Hölgyek/feleségek! Szoktatok a párotoknak dühötökbe olyan dolgot mondani, amit nem is úgy gondoltok és késöbb megbánjátok? Vagy ha valami negatív dolog hagyja el a szátokat a párotokra vonatkozólag, akkor azt komolyan gondoljátok?
Gyereke, reszeg ember es duhosek mondjak az igazat.
Amugy, ilyenkor probal maximalisan megserteni, magbantani.
En meg soha nem mondtam mergemben olyat amit nem is ugy gondoltam volna. Sot, mikor lehiggadtam, akkor is kiallok a szavak mellett.
Az szerintem temperamentum meg neveltetés szokása, hogy kicsúszik-e egy-egy káromkodás vagy bántás.
De az az, hogy konkrétan azt mondja, hogy nem illetek össze, szerintem nem csak a vita miatt van. Vitában az ember beszól valamit vagy csúnyán beszél. Azt elhiszem, hogy utólag megbánja és nem úgy gondolta, de amiket írtál, azok nem ilyenek. Szerintem komolyan gondolja ezeket.
Ő nem kért ezekért bocsnatot egyszer sem eddig.Másért igen,de ezért nem.
Azt mondta,hogy ezeket azért mondja,mert jót akar nekem,éígy akar motíválni engem.Nem tudom eldönteni,hogy valóban komolyan gondolja e.Az igaszság az,hogy ezeket tényleg csak akkor mondta,amikor nagyobb vitk voltak és tényleg mind a ketten idegesek voltunk és én is mondtam dolgokat.Bár én azért ilyet nem mondtam,hogy nem illünk össze.Nem tudom miért mondja ezeket,tényleg elgondolkodtató.Már párszor kérdeztem tőle,hogy ezt azért mondja,mert ennyire ideges.Tény ha nagyon ideges,akkor van hogy nem is emlékszik arra amit mondott nekem,annyira elborul az agya.Csak néz,hogy őőő,ilyet nem mondott.Meg hogy tényleg ezt mondta?Szóval ilyenkor szerintem roló lemegy és amit gyűjtöget magában,az egbe kijön belőlle.
ma 09:58
Igen a káromkodás az nekem is belefér,azzal nincsen bajom.Mert olyan nekem is szokott lenni,de amikor a kapcsolatunkat kérdőjelezi meg dühében,azért az nem egyenlő amikor azt mondja,hogy ku.. anyád.Mert amikor dühében mondja azt,hogy hát nem tudom,de ennyit vitázunk,akkor lehet nem illünk össze.Kb így szokta mondani.Eddig 3-szor mondta ezt,igaz mindig akkor,amikor nagyon mérges vagy dühös volt.Na de akkor sem tudom eldönteni,hogy miért mondja,hogy tényleg dühében,vagy azért mert tényleg így gondolja,és ez akkor jön ki,amikor dühös.Amikor ezt megkérdezem,hogy miért mondja ezt és hogy tényleg így gondolja e?Akkor mindig azt mondja,hogy hidjem el neki,ha komolyan gondolná,akkor nem lenne velem,és nem pocsékolná az idejét rám.
ma 10:04
Mindig segítek neki,sokszor elé megyek autóval,hogy ne keljen hazasétálnia és cipekednie.Sokszor segítek neki,takarítottam is tegnap.Segítek neki amit tudok.De az éremnek két oldala van,sokszor beszél velem úgy,és kioktatva,hogy elmegy a kedvem a kedveskedéstől.Pedig nagyon szeretem,de ha ideges,sokszor csúnyán beszél velem és kioktat durva stílusban.Én engem nem zavar ha rámszólnak,vagy megmondják,hogy ne így vagy úgy csináljak valamit.Viszont ha kioktatnak és ántóan közlik,akkor én ezen megsértődöm és nem tudok utánna jópoft vágni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!