Meddig turjem ezt, vagy ha kiakadok, en vagyok a boszi?

39 eves vagyok, nagyon fiatalon mentem ferjhez, mar van egy husz eves fiam. A baratnojevel van egy kis gondom... Pontosabban neki velem. Eddig ket baratnoje volt a fiamnak, mindketto aranyos, jol nevelt volt, szivesen lattam oket itthon, csaladi korben is, sajnaltam, mikor szakitottak. A legujabb baratno mar az elso talalkozaskor lekezeloen viselkedett, gunyosan nezett vegig rajtam, eleg gyakran hasznalja megveto hangsullyal az "Uristen" kifejezest. Kajara, amit eleteszek, az eletstilusomra, hogy hat gyereket szultem. A ferjem "nem zavarja", az ikreim se, a ket legkisebbet meg szeretgeti is, egyedul a 16 eves lanyomba kotott bele egy vacsoranal, ezt viszont mar nem hagytam.

En eleg bekessegszereto vagyok, a csaladunk minden tagja nagyon szereti egymast, ez egy vedett kis feszek. Nalunk nem szokas a gunyolodas csak a szeretetteljes csipkelodes, nagyon zavar a lany eleg eroteljesen kifejezett unszimpatiaja.

A fiam annyit mondott a lanyrol, hogy rossz gyerekkora volt, es biztos zavarja a mi "idilli" eletunk, a szeretet egymas irant, amit ki is fejezunk.

Ket ellentetes erzelem kuzd bennem, sokszor a legszivesebben kihajitanam, amikor pofakat vag a miniszoknyamra vagy a hosszu hajamra, vagy a vacsorara, masreszt meg sajnalom a multja miatt, ha tenyleg azert olyan tuskes.

Mi lehet ebben a helyzetben a jo megoldas?