Mit tennetek hasonlo esetben? Vallalnatok a nehezebb utat, vagy maradnatok egy kapcsolatban, ami mar nem nyujt boldogsagot szamotokra?

Parommal 3 eve elunk egyutt, tavaly oktoberben egyutt kikoltoztunk Angliaba,mert az o edesanyja es testverei kint elnek mar egy ideje, es a jobb elet remenyeben hosszas rabeszeles utan sikerult ravenniuk minket is a valtasra. Otthon mindkettpnknek volt munkaja, nem luxusban de jol megeltunk. Itt kint neki azonnal sikerult elhelyezkednie, en elvegeztem egy szakmamhoz kapcsolodo tanfolyamot, ami kompatibilis a brit elvarasoknak, most vizsgaztam, kaptam is munkat azonnal. Viszont amiota itt elunk, en folyamatosan azt erzem, hogy nem itt van a helyem, a kapcsolatunk is kezd rossz iranyt venni. Folyamatos nezetelteresek,stb. A csaladjaval sosem jottem ki felhotlenul, nem egyszeru esetek, termeszetesen tisztelem oket, de az egymashoz tul kozeli elet nincs rank jo hatassal. Homlok egyenest mas az ertekrendunk, ami alapjaraton nem problema, de ha valakiktol folyamatosan csak a panaszkodast es nagykepuskodest kap az ember, egy ido utan besokall. Ugy erzem,haza kellene koltoznom es uj eletet kezdenem. Megis, a parom szeretem es tisztelem, de hiaba a beszelgetesek, a probalkozasok egyszeruen mar sosem vagyunk kozos nevezon, barmennyire probal mindkettonk alkalmazkodni a masikhoz. A csaladom nem tamogat. Persze nem is anyagi tamogatast varnek, hiszen erre nincs szuksegem, inkabb a lelki mentsvarat varnam toluk, de nem kapom meg. Nem szoktam panaszkodni soha, de amikor mar annyira magam alatt voltam, muszaj volt kiontenem valakinek a szivem (anyukamnak) aki kizarolag csak arra akar ravezetni, hogy turjek, annak ellenere, hogy kijelenthetem, egyaltalan nem vagyok boldog mar, es valtoztatni szeretnek az eletemen. Ez igy eleg nehez, hiszen szuksegem lenne a segito kezekre,de nincs. Mit tennetek? "Onzon" kizarolag a sajat erdekeiteket nezve lepnetek,vagy tengodnetek elfogadon/boldogtalanul egy olyan helyzetben, amit nem akartok?