A férjemmel egy kicsit megromlott a kapcsolatunk. Hogy érzékeltessem vele, hogy nekünk több kell belőle?

Hát ez nagyon érdekes volt, amit az előző hozzászóló írt. Csak nekem egy kicsit az a furcsa hogy mindent a nő áldozzon fel és alázkodjon porig? Meg jó, lehet hogy tényleg működik, de mi van ha egy idő után megint visszajön a probléma? Azért a nőnek ott a két gyerek, a háztartás meg minden. Szerintem egy férfinak magától kéne hogy odamenjen a gyerekekhez játszani, nem még a nő alázkodjon porig. Én értem hogy ha egy férfit nagyon bánt vmi belülről akkor nehéz abból kijönnie, de miért ilyen módon tud csak kijönni belőle. Úgy hogy a felesége úgymond mindent felad érte. Hát nemtudom.

Kívánom, hogy a kérdezőnek sikerüljön ezzel a módszerrel megjavítania a házasságát örök időkre! Könnyű szülést és boldog babavárást kívánok, valamint a nagyobb gyermeknek pedig sok boldogságot és egészséget!

Ja, és kérném a kedves kérdezőt hogy írja majd le hogy sikerült megoldania a problémákat, milyen "módszerrel", és hogy az utóbbi hosszasan taglalt módszer mennyire vált be.

Tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

Az az előző vagyok, és hadd idézzek magamtól:

"Szóval természetesen ez a dolog csak Rád vonatkozik. Meglehet hogy a férjed is kérdezhetne hasonlót, amit kérdeztél, ami az ő szemében probléma, és akkor neki más példákat hoznék. Itt most nem tehetek más, minthogy a Te oldaladat írom le,"

És: "Ez játszódik le benne minden alkalommal, amikor "beszólsz" neki, és EZ REJTI A KULCSOT is, nagyon figyelmesen olvasd :)

"Megint nem hagyják, hogy önként jó férj/apa lehessek.""

És: "És most jön a nagy lépés, ami hirtelen hímsovinisztának tűnhet, pedig nem az, kifejtem ahogy igértem. Ez fordítva is így működne a vacsorás esetben"

Tehát

1. Nincs szó megalázkodásról, ezt csak az egód ferdítette el, ÁLDOZATHOZATALRÓL vagy és, mely egy TERÁPIA része.

2. Ha nem hagyjuk a másik (férj vagy feleség) önként cselekedni, akkor nem várhatjuk el, hogy önként cselekedjen.

3. Látod, hogy fordított esetben "a férjnek kellene megalázkodnia". Lásd: ("ez fordítva is így működne, vacsorás esetben")

Ha hasonló problémád van, és a tudatod megakad az áldozathozatalnál úgy, hogy megalázkodássá ferdíti, akkor elbuktatok. A kérdező nem bukott el.

(Poén, hogy a jelenleg már kilenc köszönőlevelet privátban kapom, de az az egy aki nem érti meg és vitatkozik /ergo a nagy győzniakarásban persze el is bukna hasonló helyzetben/, nyilvánosan teszi. :D)

Mese a szerelemről

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy fiú. A leány iskolába járt, a fiú pedig festett, zenét szerzett, verseket írt, szobrokat gyúrt, mindenféle szép dolgot alkotott.

Egyszer azt kérdezte a leány a fiútól:

- Miért szeretsz engem?

A fiú így válaszolt:

- Nem szeretlek semmiért. Nincsen semmi konkrét dolog, ami miatt szeretnélek. Vannak dolgok, amelyeket különösen szeretek Benned, de egyik sem olyan dolog, ami kifejezetten az a dolog lenne, amiért szeretlek. Egyszerűen csak szeretlek, függetlenül bármilyen dologtól.

A leány elgondolkozott magában, és egy kicsit talán meg is bántódott azért, mert a fiú nem tudta megmondani, hogy miért szereti. "Akkor hogyan szerethet engem?" - kérdezte magában. "Akkor talán nem is szeret igazán!"

