Alig tudom már elviselni anyám paranoiáját. Mit csináljak?
Az hagyján, hogy állandóan elégedetlen és nem jó neki semmi (főleg én), netfüggő, stb... De a paranoiájával már teljesen kikészít.
Legújabb példa: pár nap múlva tárgyalása lesz apámmal. Én nem rég csináltattam piercinget, amit telefonban elmeséltem nagymamámnak, akivel jó kapcsolatban vagyok, megbízható, és biztosan tudom, hogy alig tartják a kapcsolatot apámmal. Anyám véletlenül meghallotta a telefonbeszélgetést, utána órákig hallgattam, hogy bajt hozok rá, mert biztos apám fülébe jut, hogy nekem piercingem van, és használni fogja a tárgyaláson, hogy én micsoda züllött alak vagyok. Egyébként amilyen mentális problémáim és ügyeim voltak/vannak, egy kis ékszer éppen nem számít semmit, arról nem is beszélve, hogy a tárgyalás pénzügyi, tehát semmi köze hozzám. Erre még azt is kitalálta, hogy ezentúl a tárgyalások előtt egy héttel elveszi a mobilomat, stb., hogy véletlenül se tudjak beszélni senkivel az apai családomból (apámmal nem is szoktam, utáljuk egymást). Persze ez csak puszta fenyegetés, de azért kiakasztó.
Meg még vannak apróbb dolgok; ha valamijét nem találja, biztos én loptam el, utána persze mindig előkerül valahonnan.
Sosem volt jó a kapcsolatunk, sőt, mondhatni már meg is szoktam, de ez már annyira idegesít, hogy elmondani nem lehet. Mindig én vagyok a hibás, mindenről én tehetek. Rám szokta fogni, hogy bezzeg ő mennyit tesz értem, én meg még a szobámban sem rakok rendet... Igen, a szobámban tényleg nem teszek rendet, mert nem bírom, de minden mást meg szoktam csinálni, legfeljebb ha épp mással vagyok elfoglalva, akkor többször kell kérni. Szóval én nem csinálok semmit, DE ha épp főzni akarok, akkor takarodjak a konyhából, mert csak rendetlenséget csinálok, tönkreteszem, stb. Ami szintén nem igaz, mert tudok főzni, és rendet is szoktam rakni.
Egy kissé talán pszichopata beütése is van, állandóan fenyegetőzik (a jól ismert "Mehetsz apádhoz/a GYIVI-be!"), ha elszáll az agya, akkor nincs kontroll, volt, hogy szegény macskát falhoz vágta, aki szegény nem is tehet semmiről (ez jobban fájt, mintha engem üt meg).
És még engem szid, mert defektes, elmebeteg ringyó vagyok (bár így konkrétan csak ritkán mondja ki). Tényleg vannak gondjaim, de azt hiszem, az ember nem így születik...
Van esély, hogy normális kapcsolatunk legyen valaha? Hogy kezeljem ezt? Elköltözni nem tudok; csak 14 vagyok.
Nem te írtad ki az előbb azt a piercinges kérdést is?
Amilyennek leírtad az anyukádat, az kísértetiesen hasonlít az anyósomra. Én paranoid téveszmés skizofréniára gondoltam először. Vannak téveszméi (te loptad rl a telefonját, a nagymamád árulkodik a piercingedről, és ezért ő elveszíti majd a pert), amik józan ésszel nézve abszurdak, ő mégis elhiszi őket.
A sikzofrénia fiatal felnőttkorban vagy felnőttkorban szokott felbukkanni, anyósomnak is akkor, amikor a férjem 14 éves volt. Többnyire egybeesik egy válságos időszakkal, érzelmi megrázkódtatással, vagy nők esetében a klimax-szal. Szóval ez is stimmel: ott van neki a tárgyalás.
Ha igazam van, akkor a tünetei nem fognak csökkenni, csak súlyosbodni.
14 évesen nem sokat tehetsz, de nagymamádat mindenképp avasd be, és nem ártana orvoshoz is elvinni anyukádat. Elköltözni pedig el tudsz: a nagymamádhoz.
Ha a körülmények odahaza nem megfelelőek az egészséges fejlődésedhez, akár te magad is kérheted, hogy helyezzenek el anyukádtól egy másik rokonhoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!