Egy családban a gyerek mindenkinél fontosabb?

Egy olyan kapcsolat, ahol folyamatosan a gyerek az első, nem fog működni hosszabb távon. Csak nézd meg, hány férfi panaszkodik az elhanyagolásra a kicsi megszületése után még évekkel is.

Az egyensúly a lényeg, akár közös gyerekről, akár a kapcsolatba a másik fél által hozott gyerekről van szó.

Más a gyereknek adott szeretet és más, amit a párunknak adunk. Ha egyforma lenne, akkor nem szenvednének az egyedülálló anyák, vagy apák, hiszen úgyis kapnak szeretetet és adnak is a gyereküknek. Csakhogy az nem ugyanaz. Az embernek a társtól kapott figyelemre és szeretetre is legalább annyira szüksége van, mint a gyerek esetében, így áll helyre az egyensúly. Egyiket a másikkal nem lehet helyettesíteni.

Ha egy párkapcsolatban folyamatosan sérül ez az egyensúly, a kapcsolat garantáltan tönkremegy.

Nálunk mindig első a gyerek, a férjem is így gondolja, és én is. Tehát pl. óvoda után ha itthon vagyunk, és vagy velem, vagy az apjával akar játszani, akkor letesszük azt, ami éppen a kezünk ügyében volt, és megyünk babát fésülni, festeni, rajzoni. Ha megyünk valahova, azt mindig hozzá szoktuk igazítani, értem ezt úgy, hogy ha pl. vasárnapi ebédre megyünk távoli rokonhoz, akkor úgy indulunk, hogy kora reggel, mert akkor még tud aludni a kocsiban.

El nem hagyagoljuk egymást a férjemmel, hétvégén is kb. ugyan ezeket megtesszük a lányunknak, nincs olyan, hogy később, meg majd, mert ő az első. Déli alvásánál pedig beszélgetünk, megnézünk egy filmet, ilyesmi. Ha lefeküdt este, akkor az a 2-3 óra csak a miénk. :) mások is mondják, hogy miért hagyjuk, hogy "ugráltasson". Ez NEM ugráltatás, szivesen tesszük, mert ha azt mondjuk, hogy nem, mert dolgom van, vagy ha bánatos valami miatt és mondom, hogy nem, majd később, egy idő után a gyerek megszokja azt, hogy anyának meg apának más dolga volt, nem hallgattuk meg, nem játszottunk vele. Aztán meg már majd nem is akar velem játszani, sem beszélgetni. Erre már láttam nem egy-két szomorú példát.

Nálunk egészséges keretek között a gyerek az első.Ismétlem,egészséges keretek között.

Kiskorábana,mikor még fontos volt a nappali alvás,úgy intéztük a programjainkat,hogy hazaérjünk alvásidőre.Este nyolckor volt fekvés,így hétre mindig itthon voltunk legkésőbb.Most is fél nyolc a max.mert fél kilenckor alvás

a kaját mindig ő kapja először

az éeltünket úgy alakítjuk,hogy az ő programjai ne szenvedjenek hátrányt

Nyilván a kisgyerek igényihez igazodnak a szülők, de nem nyomják el a saját igényeiket sem. Szóval azt nem szabad, hogy egymással nem töltenek időt kettesben, mert a gyerektől egy másodpercre sem lehet elszakadni. Vagy nem vesznek maguknak semmit, csak a gyereknek egy ezredik játékot.

Ezek később visszacsapódnak. Ha már ovis a gyerek és van némi szabad idő mellette, akkor azon kapják magukat a szülők, hogy teljesen elidegenedtek egymástól, megváltoztak és nem tudnak mit kezdeni egymás társaságával.

Egy családban mindenki szeret mindenkit, senki igénye nem szenved kárt és nem szorul a háttérbe.