Nagyon megbántott a férjem. Miért mondta ezeket?
Nem állunk túl jól mostanában anyagilag, szinte napról-napra élünk. Nincs semmi luxusra és szórakozásra pénz, nagyon be kell osztani.
Nem régen volt a férjem szülinapja. Én úgy gondoltam meglepem egy banántortával, amit a kislányunkkal(2) megsütöttünk neki, nagy szeretettel és kedvességgel. Mindezt akkor mikor délután pihent a szobában, hogy meglepi legyen, és mikor elkészült a kicsivel bevittük neki a szobába és elénekeltem a boldog szülinapot. A gyerkőc nagyon élvezte, reméltem az apukája is, de annyira nem látszott rajta, hogy örülne neki. Sajnos ajándékra nem volt pénzünk, de megbeszéltük, ha vége a téli szezonnak, kicsit könnyebb lesz és megvesszük az ajándékát.
Tegnap a férjem nekem eset, nem tudom már, hogyan került szóba. Azt mondta, hogy ne is emlékeztessem a szülinapjára, mert annyira szar volt, ilyen rossz szülinapja még sosem volt, fel se köszöntöttem, nem kapott semmit, nem is akar a mostani szülinapjára gondolni, mert borzasztó volt. Legalább ajándékot vehettem volna neki. Mire mondtam, hogy miért mondd ilyet, hisz sütöttünk tortát, igaz nem volt pénz ajándékra, de szerintem pénz nélkül és drága dolgok nélkül is lehet szép egy szülinap, így, hogy együtt vagyunk, szeretettel sütöttünk neki egy tortát. Valóban nem volt pénzem venni neki egy BMW-t, de azt ne mondja, hogy fel se közöntöttük. Nagyon rosszul esett, megbántott ezzel. Majd persze pár óra múlva, hogy látta nem beszélek vele, csak ha muszáj, bocsánatot kért, hogy ne haragudjak, azért amiket mondott, de engem nagyon megbántott, még a mai napig nem tudom magam túltenni rajta. Olyan gonoszan mondott mindent, hogy milyen szar volt ez a szülinap és magára zárta a szoba ajtót, úgy viselkedett mint egy dúvad a gyerek előtt.
(Az én családomban sokszor voltak ilyen szegényes hónapok, de mi mindig boldogok voltunk és szerettük egymást, ha nem volt pénz fényes ajándékokra, akkor is széppé tudtunk tenni egy ünnepet. A férjem családjában pedig mindig is a drága ajándékozás volt megszokott, semmi meghittség.)
Mit gondoltok erről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Hát ez. A drága ajándékok. Ő valószínűleg ajándékban méri a szeretetet, vagy abban, hogy veszed-e a fáradságot, és mész-e neki ajándékot válogatni.
Nem egy mércével mértek, és ez okozta a félreértést. Picit még gyerekes a mércéje, de hidd el, férjnek jobb egy nagy gyerek, mint egy zsarnok kéjenc (volt szerencsém mindkettőhöz).
Ne vedd a szívedre, "beszélj hozzá" az ő nyelvén, azaz vegyél neki utólag vmi apróságot, pl egy tábla csokit, mert férfi, szereti a hasát. Hidd el, nem szégyen! Neki viszont sokat fog jelenteni. Közben pedig magyarázz, hogy ha tudtad volna, hogy ez neki milyen fontos, akkor nemcsak készített, hanem vásárolt ajándékot is adsz, de a szereteted iránta ugyanolyan, akármilyen ajándékot is adsz neki.
Fel a fejjel, nem történt tragédia! :))
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Én azt gondolom, hogy egy bunkó férjed van! Már bocsi....de te kérdezted a véleményünket, ezért írom.
Nem is hallottam még olyan férfiról, aki így kibukik ilyenen, hogy nem kap ajándékot. Mint egy ovis kislány!
Az én férjem mindig mondta, hogy ne költsek ajándékra, az a lényeg, hogy együtt legyen a család, szeressük egymást..stb. Persze, mindig vettem valamit, de ez lehet apróság is, pl készítettem neki "Legjobb férj" hűtőmágnest. Saját készítés, így nagyon örült neki. Nem értem, hogy a te férjed miért nem értékelte, azt hogy sütöttetek neki egy meglepi tortát a kislányoddal együtt. Meg sem érdemli!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves első 3 válaszoló olyan okos dolgokat írtok hogy az már fáj.
1. mióta vagytok együtt??
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kedves utolsó!
Én a 3. válaszoló vagyok. Mi problémád?
Én 8 éve vagyok a férjemmel és van egy 6 hónapos gyermekünk.
Nem értem, ez hogy jön ide?
Az én férjem soha nem kérte, hogy vegyek neki ajándékot, nem ez a lényeg. Vagy megbeszéltük, hogy összedobjuk, és közösen veszünk valami hasznos dolgot. De ilyet még nem is hallottam, hogy egy férfi így reagáljon, és megsértődjön, mert nem kapott ajándékot. Jajj, szegénykém!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
2. hány évesek vagytok
3. mennyire rossz az anyagi téma??
Tehát, a helyzet sztem csak egyszerű feszültség a nehéz mindennapok mérleghintája miatt, és azért mert nem könnyű átlátni az ilyen helyzeteket.
Egyik pillanatban valami még jó ötletnek tűnik, a másikban már nem.Minden változó, ne haragudjatok egymásra, vészeljétek át a nehezebb időszakot, várjátok új erővel a könnyebb részét.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!