Már elgem van anyámból, mit tehetnék? 19F

Eddig még úgy-ahogy tűrhető volt, habár régebben is voltak vele gondok. Nem iszik, nem cigizik. Nagyanyám, tehát az ő anyja őket úgy nevelte, hogy alig adott meg nekik valamit, sokszor verte, semmit sem kaptak, csak "felnevelte és kész". Ha bármi van, ami ellen felmerünk szólalni testvéremmel(16L), akkor erre hivatkozik, hogy ő se kapott soha semmit az anyjától, meg mindig megverte, ha rosszat csinált, meg elmondta minden mocsoknak. Régebben volt, hogy megpofozott minket, de ma már nem meri.. Fizikailag sosem bánt most már, csak mindig csinálja ezt a feszült hangulatot, sosem érzem jól magam itthon, mintha egy vulkán lenne, ami bármikor kitörhet.

Mindenkivel össze tud veszni a pénzen, mind 2 mamámmal veszekedett már a pénz miatt, az anyósával teljesen meg is szüntette a kapcsolatot, köszönni sem köszön neki. 3-an élünk, félárva vagyok, elköltöztünk nemrég arról a portáról, ahol mamáékkal(az anya anyósa, tehát apa anyja) laktunk, a viszony miatt. Amióta eljöttünk, az első 2 hét jó volt, aztán a megspórolt pénzemet ő akarta kezelni, hogy elrakja nekem a bankba, meg sem kérdezett engem meg semmi. Tudtam, ha szólok miatta, akkor felháborodik és haragudni fog és ismét feszült hangulat lett a lakásban, tiszta élhetetlen környezet. Ezért nem szóltam semmit, haragudtam rá, mert másra akartam azt a pénzt költeni, régóta vártam már rá, hogy összejöjjön annyi, erre elveszi, hogy majd ő berakja a bankba nekem, így nem tudtam volna hozzányúlni. Tehát nem nagyon beszéltem vele, látta, hogy bajom van, aztán egy este visszaadta a pénzemet, meg fenyegetően, halkan beszélt velem, higgadtan, hogy mi a problémám? Elmondtam neki, hogy én azt másra akartam költeni és szarul esett, hogy az engedélyem nélkül a saját pénzemet berakná a bankba. Az lett a vége, hogy foghatom magam, elköltözhetek nagyanyámhoz, odaadja az árvaellátást és amiket kapok, éljek meg belőle vagy éljek itt, ha nem vesznek fel egyetemre, akkor mehetek dolgozni, meg tartsam el szeptembertől magam az államtól kapott pénzből, ha felvesznek egyetemre, akkor is. Tényleg elegem lett, megmondtam neki, hogy én nem kértem, hogy jöjjek világra. Be is fejezte és kiment a szobámból. Aztán később megint leállt velem beszélgetni, elmondta, hogy havonta mennyi a kiadása, meg, hogy neki mennyi problémája van, meg, hogy mennyit jártak orvoshoz, hogy én világra jöjjek. Mondtam, hogy köszönöm szépen, hogy élhetek. Én azért mondtam ezt, mert arra akartam célozni, hogy egy gyereket azért vállal az ember, hogy mindent megadjon neki és boldognak tudja. Erre ő mit csinál? Terrorban tart minden áldott nap, olyan nyomást érzek, ha itthon van, hogy nem igaz.. Szóba sem lehet vele állni, mindenbe beleköt, olyan a viszonyunk, mint az idegeneknek, mintha az idők óta ellenségek lennénk. Én sosem szítom a vitát, mindig ő kezdi. Tudom, csúnya volt a szemébe mondani, hogy nem kértem, hogy éljek, de tényleg nem kértem, akármilyen csúnya is, igaz.. Néha már tényleg annyira elegem van. Most is azért kezdett el vergődni, mert, hogy azt mondtam, hogy nadrágban meleg van kint, erre azt mondja, hogy rám se lehet ismerni, mintha kicseréltek volna, persze ezt nem jó értelemben mondta, nem olyan hangnemben.. Mostantól csak akkor beszélünk, ha muszáj, ezt is kijelentette. Persze azért, mert mondtam, hogy lemegyek a boltba, csak adjon pénzt, erre miért sajnálom én a pénzemet? Mondtam, hogy mostantól mindig a saját pénzemből fogok vásárolni? Minden héten hagy cetlit itthon, hogy vegyek kaját magamnak, vegyek ezt-azt. Kb minden második alkalommal hagy rá pénzt és még ő van felháborodva.

Soha nem fogom megérteni, hogy miért jó neki stresszben tartani a gyerekeit, meg ilyen légkörben élni, ami olyan feszült, hogy bármikor robban.. A tesómmal is ezt csinálja, habár ő néha ad is rá okot.

Mit csináljak?