Ti megvédenétek a gyereketeket?

Először szeretném leszögezni, hogy nem vagyok úgymond elfogult magammal kapcsolatban, azt írom, ahogy van a dolog.

16 éves lány vagyok, az anyukámmal a nagymamánál lakunk, apukámat nem ismerem, sosem láttam.

Aztán olyanok vannak, hogy a nagymamám látható, hogy nem szeret, sosem szetetett, ellentétben a nagypapámmal, akinek én voltam a legkedvesebb unokája, de sajnos ő már pár éve elhunyt.

Itt él még anyának rajtunk kívül 2 fiú és egy lánytestvére.

A két nagybátyám sem szeret, egyik hozzám sem szól egy vita óta, másik is csak keveset, ha muszáj, meg szoktam hallani, hogy mormog magában rám, szerinte sok vizet használok meg szerinte minek venni nekem csokit,mert sok pénzbe van stb.

Nagyanyám meg valamikor leci.g.ányoz stb. Meg volt, hogy azt is mondta, hogy legalább megdöglenék reggelre.

Hozzáteszem, én nem szoktam hagyni magam, visszaszólok ha kell megvédem magam de sose mondok rá rosszat de megvédem magam. Biztos ezért is utál.

Anyát meg nem érdekli, valamikor el se hiszi, ha elmesélem, mi volt, azt mondja biztos nem igaz vagy,hogy biztos én vagyok a hibás vagy azt mondja, hogy ne foglalkozzak velük. De sose áll ki mellettem, egyszer volt, hogy szólt nagyanyámnak, hogy ne cig.á.nyozzon le engem mindig.

Meg unokatestvérekkel való esetleges vitában is mindig más mellé áll.

Már el se mondok neki semmit mert nem hiszi el vagy nem tesz semmit.

Szeretnék elköltözni de nem tudok. Apámat sem árulja el, hogy legalább felvenném vele a kapcsolatot vagy valami.

Egyszer azt is mondta, hogy nagyanyámat az is zavarja, hogy én "balkézről" születtem, ezt mondta.

Csak nem tzdom, erről én tehetek most? Mett szerintem nem.

Sajnos úgy érzem senkim nincs és senkire se számíthatok.