Hogyan lépjek túl rajta?

Szia. Nálunk egy az egybe ugyanígy történt, kivéve, hogy nem tudjuk mitől... Na érted. Szóval átérzem. Nem tudám hány éves vagy, de én elég kicsi voltam akkor (11-12 éves), így mély nyomokat hagyott bennem a dolog, főleg hogy beszélni se voltam hajlandó róla, csak magamba fordultam. Szerintem ez az, amit te ne tegyél, mert ugyan kevésbé fájdalmas, de hosszú távon rosszabb megoldás, dolgozd fel az érzéseidet. A többit majd az idő megoldja.

Fogadd őszinte részvétem! :(

Őszinte részvétem! Ne legyen lelkiismeret furdalásod, az élet akarta így. Azért alakult így, hogy ne lásd Őt a legnagyobb szenvedése közben. Nekem nagyim került be nemrég a kórházba, nagyon úgy nézett ki, hogy már nem jöhet haza. Apám erőltette, hogy menjek be, szó szerint piszkált vele. Bementem, de nagyon megbántam, mert azt a képet soha de soha nem fogom elfelejteni. Tudtam, hogy ez lesz, azért is nem akartam bemenni. Szerencsére már itthon van azóta.

Tehát ne érezd magad rosszul, maradjon Ő meg Neked úgy, ahogy szeretted Őt látni, könnyebb lesz így feldolgozni is.

Ebben a helyzetben nagyon nehéz tanácsot adni,pedig én is éltem már át hasonlót.

3éve egy vasárnap reggel megszólalt a telefon,én még aludtam,erre ébredtem fel.A szüleim már készülődtek,hogy mennek majd mamámhoz Debrecenbe a kórházba.Papám telefonált,hogy Debrecenből hívta mamám orvosa,hogy éjszaka meghalt.Nem tudtam felfogni,egész nap egy kész roncs voltam.Sírtam és egyre inkább az jutott eszembe,hogy mit nem tettem meg mamámért...Nagyon nagy trauma volt számomra,gondolom azért,mert a másik nagymamámal nem találkoztam sose.Igazából Ő és a férje(papám) voltak a nagyszüleim,mert apai nagyszüleim hamar meghaltak.Egyszerűen bárhova néztem a lakásba mindenről eszembe jutott egy kedves emlék.Még most is nagyon sokat sírok,minden nap eszembe jut.A temetésről is csak annyi jut eszembe,hogy végig sírtam és a végén jöttek a rokonok és próbáltak megvigasztalni...De én csak sírtam.

Holnap lesz 3éve,hogy eltemettük:(

Nekem semmi nem segített,csak az idő...Ahogy telt az idő rájöttem,hogy már nem tehetek semmit,csak megőrizhetem az emlékét.

Én is sokat gondoltam arra,hogy mit nem tettem meg.S nagyon rossz volt,hogy fél évig volt kórházba és az alatt 2x láttam,amikor hazaengedték.De akkor is visszakellett vinni,mert rosszul lett.Az utolsó karácsonyt is ott töltötte a kórházba:(

Én pedig teljesen bezárkóztam és nem figyeltem senkire.

Az idő segített és a családom támogatása.

15/L