Feleségek! Előfordult már veletek, hogy a férjetek megütött volna egy egyébként boldog házasságban?

Szerintem ebben nem fogunk igazságot tenni, te tudod, egyébként agresszív-e a férjed, mert tényleg lehet, hogy csak egyszeri alkalom volt, férfiként én is tudom, hogy nehezen tűri az ember, ha az anyját szidják :D De ezt te tudod mennyire volt jogos.

Mindenesetre szerintem nem is a pofon itt ebben a helyzetben a legnagyobb probléma, hanem az anyós-te ellentét, ami bizony komoly problémákat is szülhet, ha megoldatlan marad. Ez van az egésznek a mélyén, a pofon csak egy okozat.

Értem. Tehát tehetetlen dühében, mivel nyilván ő maga is tisztában van az anyja viselkedésével, és plusz flusztráltságot jelent neki, hogy te ezt nem nyeled le, hanem a másik oldalról ugyanezért, csak más indokokból kifolyólag felhozod a dolgot, úgy tett - időlegesen - pontot a dolog végére, hogy elhallgattatott egy pofonnal.

Tette ezt nyilvánvalóan azért, mert ezen az oldalon kevesebb a kockázat. Az anyjához, mivel vérrokon, és egyke gyerek, olyan szoros bizalmi-érzelmi kötelékek fűzik, amik mélyebb alapban nyugszanak egy házastársi kapcsolatnál. Ezeket nem olyan könnyű orvosolni, ha egyszer elszakítja őket. Házastársat viszont önként választ az ember, saját maga fekteti le a bizalom szálait, így - tudat alatt - úgy érzi, saját maga is képes majd orvosolni azokat, hiszen teljes felelősséggel hozta létre őket, míg az ellenekző oldalon sokáig egyfajta kötelező bizalom állt fenn (gyerekkorban), amit ugye minden szülő elvár a gyerekétől.

Ezért a haragját kevesebb lelkiismeret-furdalással, és nagyobb biztonságérzettel eresztheti ki ezen az oldalon.

Bocs a bő lére eresztésért, akaratlanul is szakmáztam.

Igaz mi nem voltunk házasok, csak élettársak, de azért leírom.

Egyszer fordult elő, mondjuk az nem ütés, hanem verés volt. Abban a pillanatban ott hagytam. Ha egy pofon lett volna akkor lehet elgondolkodok a megbocsájtáson, de csak első alkalommal.

Ha vele maradsz, próbálj meg vele az anyósodról beszélgetni, majd ketten az anyukájával. Nem szabad hagyni, hogy a problémák még jobban elmérgesedjenek.

Ha nincs gyerek, azonnal válnék. De lehet, hogy akkor is, ha van. Az erőszak épp elég indok a válásra, onnan menekülni KELL, és menekíteni a gyerekeket is. Igazat adok több válaszolónak is, ebből az egyzer-kátszerből lesz a rendszeres erőszak, amiért ráadásul egy idő után saját magadat hibáztatod, nem őt. Nincs olyan, hogy kiprovokáltam vagy megérdemeltem. Egy férfi SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem üthet meg egy nőt!!!

Ráadásul ha a férjed még mindig nem volt képes leválni az anyjáról és melléd állni, akkor egyértelmű, hogy nem alkalmas férjnek, még nem nőtt fel a feladathoz. "Mert elhagyja az ember az apját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy tessté."

És ez csak rosszabb lesz. Anyám és apám 35 éve élnek így a nagyanyámmal, aki mindennek elmondta anyámat (többek között a lagziban k.urvának nevezte a vendégek előtt), apám azonban soha nem volt képes megvédeni a feleségét, az anyámat. Én meg örökös veszekedésben, vegytiszta pokolban nőttem fel emiatt. Ne akard ezt a gyerekeidnek.

Én szóltam.

Kösz...

A megoldást ilyen esetben mindenkinek magának kell tudni. Az "ilyen eset" alatt pedig nem a családon belüli erőszakot, hanem konkrétan EZT az esetet értem. Mivel a kérdező szerint ez alapvetően egy boldog kapcsolat, így csupán javaslatom lehet, ami ez esetben nem több, mint a nyílt, őszinte beszélgetés, mivel meglátásom szerint erre még jó esély van.

A felekben általában akaratlanul is kicsit kiszolgáltatott érzést kelt, amikor egy harmadik fél - egy szakember - konkrét megoldásokat javasol, mert ez azt sugallja, hogy ő ketten már kicsik a felmerült probléma megoldásához. Ha tehát a dolog még nem reménytelen, akkor a szakember dolga elsősorban az, hogy pontosan feltárja a problémát (lásd az előbbi hozzászólásomat), de a megoldás megtalálását a felek kezébe adja, ha erre még módot és

lehetőséget lát.

Az ember mindig tanul, nem csak gyerekkorában. Ha egy kapcsolatban eddig nem tapasztalt problémák jelentkeznek, azok kezelését is meg kell tanulni, nem szabad mindjárt kész megoldást kínálni. (Csak akkor, ha - ismétlem - erre már láthatóan nincs mód).

Uff, újra szakmáztam kedves hozzászóló :-)))

Vettem a lapot! =) El kell ismernem, ügyes és diplomatikus kibúvás volt ez a valódi segítségnyújtás alól, igazán szakszerű módon! :D

Na de ez már tényleg offtopic.

Ne haragudj, de ez nem kibúvás. Lehet, hogy volna, aki nem így ítéli meg, de a legtöbb dologban egyenmegoldások helyett egyéni megítélés alapján döntünk. Ebből ered, hogy egy másik szakember talán egészen máshogy döntene. Én továbbra is vallom, hogy az egyén képes megoldásokat találni, és sokkal hatásosabb, ösztönzőbb a horgászbot, mint a kifogott hal.

De örök szabály: csak addig, amíg úgy látjuk, ennek még van értelme, és nincs szükség drasztikusabb beavatkozásra, akár a kapcsolat, akár az egyén megóvása érdekében.