Miért számít furcsának, ha valaki a keresztnevén hívatja magát a gyerekével?

ma 17:16-es: én 55 éve születtem, és az osztálytársaom közül egyedül én tegeztem a szüleimet (NEM falu, hanem nagyváros), mindenki más magázta, és igen sokan megszóltak minket, hogy az milyen dolog már, a szülöket tegezni.

Szóval nem a szocializmus elött, hanem böven a közepén is ez volt az elterjedt.

Szerintem amíg a gyerek biztonságban érzi magát érzelmileg, szeretik egymást a szülővel és a gyerek felnéz a szülőre, addig mindegy.

Viszont ha ez is a mai "nem nevelem a gyereket, mert sérül tőle a lelkivilága" nevelési stílus sarjadéka, akkor nem tetszik. Pont ma gondolkoztam el azon a nőn, aki két 3-5 év körüli gyerekkel utazott a buszon. Tíz éve még simán azt feltételeztem volna, hogy nem ő az anyjuk, csak rábízták őket, mert egyrészt alig mert rájuk szólni, másrészt ha rájuk szólt, kb. fütyültek rá. Manapság viszont nagyon elterjedt, hogy az anyák nem merik fegyelmezni a gyerekeiket, csak ebben a félve elsusogott "Anna, kérlek, ha esetleg kedved lenne megtenni, hogy nem rugdosod az ülést" stílusban, nehogy törést okozzanak a kis lelkének...

#31, ezen kár vitázni, valószínűleg szubkulturális dolog, én 51 éve láttam meg a napvilágot (tehát 4 évvel később) és a saját (budapesti)környezetemben, így az osztályomban is mindenki tegezte a szüleit, és többnyire a nagyszüleit is...

MI az egyik tanárunkra néztünk nagy kerek szemekkel, amikor kiderült, hogy a gyereke magázza őt, aztán elmesélte, hogy azon a környéken, ahol ő felnőtt, meg ahol a gyerekei is születtek (nem Budapesten) ott ez még így szokás, tehát a gyerekek ezt szokták meg. És ezzel a téma nyugvópontra jutott...

(engem meg már az utcabéli gyerekek se magáznak - hála az égnek:))

Mert mást szoktunk meg. Azt szoktuk meg, hogy az anyukánk Anya, az apukánk pedig Apa, ez már igazából a "normális" és az "elvárt". Sokaknak szerintem pont azért lenne furcsa a keresztnevén szólítani a szüleit, mert nem ezt szokta meg, másoknál sem ezt látta, stb. Gondolom, ha egy kisgyerek már úgy nőne fel, úgy nevelkedne picike korától fogva, hogy a keresztnevén szólítja a szüleit, neki ez teljesen normális lenne, nem is értené, mi a lényege az "Apa-Anyázásnak".

Tehát megszokás kérdése az egész.

Én mondjuk bár azt hiszem, hogy a szeretet nem függ attól, hogyan szólítjuk a másikat, én biztosan Anyának fogom magam szólíttatni. Eszembe sem jutna másképp tenni :)

A lányom nemrég múlt egy éves. Fogalmunk sincs miért, az apja "apa", én meg Ági. De ezt egész nap hajtogatja.

Tény, hogy a szókincse egyelőre itt véget is ér.

Bár állítólag én is a keresztnevén szólítottam az apámat 3-4 éves koromig, nálam se jöttek rá, hogy miért. Én nem is emlékszem rá, csak elmesélésből tudom.

egy gyermeknek(ahogy nekünk sem)név nem bír jelentéssel, az anya szó viszont igen. egy gyermeknek egy dátum, az idő, és egy rakás adat(személyi szám stb), amiben társadalmunk él, nem mond semmit. és egy gyermek még érzésekkel fejezi ki magát. a kifejezés pedig megmarad, mintahogy ha csúfolnak valakit, az is ráragad az emberre.

(szerintem az első gügyögésből eredhet az anya hang, ill kifejezés.

én babám nem is beszél még, de már pár hónaposan úgy kiabált, hogy "Aja" , ha baj volt és szólított, amikor még a szavakat sem értette.

Sziasztok! Nekünk 7 éves lesz a kislányunk, és keresztnevünkön szólít minket! Igazából fogalmam sincs, hogyan alakulk így, valószínüleg tölünk hallotta, ahogy egymást hívjuk. A dolog érdekessége viszont, hogy 3dik személynek Anyának és Apának nevez minket, valamint külföldön élünk, és az adott nyelven már Anya/Apa vagyunk.

Nem érzek benne semmi ridegséget, söt rengeteg szeretet van benne!

Persze nálunk is voltak megrökönyödött családtagok, hogy sürgösen le kell erröl szoktatni, mert nagy baj lesz...