Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy megy az öröklés olyankor,...

Hogy megy az öröklés olyankor, ha a germek előbb meghal, mint a szülő?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy édesanyám meghalt még amikor pici voltam, és mivel édesapám lemodott rólam, nevelőszülőkhöz kerültem. Az anyai nagyszüleim szerették volna a felügyeletem, de nem voltak rá alalmasak (a gyámügy nem engedte). Ezen "megsértődtek" és nem tartották a kapcsolatot. Aztán, mikor még mindig kiskorú voltam, meghalt a nagymamám is, ezt csak hónapokka később tudtam meg. Neki két lánya volt, ebből az egyik volt az anyukám (a nagynéném, azaz a másik lány szerencsére él).

Tudom, hogy a nagymamának volt valamennyi vagyona, de ebből nekem nem járt volna örökség? Persze a nagypapám életben van, nyilván ő él a házukban, nem is akarok tőle semmit elvenni, csak nemrég lettem nagykorú, és akkor jött hivatalos levél, amiben többek közt azt is leírták, hogy gyakorlatilag semmim sincs (anya után nem volt örökség). Én csak eltűnődtem rajta, hogy akkor a nagymamám kitagadott? Vagy ilyenkor amúgy se járna nekem semmi?

Tényleg nem akarok kavarni, csak érdekel, hogy ilyen kacifántos esetben hogy kéne ennek történnie.



2015. febr. 6. 14:43
1 2
 1/11 Andizsuzsi ***** válasza:
100%
Ha a nevelőszüleid nem fogadtak örökbe, akkor édesanyád után te vagy az örökös. Nagyanyád halálakor egy gyerekrészt te kellett, hogy örökölj. Nagyanyád ki nem tagadhatott, annak nagyon komoly feltételei vannak.
2015. febr. 6. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Én is így gondoltam, de akkor hol az örökségem? Semmiféle értesítést nem kaptam (a hagyatéki tárgyaláskor még kiskorú voltam, de arról sem,n még annyit se, hogy lesz, meg mint írtam, amikor nagykorú lettem és leírták, hogy mi felett rendelkeztek eddig a nevelőszüleim, akkor sem).
2015. febr. 6. 15:10
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Bizony jól írja az 1-es,Anyud részét te öröklöd.Érdekesek ezek a hagyatékis dolgok,van akit sosem keresnek meg.Viszont te keresd meg az ottani jegyzőt,neki tudni kell mi hogy történt.Lehet a nagynénid elfelejtet téged bevallani,lenyúlta
2015. febr. 6. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy már írták, de az is lehet, hogy a nagypapád nevén van minden, tehát akkor a nagyidnak sem volt semmije, ami örökölhető.
2015. febr. 6. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Egyetlen egy eset volt a családomban, amikor az nem örökölt, akinek hivatalosan szintén járt volna. Nagybátyámnak 4 gyereke volt, ebből kettőről senki nem tudott semmit. Se címet, se nevet, semmit. Egy darabig kerestük őket, illetve úgy tudom hivatalból is keresték őket, a bejegyzett címükre több levelet is küldtek, de "nem kerültek elő", így a két másik testvér örökölt fele fele arányban hivatalosan mindent.


Ha csak nálatok nem történt ilyen, amit kétlek, akkor kellett, hogy örököljél. Ahogy mondták, a helyi jegyzőnél érdeklődj. Ha nincs is örökség, ő meg fogja tudni mondani, hogy miért nincs és így a te lelked is megnyugodhat. Az is lehet, hogy tartási szerződése volt valakivel, avagy esetleg végrendelete, így maradtál ebből ki lényegében.

2015. febr. 6. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm, érdeklődni fogok a jegyzőnél. Az nem lehet, hogy eérhetetlen voltam, mert a címem nem változott a nevelőszülőkhöz kerülés óta, és azt még biztosan tudták (voltak ott 1-2x, meg a hivatalos papírokon is ott van).

Egy keveset azért tudok: eltartási szerződés nem volt, és nem tudom, hogy lehetne minden a nagypapám nevén, ha férj és feleség voltak... Lehet, hogy végrendelkezett, és kihagyott belőle.

2015. febr. 6. 17:23
 7/11 Andizsuzsi ***** válasza:
21%
Köteles részre akkor is jogosult lennél
2015. febr. 6. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
79%
Lehet olyan, hogy a nagypapád nevén volt minden. Az én nagyszüleimnél is így volt, a házasságkötés után a nagymamám hozománya is a nagyapám nevére került, mert azon a vidéken ez volt a szokás. Mikor a nagypapám meghalt, a házat a két gyereke örökölte, a nagymamám pedig a haszonélvezetet. Tehát ez lehet az egyik ok, hogy mivel a nagypapád még él, és az ő nevén van a ház, nem volt még mit örökölni.
2015. febr. 7. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
79%

Én úgy tudom a köteles rész nem jár alanyi jogon, csak hogyha a közeli hozzátartozó, avagy az a leszármazott, aki hivatalosan örököse lett volna az elhunytnak, követeli azt. Kérheti a hagyatéki tárgyaláson, vagy akár külön pert is indíthat ezért. Ezen felül úgy tudom ennek van valami elévülési ideje is, tehát ha a nagyi x évnél régebben halt meg és végrendeletben kizárta a kérdezőt az örökösök közül, akkor nem válószínű, hogy jár még bármi is. Azt nem tudom, hogy mi a helyzet akkor, ha a halálesetnél az örökös még kiskorú volt, lehet, hogy így lenne értelme perelni, az más kérdés, hogy ez mennyire erkölcsös, avagy mennyire érné meg (inkább lelkileg gondolom, nem anyagilag)... Anyukám így nem kapott pl. a nagypapám után semmit. Végrendelete volt, amiben megjelölte ki mit kap és a gyerekei ebből kiestek, akik nem is követeltek ezek után semmit. Egy családi kép sem járt neki az édesapja hagyatékából.

Én mindenképpen megkérdezném a jegyzőt, ha másért nem is, csak kíváncsi lennék mi történt.

2015. febr. 7. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Nem akarok perelni. Tényleg csak érdekel, mi történt, nem szítanék ezért viszályt a csládban.
2015. febr. 8. 00:23
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!