Törte a fejét, morfondírozott, hogy hogyan is nyerhetne bizonyosságot. Végül kigondolta, hogy próbára teszi a fiút!

Azt mondta neki:

- Itt ez a festményed. Ez förtelmes, nem tetszik nekem! - és leöntötte vízzel. A festmény elázott. - Még mindig szeretsz engem?

- Igen Kedvesem. - mondta a fiú. - Szerettem ezt a festményt, sokat dolgoztam rajta, nagyon sok szép emlékem kapcsolódik hozzá, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján Te vagy, a mérleg meg se rezdül.

Meglepődött ezen a leány, de nem fogadta el a választ. "Biztosan nem szerethet ennyire." - gondolta magában. "Na majd most megmutatkozik!"

- Itt ez a kottafüzeted. - mondta a lány. - Nem tetszenek a zenék, amelyeket beleírtál. - és a tűzbe dobta a füzetet. - Szeretsz-e még engem?

- Igen Kedvesem. Szerettem ezt a zeneművet, sokat dolgoztam rajta, nagyon boldogan hallgattam minden alkalommal, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján Te vagy, a mérleg meg se rezdül.

A leány most sem hitte el a fiú szavait.

- Itt ez a vers-kéziratod. Nem tetszenek a verseid, ne is add ki őket! - és a kéziratot is a tűzbe dobta. - Szeretsz-e még engem?

- Igen Kedvesem. Szerettem ezeket a verseket, sokat dolgoztam rajtuk, és soha többé nem fogom tudni ugyanígy megírni őket, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján Te vagy, a mérleg meg se rezdül.

A leány rettentő haragra gerjedt. Hogyan is hazudhat a szemébe a fiú, hogyan is mondhatja, hogy szereti, amikor már annyi kárt okozott neki?! Éktelen dühében felkapta a porcelánszobrot, magasba emelte, s földhöz akarta vágni, de ekkor meglátta a fiú tekintetét. A fiú oly rezzenéstelen arccal, kedvesen, szerelmetesen nézett rá, mintha ő éppen csak nyújtózkodna. Megremegett a lány, a szobrot hirtelen visszarakta a helyére, s térdre rogyott a fiú mellett.

- Bocsáss meg nekem, bocsásd meg, hogy kételkedtem benned! - könyörgött sírva, s azt várta, hogy a fiú ellöki és a földön hagyja, és ő nem látja többé.

A fiú csak nézett rá, majd kezébe vette a porcelánszobrot, és azt mondta:

- Nincsenek dolgok, amelyek miatt szeretnélek, ezért nincsen dolgok, amelyek miatt kevésbé szeretnélek. Látod, egyetlen szavad, egyetlen gondolatod, egyetlen pillantásod milliószor többet ér bármilyen tárgynál. - és a szobrot a földre dobta, szilánkjai szerterohantak a padlón.

Így folytatta a fiú:

- Ne bánd, hogy ilyen veszteség árán tudtad csak elhinni, hogy mennyire szeretlek. Nincsen a te elvesztésedhez mérhető veszteség. Minden javunkat elveszíthetjük, mégsem veszítettem el semmit, ha Te megmaradtál. Az egész ház leéghet, mégsem veszítettem semmit, ha Te megmaradtál. Árvíz pusztíthatja el a falut, mégsem veszítettem semmit; ha Te megmaradtál. Mert ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy hazudtam akkor, amikor azt mondtam: szeretlek. Márpedig nem volt soha egyetlen szó sem, amit ennél komolyabban mondtam volna ki. Így hát ha ez hazugságnak bizonyulna, az egyben az én halálomat jelentené. Testemben tovább élnék ugyan, de lélekben, annak megvalósításában, AKI VAGYOK, meghalnék abban a percben. Soha többé nem kell hát félned attól, hogy akár egyetlen pillanatra is összehasonlítanálak, összemérnélek bármilyen mulandó dologgal. Így hát a válasz, akárhányszor is kérdezed, változatlan: MÉG MINDIG SZERETLEK, KEDVESEM!