Valami baj van velem, ha így érzek?

Alapból az lenne a normális,ha egy tizenéves lány otthon lenne.

Sajnos a sok gondatlan vagy elfoglalt szülő azzal kompenzál,hogy "túl sokat"megenged a gyerekének.Pedig a te életed a normális.Hidd el.

Azért ha szorongással párosul, és félelemmel stb. még pánikbetegség is lehet. A pszichológus nem árt. Lehet hogy tök jót dumcsizol vele.

De ha csak lelkifurdalás, hogy szeretsz otthon és nem csavarogsz, ahogy az trendi, akkor csak dőlj hátra és hagyd hogy cirógassanak...

Nem lesz azért az az öregedés olyan hipp-hopp. Még mire anyukádnak unokája lesz, addig is rengeteg minden történik. :-)

Kapunyitási pánik, így nevezik. A kamaszkortól az egyetem végéig bármikor előjöhet, és az ember bizonytalannak érzi a jövőjét, ezért nem akar kimoccanni a biztonságos jelenből.

Kis nosztalgiával nézzük az elmúló időt, bár ehhez bizonyos fokú érzékenység szükséges, az emberek többsége alig várja, hogy elszakadjon az otthonától.

Gondolj arra, hogy téged nem sürget senki. A családod nagyon szeret, bátorítanak és támogatnak, és semmiképpen sem fognak elköltözésre bíztatni. Ha elmész egyetemre, a te döntésed kell, hogy legyen, a te akaratod, amiért felelősséget tudsz vállalni.

Az egyetem NAGYON klassz, csak légy bátor, és vágj bele, nagyon fogod szeretni. Iskola végén szokás magunkat bizonytalannak érezni, amikor az előző suli kirakott, de a következő még nem nyílt meg előtted. Ha gondolod, hagyj ki egy évet, de nem érdemes, mert előbb szokod meg a saját döntéseid következményét, könnyebb neked.

Figyelj, a felnőttlét a döntésekről és a felelősség vállalásáról szól. Egy idő után természetes igényed lesz NEKED gondoskodni a családodról, NEKED megfőzni a teát, hogy a nagyid megihassa, és meg fogod találni a módját, hogy ezt megtehesd. Ha szakmával, akkor úgy, ha egyetemmel, akkor úgy, de mindenképpen fel fogod vállalni, hogy viszonozd nekik az, amit tőlük kaptál.

Nagyon szépen írsz a családodról,

örülök, hogy vannak még rendes családok,

és sok sikert!