20-25 éves kor felett törvényszerű az elmagányosodás, ha valakinek nincs párja?

Az vagy aminek magadat tartod én 26 F vagyok egész éltemben csak 3 hónapos kapcsom volt és semmi bajom.

Az én barátaim meg sürün rá érnek mert ök is kb ilyenek v kockák v olyan is van aki meleg (és nem nem volt semmi olyasmi csak mondom) szal család alapitosdi mindenkinél kilőve.

Ha van időnk azért össze szoktunk járni.

Szal nem vok magányos.

Őszintén szólva én pont az ellenkezőjét látom. Sok pár bezárkózik ilyen-olyan okokból vagy kevés ideje jut a barátokra. Persze meg tudom érteni, nekünk is volt ilyen időszakunk (pénz-és időhiány, sok túlóra, továbbképzés, stb.). Én inkább azt látom, hogy akik megházasodnak, vagy tartósabb párkapcsolatban élnek, azok egyre kevesebb időt szánnak a barátaikra.

20-25 éves koromban egyedülállóként pont az jellemezte az életemet (és a körülöttem lévőkét), hogy sok ismerősöm, barátom volt, sokat kimozdultunk, sok programot csináltunk együtt, amire később az embernek annyira már nem jut ideje, ha otthon vár rá egy egész ház, amit rendbe kell tenni, később pedig a gyerekek, stb...

A magam életében ezt inkább úgy 25 fölött kezdtem el érezni. Az a durva, hogy a szilárdnak hitt barátságaim felbomlottak (30/N vagyok, barátnőkről van szó), mert komoly kapcsolatuk lett. Tudom, ilyenkor mindenki kevésbé ér rá, ezt elfogadom, de itt arról van szó, hogy azóta egyszerűen sz@nak a fejemre.

Nem tudom, mennyire törvényszerű, vagy csak nekem voltak ilyen barátnőim. Rossz volt nagyon.

Most új barátnőket keresek, lehetőleg nem kapcsolatban élőket.

30/N, egyedülálló