Ti elvinnétek ezek után a gyereketeket a nagyszülőkhöz?

Két hónapos babánkkal meglátogattuk a hosszú hétvégén a szüleimet.

Anyám már a legelső nap kiborított, folyamatosan azzal cses.zegetett, hogy szemét és gonosz vagyok, amiért a babát felveszem evés közben is büfizni, mert hát hogy sír szegény gyerek. Hiába mondtam neki, hogy de muszáj, különben fájni fog a hasa (tápszeres a baba, cumisüvegből eszik).

Majd ezek után a babának is elkezdte azt gügyögni, hogy "anyád milyen szemét, ugye milyen gonosz anyukád van?". A tizedik ilyen alkalom után kiakadtam és megkértem, hogy ezt fejezze be sürgősen.

Ezek után anyám közölte hogy oké, akkor "nem szól hozzám, sőt a babához se, mert engem is ő nevelt, és milyen elb@s.zott ember lett belőlem, így jobb ha inkább rá se néz a gyerekre, hátha őt is elrontja".

És bevonult a konyhába duzzogni. És ugyan a konyhaajtót becsukta, de odabent cigizett, pedig előzőleg megkértük, hogy amíg a baba náluk van, menjenek ki a teraszra dohányozni. De nem, ő csakazértis bent bagózott, és a csukott ajtó alatt simán kijött a füst a nappaliba. Pláne hogy ahogy jött-ment, percekig tárva hagyta az ajtót. Amikor szóvá tettem, hogy ezt azért mégse kéne, nem miattunk, hanem az unokája miatt, akkor rám förmedt, hogy "nem lesz a gyereknek semmi baja, és egyébként is becsuktam az ajtót, nem?".

Ez másfél napig így ment, amikor már a birkatürelmű férjem is megelégelte a dolgot, és ő is rászólt anyámra, hogy ne bagózzon már a házban, amíg ott a baba.

Ez hatott, utána már szépen kifáradt dohányozni, ahogy mindenki más rajta kívül (apukám, férjem és a rokonok, akik jöttek babnézőbe). De a megjegyzéseit mások előtt akkor is folyamatosan nyomta ("remélem, a gyereknek nem lesz olyan kibírhatatlan természete mint neked", "még szerencse hogy az apjára hasonlít, mert te undorítóan nézel ki", "miért a férjed eteti a babát, amikor te vagy az anyja", stb).

Én ezek után úgy döntöttem, többet nem megyünk oda, vagy legalábbis egy jó darabig (évekig), a férjem szerint viszont ez túlzás.

Ti mit gondoltok?