Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy megy az öröklés olyankor,...

Hogy megy az öröklés olyankor, ha a germek előbb meghal, mint a szülő?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy édesanyám meghalt még amikor pici voltam, és mivel édesapám lemodott rólam, nevelőszülőkhöz kerültem. Az anyai nagyszüleim szerették volna a felügyeletem, de nem voltak rá alalmasak (a gyámügy nem engedte). Ezen "megsértődtek" és nem tartották a kapcsolatot. Aztán, mikor még mindig kiskorú voltam, meghalt a nagymamám is, ezt csak hónapokka később tudtam meg. Neki két lánya volt, ebből az egyik volt az anyukám (a nagynéném, azaz a másik lány szerencsére él).

Tudom, hogy a nagymamának volt valamennyi vagyona, de ebből nekem nem járt volna örökség? Persze a nagypapám életben van, nyilván ő él a házukban, nem is akarok tőle semmit elvenni, csak nemrég lettem nagykorú, és akkor jött hivatalos levél, amiben többek közt azt is leírták, hogy gyakorlatilag semmim sincs (anya után nem volt örökség). Én csak eltűnődtem rajta, hogy akkor a nagymamám kitagadott? Vagy ilyenkor amúgy se járna nekem semmi?

Tényleg nem akarok kavarni, csak érdekel, hogy ilyen kacifántos esetben hogy kéne ennek történnie.



2015. febr. 6. 14:43
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Szerintem a nagynéni nem tudja "lenyúlni" a hivatalok segítsége nélkül.Ami minél kisebb a hely,annál inkább elképzelhető,egyszerűen jóismerősi-baráti viszonyok miatt.

De lehet,hogy örömmel segítenének -a nagynéni érdeke ellenére- ,ha jelentkeznél.Csak nem akarnak problémát háttér nélkül, de rád hivatkozva már örömmel intézkednének.

Végülis csúnya dolog egy örököst -mindegy,hogy csak két pöttyös bögrére is- így kizárni.

Neked később óriási érték lesz egy csorba bögre is,ha a gyerekednek megmutathatod,hogy ez a dédémamáé volt!

2015. febr. 16. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!