Kinek az életét tegyem tönkre?

Lehet,hogy kicsit hosszú lesz..

Az a helyzet,hogy 19 éves lány vagyok és Pécsen tanulok az egyetemen,most ősszel kezdtem,kollégiumban lakom és havonta egyszer tudok hazamenni,mert 280 km-re lakom,és elég sok az útiköltség,meg időben is így jövök ki a legjobban..

Van egy apám és egy testvérem(öcsém 15 éves),anyukám meghalt amikor 14 éves voltam..

na most ameddig otthon laktam,egyértelmű és természetes volt,hogy fel kell nőnöm a feladathoz,és a háztartást vezetnem kell,amellett,hogy egy erős gimnáziumban tanultam,így valljuk be nem "túl sokat" éltem..

a probléma ott kezdődött,hogy apámat nagyon megviselte anyukám halála(ez érthető),volt idő mikor ivott is elég sokat,azt hiszem mostmár csökkentette az adagot..

egyébként egy rossz szavam nem lehet rá,mert nagyon sokat dolgozik(kemény fizikai munkát végez,tudom hogy értünk teszi,viszont látom rajta hogy hamarosan teljesen össze fog omolni,mind lekileg,mind fizikailag..

öcsém persze tudna segíteni neki,de egész nap a gép előtt ül,nem csinál semmit elvárja hogy mindent a segge alá tegyenek,meg nem mozdulna,egy lusta disznó..

aoám most is dolgozik,odakint 30 cm-es hó van,mondtam neki jó lenne ha megfogná a hólapátot,és dolgozna egy kicsit(jelenleg esélytelen hogy én menjek ki,mert épp most jött meg,és kiegyenesedni nem tudok,úgy görcsölök),mellesleg egész délelőtt a konyhában sütöttem,főztem,mostam,vasaltam,de nem akarom magam sajnáltatni,természetes ha itthon vagyok megcsinálom..

hogyan tudnék öcsémre hatni??és mit tudnék apámmal tenni?a teljes összeomlás szélén áll,pszihológusról hallani sem akar,én nem tudok segíteni neki,úgy érzem,egyébként sem jó annyira a kapcsolatunk(sosem volt az)

holnap utazom vissza Pécsre,és hatalmas nagy lekiismeretfurdalásom van,apám miatt,mert most is szóba került,hogy mi lenne ha abbahagynám az egyetemet,és hazaköltöznék,viszont én nagyon jól érzem magam,megtaláltam a társaságom,barátaim lettek,imádom azt amit tanulok(tök jó lett az első vizsgaidőszakom),egyszerűen úgy érzem ott boldog vagyok,viszont a mosolyom mögött mindig ott húzódik a szomorúság is,mert tudom,hogy ő lassan teljesen összeomlik,főleg hogy öcsémre egyáltalán nem számíthat..

önző vagyok ugye?talán mégis haza kellene költöznöm,és mindent otthagyni?nektek mi a véleményetek?sosem tudok igazán boldog lenni,és önfeledten örülni..

persze azt is tudom,itt a kérdéseket olvasgatva hogy az én problémám nem is olyan nagy probléma,hány meg hány ember van sokkal rosszabb helyzetben,de gondoltam hátha tudtok segíteni

előre is köszönöm!