Akkor ezek szerint mégsem tudtam feldolgozni a halálát?

Nekem apukám 2008 mikulásán halt meg, és én sem sírtam sokat. A temetésen ejtettem pár könnycseppet, ahogy elolvastam a koszorú feliratokat. De most már ha apumra gondolok könnybe lábad a szemem. Igaz, én még most is úgy beszélek róla, mintha élne, sokan, akik akkor még nem ismertek, nem tudják, hogy nem él, pedig van, hogy őt idézem, vagy elmesélem egy sztoriját.

szia!24 éves vagyok és lány.anyuval nekem sem volt felhőtlen a kapcsolatom egy éve halt meg rákba.amikor megtudtam bömböltem másnap semmi.nagyon hiányzik ha jó vagy rossz történik velem mindig hiányzik.nem tudok én sem nagyon sírni de belül széjjel szedd a hiánya.sokat álmodok róla.de még ma sem tudom feldolgozni.elsőnek fel sem fogtam sőt még a mai napig sem hiszem el a temetésen is tök kába állapotban voltam .azt hiszem amit te is érzel az tagadás nem akarod fel fogni,hogy mi történt.háritod,hogy ne fájjon.de ez csak szerintem.

Szia. Részvétem, így utólag is! Én 20 éves srác vagyok, 18 éves voltam, amikor meghalt édesanyám. Amikor megtudtam, olyan voltam, mint akit jól fejbevágtak és napokig sokkos voltam. Teljesen megzavarodtam, majd' széttépett a fájdalom, de én sem tudtam sírni.... Aztán eljött a temetés..... Ott is álltam, kábán és néztem ki a fejemből. Aztán akkor tudatosult bennem, hogy mi történt, amikor a búcsúbeszédet mondták. Ekkor felszakadt a fájdalom és szinte megfulladtam a zokogástól.... Sokat számított, hogy ott állt mellettem a barátnőm a legnehezebb pillanatokban. Na meg később is ott volt/van nekem. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy valószínűleg még nem tudtad feldolgozni, mert akkor én sem hittem el, nem akartam elfogadni. Sokszor annyira mély fájdalom önti el az embert, hogy nem tud reagálni rá, nem tud sírni, úgy érzi, mintha egy másik világba csöppent volna. Az viszont jó, hogy tudsz már sírni, mert az is könnyít egy kicsit rajtad. Engem hagytak sírni (pedig a legváratlanabb helyzetekben és intenzitással jött rám) és meggyőződésem, hogy az is közrejátszott abban, hogy mára könnyebb, igaz csak egy nagyon kicsit.... Nem is tudom, hogy mit írhatnék még neked vígaszul.... Ilyenkor semmi nem nyújt vígaszt:( Inkább csak minden jót kívánok Neked! (Gyuszi)

Szia! Én is 14 voltam, mikor meghalt Anyukám. Nekem ő tényleg legjobb barátnőm volt (nem ilyen amerikai filmes szinten...), mindent megbeszéltünk. Mikor elment, azt hittem vége mindennek.. De tudom mit érzel, tudom milyen az, mikor fel kell állni, túl kell ezt élni..Főleg ennyi idősen. Ezt nem 14 évesen kellett volna átélnünk. Nehéz, mindennél nehezebb. És ne hidd magad gyengének vagy érzéketlennek emiatt. Emiatt leszel te erős az életben, emiatt élünk mi mindent túl. Gondolj arra, hogy Anyukád mindig ott van veled, mindig segíteni fog Neked! Sosem szabad feladni. Ez persze közhelyesnek hangzik, de én akkor ezzel éltem túl, erre gondoltam mindig, mikor már mindenből elegem volt. Sok szerencsét mindenhez ezentúl, de hidd el(ezek után főleg), hogy bármire képes vagy:) Zsófi, 22