Kiakadok a nagymamától? Mit tegyek? Nem akarom elhagyni a gyerkőcöket!
A főnököm édesanyjáról van szó. Totálisan hülyének néz a korom miatt. De most túl messzire ment!
Tegnap volt időpontom délelőttre fogászatra. Elvittem a nagyfiút oviba, és megbeszéltem a nagyival hogy elmegyek a dokihoz (hiába időpontos, egy-két órát néha rá kell számolni).
Ülök a dokinál, mire hív barátnőm, hogy jól vagyok-e.
A kislányt kb 2-300 méterre találta meg a háztól,majdnem a főút mellett sírt, mert valami megbökte a lábát.
Rögtön rohantam oda. A kislány csurom víz (volt kb 20 fok, még annyi se), nem volt cipő a lábán, és be is kakilt, mert pelusa sem volt. Felkaptam sietek vele haza: nagymami traccspartizik két barátnőjével, észre se vette, hogy eltűnt a gyerek.
De engem mindig leszidott, ha éppen nem tudtam ránézni és kiszökött az esőre. Kb két percre.
Kérte, hogy ne mondjam el a fiának. Erre este előadta neki, hogy én azt mondtam, hogy elviszem a fogászatra, ő nem is tudta, hogy otthon van a gyerek.
Ott bukta be, hogy a fiát kérdeztem, hogy meddig marad a nagyi, és hárman beszéltük meg, hogy nem kell megkérnem a barátnőmet, hogy arra a rövid időre figyeljen a kislányra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nekem ez amugy zavaros.
tehat a fönököd anyjat kérted meg h vigyazzon a gyerekre?
nem tudtad volna másra hagyni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát, nagyon őszintén, nem sokat értettem ebből az egészből... Így már kicsit világosabb, hogy leírtad, hogy dada vagy.
Mindenképp ültess le mindenkit, beszéljétek végig az egészet: kinek mi a pontos szerepe, feladata. Hogyan osztjátok be a felügyeletet, és hol, milyen módon (leginkább írásban, pl. cetli X helyen) rögzítitek, ha valaki valahova elmegy, és addig másnak kell figyelnie a gyerek(ek)re.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Bocsánat, hogy zavaros lett. A lényeg, hogy a nagyi másutt lakik, olyan kéthetente jön egy hétre.
Én olyankor is dolgozom.
Meg volt beszélve, hogy nyugodtan menjek, mert elbír a kislánnyal. Hármasban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!