Gyerek vagy társ? Melyik mellett döntenél?

Azok mondanak társat, akiknek nincs gyerekük, ergó anyai ösztönök többnyire nincsenek.

Aki szült, arra gondoljon, hogy ez jobb, vagy ha nem lenne gyerek?

Ez egy feltételezett kérdés amint látod, arról szól, hogyha még nincs gyereked.

Szövegértelmezés...

Kedves mai 14:06-os!

Látom, leragadtál az első sornál, ahogy sokan teszik. Olvass tovább: (idézem magam) "Ha a nem lehetett volna gyermekünk, én akkor is kitartottam volna mellette, mert megfogadtuk: jóban-rosszban, egészségben-betegségben kitartunk egymás mellett. Én nem hagynám el soha a párom, ahogy a gyermekemet sem. Mind a ketten az életem részei..." (vagy ez nem elég egyértelmű megfogalmazás?)

Abban a kapcsolatban komoly problémák vannak a felek között, ahol a gyerek előbbre való a kedvesnél, és ott szintúgy problémák vannak a szülő-gyermek kapcsolatban, ahol a társ előbbre való. Hiszen teljesen logikus, hogy a gyermekünk a társunktól, a párunktól van, attól a személytől, akit nagyon-nagyon szeretünk. A gyerekünk egy kicsi belőlünk, egy kicsi a társunkból. Ergo: ha nem szeretjük annyira a társunkat, mint a gyerekünket, akkor a gyerekünkből is jobban szeretjük azokat a tulajdonságokat, amelyekkel ránk hasonlít (vagy inkább a mi családunkra), tehát jobban szeretjük magunkat, mint már a párunkat. Ez pedig komoly kapcsolati problémák kezdete. Ilyen esetben a pár előbb vagy utóbb szét fog válni. Ahol a kedvesünket szeretjük jobban, mint a gyerekünket, ott a szülői magatartásokkal van probléma, oda gyerek nem való (még).

Én pszichológiával foglalkozom, volt már "szerencsém" mind a két szituációhoz és azt mondom, hogyha a családban a gyerek a központ, akkor idővel rámegy a szülők házassága, mert egy kapcsolat is igényli a törődést, a figyelmet, szükség van gyerek-mentes órákra is. Ahol úgy érzik a kapcsolatban, hogy jobban szeretik egymást egy gyereknél, oda pedig (még) nem kell gyerek.

Ha nekünk nem jött volna össze a kicsikénk, én nem váltam volna, legfeljebb örökbefogadunk. Részünkről ez is maximálisan elfogadható variáció lett volna. Ha a férjem anno nem akart volna babát, amikor én, akkor értelemszerűen vártunk volna még pár évet, amíg "igen" lesz a válasz. Gyakori probléma a férfiaknál, hogy félnek a felelősségtől. Ezt türelemmel kell kezelni. Ha pedig eleve nem szerette volna a gyerekeket, valószínűleg a házasságig sem jutunk el, mivel én gyermekpszichológus vagyok. Én annak szenteltem az életem, hogy segítsek a gyermekek lelkivilágán, ez hivatás. Sokszor hazaviszem a munkám, ami együtt jár a gyermek-témával. Aki nem szereti a gyerekeket, az hamar elhúzta volna csíkot mellőlem.

Nekünk még nincs gyerekünk a férjemmel, de beszéltünk róla, hogy mi van ha esetleg nem. Azon kívül, hogy minden megpróbálnánk, és ha úgy sem lehetne, akkor örökbefogadnánk, és úgy nevelnénk, mint a sajátunkat. Ezért soha nem hagynánk el a másikat. Hány olyan árva kicsi van, akinek szerető szülő kell!

Ha nem akar az más. Ezt még a kapcsolat elején tisztáznám, de azért ez általában még az elején ki is szokott derülni. Bele sem bonyolódnék mégjobban, ha nem akarnak, hiszen én gyerek nélkül nem tudnám elképzelni az életemet.