Nálatok is szokott olyan lenni, hogy a párotok úgy beszél veletek, mint egy kivert kutyával se?

Igen, ez nálunk is előfordult régebben. Mi férfiak sokszor nem adjuk ki, nem beszélünk a problémáinkról, mint a nők, hanem magunkban tartjuk és magunk akarjuk megoldani. Menyasszonyom ilyenkor ugyanúgy kérdezget, hogy mi történt, én meg ki sem látok az idegtől, ilyenkor arra kérem hagyjon békén, de erre kétségbe esik és méginkább kérdezősködik, segíteni akar, ezzel még inkább idegesítve és azt erősítve bennem, hogy gyenge vagyok és nem tudom megoldani a problémáimat. Ha ilyenkor nincs nyugalmam nagyon be tudok pöcceni, egyébként nyugodt, türelmes ember vagyok. Sajnos én is használtam már pont ezeket a kifejezéseket, ilyenkor nem szűnik meg a szerelem, az ilyen mondat csak annyit tesz: többször megmondtam, hogy hagyj már engem békén kérlek, ezt tartsd tiszteletben! Végülis költöttünk rá egy jelzőszöveget: "Szívem nagyon szeretlek, de most hagyj magamra, bevonulni a barlangomba, ki fogok jönni onnan ha lenyugodtam" Ez nálunk be szokott jönni! :) Szóval nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni, hogy majd megver meg ilyesmi.. Remélem tudtam segíteni!

Engem minden kérdésnél ezek zavarnak: "mi férfiak", "mi nők". Ezt felejtsük már el. Legyünk már bátrak egyes szám első személyt használni.

Felszínes ember vagy kérdező. Ilyen kapcsolatot érdemelsz.

Igen ritkán, de van ilyen pillanata, de ő ilyen temperamentumos és az az igazság én is ilyen vagyok. De mindig bocsánatot kérünk egymástól. Nem tudok elképzelni olyan kapcsolatot, ahol sosincs veszekedés nézeteltérés, engem nem vonz az unalmas egyhangúság. És egy vihar utáni békülés, csodálatos tud lenni. :)