyel elbánt a természet" vagy "karakteres az arca", esetleg földönkívüli, vagy "nem az a klasszikus szépség, inkább egyedien szép".


Próbálom pozitívan megfogalmazni egyediségét.

2015. jún. 16. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%

Őszintének is többféleképpen lehet lenni.

Lehet, durván arcába vágni, vagy lehet finoman célozni, vagy burkoltan közölni.

Például, ha egy ruha nem tetszik, akkor nem azt mondod, hogy az rossz, hanem, hogy az a másik jobb lenne...

2015. jún. 16. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

Én már párszor megbántam az őszinteséget.

Pedig nem is akartam mondani semmit, hanem .... tudod, kivallattak. Nem hagytak, amig el nem mondtam.

2015. jún. 16. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Szóval ebben az esetben nagyon kevesen vannak akik ha nem is durván de őszinték. Bevallom én sem vagyok őszinte. Amikor rákérdeznek, hogy miért nem lijkolom Petikét vagy Terikét, nem azt mondom ami az igazság, hanem azt, hogy nem nagyon szoktam lijkolni képeket. Az igazság az lett volna, hogy így is kiakadok a sok nyálas szövegtől amit írnak.

A kismama anyukája őszinte volt, de olyan kedvesen, viccesen őszinte. Észrevettem, hogy páran akik előtte "húú de szép kicsi" szöveget mondták, később csendben bologattak, hogy lám igaza van a nagyinak..

2015. jún. 16. 09:36
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Számomra nagyon ronda gyerekre nem mondom azt, hogy jaj, de milyen csodálatosan szép. Nem szoktam ilyenekben hazudni. De az más kérdés, hogy az ember ezt hogy fogalmazza meg. Lehet bunkón és diplomatikusan is. Sőt olyan is van, hogy befogja a száját, vagy olyanokat mond, hogy milyen kedvesen mosolyog, milyen szép a haja, tehát a pozitívumokra koncentrál. Nyilván egyik anya sem örül neki, ha beszólsz, hogy milyen ocsmány a gyerek... őszinteség és taplóság között is van kbség.


Az meg, hogy egy anyának rosszul esik, hogy a gyerekét nem látják szépnek, az teljesen normális. Az ő vére, kötődik hozzá, anyai ösztönei vannak. Az lenne a gáz, ha ő is azt nyomná, hogy fujj, de ronda. Mert utóbbi esetben lenne az az eset, amikor a szülő azzal b.tatja a tinédzser gyerekét, hogy ronda (plusz kövér / túl vékony stb stb), és a gyerek életre szóló sérüléseket szerez (tudom, mert én is átéltem). Szóval jobb, ha legalább az anyja szépnek látja, mert akkor megmarad a kötődés...

2015. jún. 16. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Pont ezt a kérdést olvasgattam múltkor. :)


http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..

2015. jún. 16. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%

Ha mindig nyersen kimondod a másiknak azt, amit valamiről/valakiről valójában gondolsz, az sokszor bárdolatlan bunkóság.


Egy kifinomultan szocializálódott emberben van diplomáciai érzék, tudja hogy mikor kell nyíltan, határozottan kimondania véleményét, és tudja, hogy ha nyílt véleményének kimondásának semmilyen gyakorlati haszna sincsen, csak azzal mást súlyosan megsért, akkor illik finomabban véleményt nyilvánítania. Pl. csúnya csajra/csecsemőre lehet mondani hogy aranyos, a nagyon csúnyára is hogy cuki, olyankor ha a nyílt vélemény otrombán sértő lenne.

2015. jún. 16. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!