Mi tegyek? Úgy érzem Anyukám halálát nem tudom feldolgozni.

Ne aggódj, anyud már megbocsátott neked. Hidd el, ő nem haragszik rád. Gondolj arra, hogy ő mindíg veled van.

a szimpla hétköznapokban nem hiszek az egyházban a menyországban, de ha halálról van szó akkor igenis hiszem, hogy szeretteim fent vannak, nagyon boldogok és követik mindennapjaimat, nagyokat kacagnak a szerencsétlenségeimen stb. Próbálj meg, ha másképp nem megy pszicológus segítségével túljutni a dolgokon. Felállni a földről, mert anyud így lesz igazán büszke rád ott fent.

Ha úgy érzed sírj egy nagyot! Meglátod minden rendben lesz!

Szerintem feldolgozni sosem fogod tudni, maximum elfogadod, hogy ő már nincs többé. A gyász egy folyamat, időre van szükséged, hogy minden részén átess. Anyukám 5 hónapja halt meg. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá, folyton rá gondolok. Nagyon nehéz, főleg, ha nincs kivel megbeszélned az érzéseidet. Próbáld meg valamivel lekötni a figyelmedet, különben tönkre teszed magad. Hidd el, egyszer majd enyhül a fájdalom, de az nem mostanában lesz. Addig valahogyan túl kell élni. Meg kell látni az élet pozitív oldalát.

Apukáddal a jobb pillanataiban próbálj meg kicsit beszélgetni anyukádról, meséljétek el egymásnak, kinek mi a kedvenc emléke róla, ki mit szeretett benne. Hidd el, ha valaki olyannal beszélsz róla, aki osztozni tud a fájdalmadban, sokkal könnyebb lesz.

Nekem apukám halt meg 6 éve. Nem volt tökéletes a kapcsolatunk (közel sem), de nagyon-nagyon nehezen fogadtam el, hogy meghalt. Idő kell ahhoz, hogy meggyászold Anyukádat. Túl kell esned a gyász stádiumain, aminek a vége az elfogadás.

Idővel jobb lesz, de ez nem 1 év. Amikor már Neked is családod lesz, ők fogják lekötni a figyelmed. Addig meg túl kell élni!!!!

Sok erőt kívánok ehhez!

Legelőször is az öngyilkosságot azonnal verd ki a fejedből! Most úgy érzed, hogy "egyedül" vagy, de írásod alapján nagyon fiatalnak gondollak, hogy életed még ne tartogasson boldog éveket. Ne legyen bűntudatod, hidd el egy édesanya lelke mélyén soha nem tud megharagudni gyermekére, szíve mindig megbocsát! A reggeli veszekedést pedig próbáld (egészséges) vitának felfogni, hisz ezek mindig abból adódnak, hogy az egyik fél így látja a dolgokat, a másik meg amúgy! Ne emészd ez miatt magad, mert sokkal nehezebben leszel túl a történteken. Az meg hogy félév után is hiányzik anyukád természetes érzés, ő mindig is hiányozni fog. Nem akarok olyan elcsépelt mondatokat írni, hogy az idő minden sebet begyógyít, de tény, hogy az évek múlásával ez a trauma már nem tör fel olyan erősen, mint ahogy most érzed. Valahol meg kell békülni, el kell őt engedni. Azt mondod magányos vagy... nincs testvéred, keresztszülőd, nagynénikéd vagy bár ki, akikkel beszélgetni tudnál? Az állítólagos barátod mondata szerintem csak egy félre sikerült megjegyzés volt, tudom nem esett jól, gondolom már Ő is rájött arra, hogy ez meggondolatlan volt a részéről. Ha iskolás vagy még, vagy akár dolgozol már, legyél minél többet társaságban az kikapcsol. És hidd el a sírás is segít, megkönnyebbülsz, mint ahogy az is ha mersz beszélni az érzéseidről, sőt sok szakember azt tanácsolja, hogy beszéld ki magadból a fájdalmat.

(Én 30 éves voltam, amikor mindkét szülőmet elveszítettem 3 éven belül! Nálam bevált, hogy eleinte többször kimentem a temetőbe kisebb-hosszabb időt ott töltöttem, "velük" voltam, rendezgettem a sírt, virágot ültettem stb. Mostanság sem hanyagolom el a kijárást, de ezek az alkalmak alább hagytak.)

Lehet, hogy az utolsó bejegyzésemmel lesz, aki nem ért egyet, elfogadom, de mint írtam nekem ez sokat segített. Unokanővérem, aki kisfiát temette el egyszerűen pszichésen nem bír kimenni hozzá, fizikálisan rosszul van, csak kísérővel mer kilátogatni. Ezt csak azért írtam, hogy ilyen is van, nem egyformán reagálunk mindenre, van akinek a lelke erős, van akinél pedig pont az ellenkezőjét váltja ki. Vannak pszichológusok is, akik segíteni tudnak, de erről én nem tudok sokat mondani. Fogadd őszinte részvétemet!

Előszőr is a bűntudat: Bocsáss meg magadnak! Hidd el ő már rég megbocsájtott neked. Ezt anyaként mondom, és 10000% biztos vagyok benne.

Persze, hogy hiányzik. Mindig fog hiányozni. De mindig veled is lesz. A szívedben él tovább. És veled van az összes mosolya, ölelése, anyai csókja, intelmei, védelme. Ezt jelképezik a népmesékben a pogácsák, amit az édesanya tesz a tarisznyába a vándorlásra induló fiúnak. És ez a pogácsa (szeretet)egy életen keresztül elkisér, és táplál.

Nekem a nagyapám, és az apám (Ő váratlanul) is éjszaka, halt meg. Mindkétszer álmodtam velük és láttam a lelküket felszállni. Ezután én egyértelmüen hiszek a halál utáni életben. És azt is hiszem, hogy édesanyád figyel rád. És nagyon drukkol érted, drukkol hogy boldog légy, és olyankor ő is boldog.

Vannak kissebb technikák is, amik segithetnek.

Tégy ki egy képet róla a falra szemmgasság felé. És minden nap mond ezt: Te elmentél, én még maradok ,hiányzol nekem édesanya, de örökké szeretlek, és örökké a szívemben élsz.

Ha majd képes vagy rá ezt is mondhatod: Igyekszem valami jót kezdeni az életemmel a te tiszteletedre.

És persze a gyertyagyújtás: Minden vallásban gyújtanak gyertyát a halottakért. És ha közben szeretettel gondolunk rájuk, azzal állítolag segítünk nekik az égi útjukon. Most jön halottak napja, ilyenkor ez fokozottan érvényes. Látod, még segíthetünk is.

Egyébként a kép elött bocsánatot is kérhetsz, egészen addig, mig el nem múlik a bűntudatod.

Biztos vagyok benne, hogy most is szeret téged, és most is vigyáz rád. Én is ezt tenném a helyében.