Egyet értetek azzal a ténnyel, hogy ha a szülők kapcsolata maximálisan kihat a gyerek párkapocsolatára?

szerintem az nem befolyásolja, hogy a szülöknek milyen a viszonyuk egymással. Az viszont nagyban, hogy a szülö mit tanít a gyerekének. Ha sosem puszilja meg és sosem simogatja meg, a gyerek sem fogja megtanulni milyen az igazi szeretet. Az én példám: apám alkoholista, elváltak a szüleim jó korán, mégis mai napig velünk él és keseríti az életünket. Anyukám és nagymamám viszont nagyon szeretett minket és ez volt a lényeg. Apámat viszont mindkét szülö részéröl csak a ridegség és túlzott szigor vette körül, éppen ezért egyáltalán nem tudja kimutatni az érzelmeit mivel otthon sem látta senkitöl, hogy ezt másképp kellene. Neki ez volt a természetes. Ja és az anyja is iszogatott szóval az alapozás böven megvolt.

Szóval ezzel nem értek egyet, hogy a két szülö egymással szembeni viselkedése a meghatározó. A szülö-gyermek kapcsolat az igen.

Én nem értek egyet Csernus gondolatmenetével. Nyilván a szülők, a család kihat a gyerek későbbi életére, párkapcsolatára, de a gyerek akarhat mást, akár a szüleivel ellentéteset, és ebből lehetnek a szülővel konfliktusok is, anyukámat csellel elszakították attól, akit apámnál mai napig jobban szeret, házasságuk problémáinak egy része ebből ered, anyu apám mellett nem boldog, de anno ő hajlandó volt megalkudni, és az anyaságot választotta, de én úgy érzem, ez gyerekként nekem és öcsémnek nem volt jó, hogy rengeteg stresszben, kiabálásban... stb. nőttünk fel. A fura az, hogy anyu hasonló férjet választott, mint az apja, erőszakos, csak nem fizikailag, hanem lelkileg, ő másképp tartja anyut sakkban, de a hatás ugyanaz, és velem is úgy viselkedik, mint anyu apja anyuval viselkedett anno (most már nem, mert 77 éves öregember), megfenyegette és elzavarta a páromat, az egyetlent, aki előtt meg tudtam nyílni emberileg és nőként egyaránt, aki mellett felszabadult voltam, és akivel mindent meg tudtam beszélni, aki mellett a tériszonyomat le tudtam küzdeni (nélküle azóta visszatért), de én nem vagyok hajlandó megalkudni úgy, ahogy anyu megalkudott, bár minden áron férjhez adnának bárki máshoz, nekem nem kell. Nos, én vagyok az, aki nem akarom úgy csinálni, mint a szüleim, és tudatosan törekszem arra, hogy nem is fogom. Nem alkuszom meg, ha nem ő, akkor senki. Ha nem szülhetek, akkor majd maximum örökbe fogadok egyedülálló nőként, amikor úgy fogok állni anyagilag.

Csernus szépen meggazdagszik mások hülyeségéből, csak éppen nem vesz számításba mindent. Ő azt valahogy elfelejti (vagy szándékosan el akarja feledtetni az olvasóival, pácienseivel), hogy vannak dolgok az életben, érzések, amik nem követik a logika szabályait. Nem minden működik skatulya-elven.

A szülői minta teljes mértékben kihat a gyermekeik párkapcsolatára, de nem abban az értelemben, ahogy ezt Csernus doktor állítja. Azokkal értek egyet, akik szerint mi emberek önálló, saját akaratú, gondolkodó lények vagyunk, és látott mintát a magunk értelmi szintjén elemezzük, értékeljük, és vagy követjük, vagy felülbíráljuk, és másképp csináljuk. Ez persze függ az értelmi képességektől, mert elmaradott népeknél, alacsony iskolázottságnál nagyobb arányban utánozzák a gyermekek a szülőket, mint a modern, fejlettebb társadalmakban.

Sajnos azt tapasztalom, hogy még nálunk is nagy arányban fordul elő, hogy a gyerekek a rossz mintát továbbviszik a saját párkapcsolatukba. Még akkor is, ha a párkapcsolat elején másképp viselkednek, gyakran 5-10 év múlva már ugyan úgy csinálnak mindent mint a szüleik.

Ez nem törvényszerű, de komoly elhatározás, és intelligencia kell ahhoz, hogy teljesen szakítani tudjunk a rossz mintával.

Az én szüleim nagyon rossz házasságban éltek, apám alkoholista volt, és a családban a gyerekek, tehát én is rosszul éreztem magam. Így mikor megismerkedtem a mostani párommal, elhatároztam, hogy a mi házasságunk egészen más lesz. És más lett! Most már több, mint 30 éve élünk boldog házasságban, három gyermeket neveltünk fel, és még most is mindent megbeszélünk egymással, és teljesen természetes, hogy mosolygunk egymásra, hogy megcsókoljuk egymást, vagy megöleljük egymást a családtagok előtt is, de akár idegenek előtt is. A minta adott, de, hogy ők majd hogyan élnek leendő párkapcsolatukban nem tudni. Egy biztos, kölcsönösen tisztelni fogják a másikat, mert itthon ezt látták. De kérdés, mit látott a leendő párjuk a saját családjában? Mert azt ne felejtsük el, hogy egy pár, az két félből áll!