Tényleg "kifejezetten hálásnak" kellene lennem?

Megéri neked az, hogy ilyen hülyékkel foglalkozol és ezen töröd a fejed?

Nektek így jó, másnak semmi köze ehhez.

Magánvéleményem: szerintem ez lenne a normális, de aki ezt nem képes felfogni, azt nem kell figyelembe venni.

Mások időnként ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy belepofázzanak más életébe, holott semmit nem tudnak arról.

Ennek egyik oka a butaság, a másik a frusztráció.

Bármelyikkel is küzd a rokonod, nem éri meg az idegeskedést. Rá kell hagyni, hadd érezze jobban magát ettől, ha akkora szüksége van rá.

Te mindig jobban fogod tudni másoknál, milyen béke és szeretet van a családodban.

Azért ebből az irományból nem igazán derül ki, hogy valójában mit is mondott a rokonod. Mert nem mindegy, hogy azt mondta, hogy örülhetsz, hogy rendes férjed és rendes szüleid vannak, vagy azt, hogy adj hálát minden nap azért, mert nem ver meg a férjed.

Én pl. örülök annak, hogy rendes a férjem, segítőkészek a szüleim és az apósom, mert pontosan tudom, hogy ez nem mindenhol van így. Pl. az anyósom magasról tesz a fiára és az unokájára. Még karácsonykor sem volt hajlandó találkozni velünk, pedig nem ezt érdemeljük tőle. Egy városban élünk, mi mentünk volna szívesen, a többi gyerekével és unokájával napi rendszerességgel találkozik. Szóval igen, kiváltságosnak érzem magam ebben a mocsok világban, hogy legalább a férjem és a szüleim normálisak.

A meglátásom szerint a rokonodra rájött az irigység.

Engedd el a füled mellett!Ha valakinek szépen halad az élete,muszáj a lelkébe belevágni.

Én úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki olyat mond, ami esetleg nem tetszik, vagy amiről úgy érzem, hogy bántó, igazságtalan, alaptalan, tolakodó stb. akkor ott, abban a helyzetben reagálok rá amennyire tudok, nyugodt hangnemben, finoman, a létező összes érzelmi intelligenciámat "összeszedve", hogy lehetőleg se a másikban, se bennem ne maradjon sérelem, neheztelés vagy bármi rossz érzés.

Vagy adott helyzetben visszakérdezek, hogy ezt úgy érti-e, hogy ....... / ezzel tényleg azt szeretné-e mondani, hogy ...........

Ez időnként abban is segít, hogy az esetleges félreértéseket tisztázzuk, vagy rádöbbenjünk, hogy nem feltétlenül rossz szándékkal mondta a másik, amit mondott, és esetleg nem is abból a motivációból, amit mi feltételezünk.

Az olyan helyzetekben meg, amikor teljesen egyértelmű, hogy a másik nem jószándékból mondja, amit mond, vagy a határaidat feszegeti, a tűréshatárt tesztelgeti nálad, talán a humor és az irónia az, ami legjobban beválik, vagy ha visszakérdezel valami meglepő dolgot, mert arról elég jól lepattannak. Másrészt ha látják rajtad, hogy nem tudnak kibillenteni a beszólásaikkal a lelki békédből, akkor előbb-utóbb valószínűleg leszállnak rólad, mert az egész játszmájuk értelmét veszti, ha nem éri el a célját.

Az általad leírt helyzetben nyilván nagyon nem mindegy, hogy pontosan hogyan fogalmazott az a rokonod, illetve hogyan, minden hangnemben hangozott el, amit mondott.

Neki elmondtad ugyanazt, amit itt leírtál, vagyis hogy a férjed és a nagyszülők azért foglalkoznak a kicsivel, mert nekik is öröm, és ők maguk se úgy fogják fel, hogy neked tesznek ezzel szívességet?

Ha elmondtad, mit reagált erre?

Én sokszor gondolok arra is, hogy mindenki óhatatlanul a saját megélt tapasztalatain és érzelmi szűrőjén keresztül lát, ítél meg és véleményez dolgokat.

Nem lehet, hogy ez a rokonod egyszerűen csak azt élte meg annak idején, mikor ő gondoskodott a saját újszülött vagy nagyobb gyerekéről/gyerekeiről, hogy rá hárult szinte minden feladat, ő azt volt kénytelen elfogadni, mint "az élet rendje", és ezért nagyon szembeötlő számára a különbség?