Milyennek kell lennie egy 20-as évei elején járó nőnek? Egyáltalán Nő? Hogy kell viselkedni, öltözni szerintetek? Ti milyenek voltatok 20-21. évesen?

Nézd meg VV Fannit!

Na úgy ne!

Én 22 éves vagyok, és én is sokszor elgondolkodom ezen.

Egyáltalán nő? Ez is megfogalmazódott már bennem. Kicsit még kislánynak érzem magam, de valahol nőnek is.

Most, hogy a párommal együtt lakom, és én látom el a háztartást, mosok, főzök, méginkább úgy érzem, hogy felnőtt vagyok és felelősség van rajtam.

Perzse, egy nő nem attól lesz nő, hogy most, főz, takarít :D

Öltözködés terén próbálok a mai divat szerint öltözködni, csinosan, sminkelem magam (nem vadul), és olyan vagyok, mint a többi mai fiatal.. :)

Ez egy nagyon jó kérdés :)

Én ugyan már 24 vagyok, de épp most kezd el beérni az ízlésvilágom.

A szolidabb, kifinomultabb, nőiesebb darabokat kedvelem, de az üzletben a sorok közt járkálva mindig olyan érzésem van, mintha öreglányos ruhákat vásárolnék... Azt hiszem, a mai huszonévesek még inkább az alattuk lévő korosztály felé húznak öltözködésben, tehát inkább viselnek olyasmit mint tiniként, mint mondjuk olyat, mint az anyjuk :))

Állítólag jó ízlésem van, a férfiaknak is tetszik, csak viccesen mutatok egy rockkoncerten a már-már alkalmi darabokban :D

Ennyi idősen még lány voltam, vadóc, sokszor tele voltam még tinikorból megmaradt allűrökkel, de közben persze marha okosnak képzeltem magam. 25 éves korom körül kezdtem azt érezni, hogy felnőttem, utána határozottan más volt minden: már dolgoztam, felnőttek között mozogtam, megtanultam egyes-egyedül megoldani a problémáimat. Az öltözködésem is ezidőtájt kezdett kialakulni, mondjuk engem a túl komoly stílustól a ma napig kiráz a hideg. Szerencsére a munkám nem követeli meg a dress-kódot, így a mai napig farmert hordok legszívesebben tornacipővel, meg valamilyen vidám felsővel. Persze így 30 felé már nekem is van elegáns fekete bőr magassarkúm, fekete kiskosztümöm, blúzaim, drága órám/parfümöm, ékszereim, de nem ez a mérvadó.

29 N

Fiatal voltam legfőképp. Mondom ezt 26 éves fejjel. :P :D

De tényleg. Főiskolára jártam, farmer+póló kombóval söpörtem. Persze a pólóim többsége dekoltált volt. Ne nem illetlenül, csak kellőképpen. Ha szexi akartam lenni, akkor magas sarkút vettem fel tornacipő helyett. :)

Világ életemben azt hallottam, hogy szép és csinos vagyok. Soha nem érdekelt különösképpen. Szeretem, ha inkább a személyiségem, a humorom, az eszem tetszik meg valakinek, nem csak a külsőm. Mert a szépség elmúlik.

Ápolt vagyok, és a külsőmből kihozom, amit ki lehet, de nem többet, és nem erőszakolok olyan stílust magamra, ami nem áll jól, ami nem én vagyok.

Lendületes, energikus voltam, tele élettel, pörögtem, dolgoztam, suliba jártam, buliztam. :) Jó időszak volt. Kipróbáltam, amit ki akartam próbálni. :)

Most már nyugodt szívvel tudom azt mondani, hogy nem szeretném azt az életet folytatni, amit akkor, hanem nyugalomra, stabil párkapcsolatra, családra vágyom. :)

Soha sem KELL,- mert semmi nem kötelező,csupán ez választ el a gyermekkortól. Azt hordasz ami neked tetszik és (fontos)-jól áll. Amiben jól mutatsz,azt kell felvenni,kötöttségek persze vannak pl:állásinterjú,színház stb.de az más eset.

Jómagam negyedik X-em töltöm és sok esetben a gyerekosztályról öltözködtem,mert felnőtteknek nehezen kaphatóak a romantikus ruhák. Sokan dicsérték a vidám virágos,pöttyös vagy kockás nyári blúzaimat,csinos szoknyával,nacival,vagy kedves paszpólos egész ruháimat,persze soha sem mertem elárulni,hol vettem...

Egy nő már megszületése pillanatában nő higgyétek el,kamasz lányom már pici babaként is válogatta a ruháit,fésülte igazgatta a haját és a mozdulatai mint egy kis dáma.

Húsz évesen már egy éve férjnél voltam és úgy 27-koromig tinisen öltöztem és annak is néztem ki.

35-év felett figyeltem fel a jó minőségre és márkára főleg cipők terén,de ruházatba is inkább legyen kevesebb,de az ütős.

Azt nem tudom, hogy ki szerint milyennek kell lennie, arrol tudok nyilatkozni, hogy en milyen voltam. 21 eves koromra elvesztettem 1 even belul a nagymamam, akinel laktam, es az edesapam, akivel nagyon kozel alltunk, igy nekem akkor kezdodott egy olyan idoszakom, amikor meg a korabbinal is onallobb lettem, megkerdojeleztem az addigi palyavalasztasi donteseimet, es az egyetem mellett dolgozni kezdtem, mikozben ket szakot csinaltam parhuzamosan.

Addigra mar nagyjabol kialakult az oltozkodesi stilusom, 2 eve egyutt voltam a ferjemmel (akkor meg baratommal), az o hatasara egeszsegesebben kezdtem enni, es sportolni kezdtem, de meg nem tudtam, milyen tevekenyseg tesz boldogga. A fenti szomoru dolgok miatt pszichologushoz mentem, ahol megtanultam felismerni es kimutatni az erzeseimet, es helyemre kerultem a csaladon belul is, mar nem akartam mindenkinek folyton a bajat vinni a hatamon.

Nehez idoszak volt, de en akkor valtoztam nagyot. Fozni mar elotte is szerettem neha, takaritani, rendet rakni viszont kevesbe. Ez akkor valtozott meg szep lassan, miutan a ferjemmel osszekoltoztunk.

Mindig fontos volt nekem, hogy az elet pozitiv oldalat nezzem, es legyenek celjaim. 20 evesen voltam eloszor asszem agykontrollon, az is sok mindenhez megvaltoztatta a hozzaallasomat.

Viszont meg kellett par ev, mire megtalaltam a nekem megfelelo szakmat, es megtanultam biztosnak lenni a donteseimben, es hogy ezekrol a dontesekrol egyedul en tudom megmondani, hogy jok-e nekem, vagy sem, mert senki nincs a boromben. Ezt meg 20-21 evesen nem tudtam.

Szerintem mindegy, hogy norol, vagy ferfirol van szo, vagy hogy hany eves, a legfontosabb, hogy mindenki legyen olyan, amilyen lenni akar, ne masok eletet akarja elni, mert az nem mukodik hosszabb tavon. Szoval mindenki legyen onmaga. Ezen kivul nincs mas, ne legyen mindenki ugyanolyan, a valtozatossag gyonyorkodtet:)