Hogyan lehetne ezen segíteni? Ütközik a felfogásunk sajnos
Pároméknak nagy kertjük van otthon, nekünk kicsi volt otthon.
Mostmár együtt lakunk, egyelőre még nincs házunk.
Mivel nekik nagy kertjük van mindent megtermesztenek (zöldségek, tyúkok tartása tojás stb), nekünk kicsi kert volt és emiatt nem tudtunk ilyesmibe fogni (pedig apu szerette volna).
Mi emiatt megvásároltuk a dolgokat, ők előállítják.
Nem vagyok prűd vagy lusta, mert otthon is megtalálom a saját lakásomban az ezerféle munkát, takarítási lehetőséget bármit, sosem unatkozom otthon, de amennyi időt elfecsérelnek ezekre egész évben, annyiból már meg is veszem vagy túlórákkal megkeresem az árát, és nem a kertben töltöm a plusz órákat.
De mivel nekik így lett megszokva így ránk is ez lett erőltetve, mert a páromnak ezt beszélték be a szülei, hogy majd ott termesztjük magunknak meg segítünk.
Rögtön ez a felfogás lett ránk erőltetve, pontosabban rám.
Hogyan tudnánk ezt kiküszöbölni? A párom is elég fafejű és megy a dolog után, mert neki ez lett megszokva.
(Félreértés ismét ne essék, egy pár paradicsom palántát, hagymát, uborkát mi is megtermesztettünk, de nagytételre nem volt lehetőség) És a kertben kapálás helyett megtalálnám én otthon a házimunkát inkább.
Nálatok hogyan működik ez?





Szerintem nàlatok nem is igazàn a kert a gond, hanem hogy a pàrod nem veszi ki a rèszèt a közös munkàkból..
Tökèletes felosztàsnak làtom amit tanàcsotàl hogy övè a kert tièd a bent,csalàdomban is így volt van rendesen megy minden.
Èn mint ïrtam a 10lakok de így is felosztottuk a dolgokat, nem azèrt mert nem bírnàm de szeimtem egy csalàd működjön együtt. A ferjeme a sikàlós munka, wc fürdő, tűzhely stb amt elèg minden szombaton megcsinàlnia ïgy nem szakad bele de segít is...
Egyèbkèntaz egyetemre visszatèrve, agràrmèrnöki nem egy szak pèldàul? Nem egy ismerősöm agraros van aki kaktuszokat gyűjt van aki tököket termel, mèg valami díj is van! Nagyon lenèzem az ilyen embereket, ha nem lenne senki aki kapàlna te sem ennèl, ès nem iskola függø a fizikai munka kerülèse!





Te figyelj mar.
Megmondod neki hogy szerinted felesleges a kertben barmit is megtermeszteni, de ha neki ez a hobbija akkor csinalja nyugodtan, teged nem zavar.
Ha azt mondja hogy gyere a kertbe dolgozni akkor mondd meg neki halal nyugodtan hogy de hat ez a te hobbid, nem az enyem.
Ha a szulei szemrehanyast tesznek neked, nekik is megmondhatod ugyanezt. Felnott ember vagy, nem?
Nalunk ugyanez volt, csak forditva, a felesegem szulei termelnek mindent a kertben, es nagyon neztek ram az elejen hogy en meg nem akarom ezt csinalni. Megmondtam nekik hogy nalam max fu lesz meg nehany gyumolcsfa, aztan ugy is lett. Siman elfogadtak, de ha nem fogadnak el az sem erdekelt volna. mindenki eli a sajat eletet.





én örülnék ennek ,csak 1.nincs helyem 2.fogalmam sincs ,hogyan kezdjek neki ,mert engem nem tanitottak meg ilyesmire sajnos ,nem olyan közegben nöttem fel.de azt ne hagyd ,hogy ráderöszakolják.csak gondolom kellemetlen úgy nemet mondani ,hogy te költöztél oda :/ .megértem ,hogy van ezer dolgod ,ezért értesd meg legalább a pároddal.
ez a "nem azért végzett egyetemet ,hogy kapáljon" duma siralmas.otthon , a szüleinek nem kapálhat mert diplomás?gondolom,a válaszíró nem végzett egyetemet.
"csak gondolom kellemetlen úgy nemet mondani ,hogy te költöztél oda :/ "
Előző ezt nem értem. Én külön lakom a párommal a szüleitől. Ketten élünk.
Csak az ő másik faluban lévő kertjükben akarnak nekünk "helyet" csinálni termelésre, mert ez a szokás náluk, hogy termelik.





Pároméknak nagy kertjük van otthon, nekünk
kicsi volt otthon.
Mostmár együtt lakunk, egyelőre még nincs
házunk.
Bocs ,ebböl értettem félre.Akkor viszont nem mondhatja meg senki ,hogy mit csinálj.Vegyél részt ebben amennyire még értelmesnek látod!Egyedül vezetsz háztartást.Egyszerüen nem várhatják el hogy minden szabadidöd a kertben töltsd.Mondd ezt meg nyugodtan ,ha nem hülyék megértik ,ha sértödés lesz belöle majd feldolgozzák.





"Csak az ő másik faluban lévő kertjükben akarnak nekünk "helyet" csinálni termelésre"
Mondd meg nekik udvariasan es nyugodtan hogy a szabadidodet te szeretned beosztani, es olyan hobbit akarsz valasztani ami neked tetszik.










Nálunk is az van, hogy mi nem nagyon csináltunk ilyet, vagyis anyám igen, minimálisan (petrezselyem, paprika, paradicsom, egy kb. 4 négyzetméteren és kész), a férjeméknél meg marha nagy hátsó kert lekerítve, teli minden zöldséggel, vannak tyúkok is.
Mondjuk én elég hamar világossá tettem számára, mikor elkezdte ecsetelni még a kapcsolatunk elején, hogy ez milyen jó, hogy otthon megtermelnek sok mindent, meg van tojás, vágnak csirkét stb., hogy ez nálam felejtős. Tök őszintén megmondtam neki, hogy én utálok a kertben matatni, nekem az arra van, hogy ott legyen a kutya meg pár fa, ami árnyékot csinál, ott játszanak a gyerekek, szóval a büdös életben nem fogok veteményest csinálni és kimenni kapálni, egyszerűen azért mert túl kényelmes vagyok hozzá, vállalom (és nem azért mert diplomásként nekem rangomon aluli megfogni a kapát - jesszus, kedves 10-es...). Tyúkokat pláne nem fogok se tartani, se vágni, nekem ez nem pálya és kész. Ezt lehet elfogadni vagy nem, ez van, én nem leszek ilyen sosem, senki kedvéért. Innentől kezdve tudta, hogy ha engem vesz el, akkor ezt el kell fogadnia. Elfogadta, elvett, nincs veteményes, nem termelünk otthon semmit, és nem voltam csesztetve vele soha. A kertben kutya van, és pár hónap múlva gyerek is lesz. Csak meg kell mondani, hogy te erre nem vagy vevő, aztán nem csinálod és kész, ez ennyire egyszerű. Anyósék véleménye meg nehogymár mérvadó legyen ebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!