Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Érdemes így belevágni?

Érdemes így belevágni?

Figyelt kérdés
Előre szeretnék elnézést kérni mindenkitől, ha túlságosan bőrére eresztem a sztorit, de dióhéjban ezt nem tudom összefoglalni. No tehát, fiatal felnőttek vagyunk a párommal, együtt élünk, de közös otthonunk még nincs, erre kuporgatjuk a pénzt, és itt kezdődik a probléma, hogy ez csak egyoldalú. A barátnőm két kézzel szórja a pénzt, minden felesleges dolgot megvásárol, ha létezik ilyen kifejezés, akkor ráfogható, hogy "boltkóros". Példának okán vett legutóbb télire egy csizmát, ami rendben is volna, de előtte 1 hónappal vásároltam neki én is (ő választotta), és ezen kívül is volt neki kettő, tehát 4 csizmával felvértezve vág neki a télnek, illetve, egy sportcipőt is vett tavaszra, ami ugyan csak van neki kettő. A pénz mindig is kényes téma volt kettőnk között. Nyár elején elmentünk külföldre lazítani, előzetesen megbeszéltük, hogy közösek álljuk a nyaralást, ám éppen nem volt nála annyi pénz akkoriban, így kifizettem én az egészet, de megesküdött, hogy az ő részét megtéríti. Azóta sem fizetett, nem róttam fel érte semmit. Nem okozott problémát, és nem ez volt az egyetlen, amikor sok pénzt "hiteleztem" neki, egyszer sem kértem vissza, de amikor én kerülök olyan szituációba, hogy rászorulok néhány ezer forintra, mert éppen nincs nálam, azt a legközelebb adandó alkalommal bevasalja rajtam, illetve számtalanszor felhánytorgatja, hogy mikor törlesztek.. Eleinte közös számlán voltunk, de amióta feltűnt, hogy ész nélkül szórja a pénzt, azonnal nyitottam egy sajátot. Ebből kisebb vita kerekedett, szerinte nem tudom magam még elkötelezni, és ezért van szükségem saját számlára, legalábbis ez egy jele annak. Visszakanyarodva a kiindulóponthoz fogalmam sincs, hogy akarok e így közös életet vele folytatni. Én az elmúlt pár évben rengeteg álmomról, vágyamról lemondtam azért, hogy később önállóan, közösen élhessük az életünket, és ennek eredményeképpen már hamarosan lesz annyi pénzem, hogy ebbe belevágjak, de neki? Száz ezer forintja nincsen, pedig lett volna miből. Hozzá kell tegyem, körülbelül kétszerese a fizetésem az övének, és emiatt mindig azzal érvel, hogy neki nincs is miből félretennie. Jár szoláriumba, kondizni, műkörmözni, az isten tudja, még hova, de neki nincs pénze. Én komolyan gondolom a folytatást, és tudom, hogy ő is, de nem tesz érte, hanem azt várja, hogy minden az ölébe hulljon. Tisztában vagyok vele, hogy a nőknek vannak igényeik, hogy igenis kell a 4 csizma, hogy náluk mindig dúl a versenyszellem és folyton követni kell a trendeket, meg az állandó megfelelési kényszer.. női gondok. Megértem, de a közös élet épp azért közös, mert ketten kellünk hozzá. Még egyszer bocsánat a hosszúságért, és amiért ilyen kesze-kusza lett az iromány, szimplán kitört belőlem, túl sokat akartam egyszerre leírni, de a lényeg remélem megragadt.
2014. nov. 13. 10:48
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
88%
Nőként mondom, ez nagyon gáz! Sajnálom, de a barátnőd egy elkényeztetett, önző, élősködő ember! Nem baj az ha ad magára, amennyiben megkeresi a rá valót, de ez amit ő csinál, ez ész nélküli pénzszórás! Jól mondják a többiek, zárd el a pénzcsapot, mert magától nem fogja ezt abbahagyni. Ha komolyan szereted (bár szerintem ő nem szeret téged), akkor drámai változtatást kell csinálnod! Amikor megkapja a fizetését, elkéred a rezsitek felét, és a többi pénzével azt csinál, amit akar. Te is menj el szórakozni, költs magadra, és ha majd az övé elfogy, ne adj neki, mondd hogy már elköltötted. Ha hisztizni fog, márpedig fog, akkor legalább tudni fogod, hogy nem szeret téged. Nem akarlak bántani titeket, de annyira különböző emberek vagytok, nem tudom hogyan akarhatsz vele közös jövőt. Így nem lesz házatok, se gyereketek, semmitek.
2014. nov. 13. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%
A barátnőd kihasznál, ennyi. A közös kasszát meg elég korainak tartom, főleg a fent leírtak fényében. Attól mert Te többet keresel azért még neki is illene a közös jövőtökre félretenni. Kétszerese a fizetésed az övének, vagyis ha Te 100e-t félreteszel, neki is illene 50et mondjuk.Egyszerűen nem érdekli mert majd Te úgyis eltartod, ahogy eddig is. Ha neked hamarosan meglesz a pénzed az önállósodáshoz akkor tedd meg egyedül, nem rossz ám az ha csak a te neved szerepel a tulajdoni lapon. Én is nő vagyok és nekem is vannak igényeim, de rengeteg mindenről lemondtam (lemondok még most is) hogy önálló életet kezdhessek és sikerült. Van a családban egyébként nálunk is ilyen nő, nem keres túl jól de drága ruhára, fodrász, műköröm, táncórák, szórakozás arra van pénz de a telefonszámlára meg kajára minek arra majd ad a család....
2014. nov. 13. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Miért akarna változtatni, ha neki kényelmes így? Megvan mindene, és előbb-utóbb annyira akarni fogod azt a közös életet, hogy a házat is alátolod. Ne haragudj, de én is úgy látom, komoly problémák vannak a barátnőddel. Nincs azzal gond, ha kevesebbet keres, sőt, ha a hozzáállása normális lenne, még az is elfogadható lenne, ha esetleg a tényleges szükségletei többe kerülnek, mint amit meg tud rá spórolni, és rád szorul. A tényleges szükségletbe viszont nem tartoznak bele luxuscikkek, mint 2., 3., és 4. csizma vagy cipő, műköröm, szolárium, kondi és hasonlók. Aki adni akar magára és sportolni akar, akkor is meg tudja tenni, ha nem költ rá, szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy különben lerobbanna. (Véleményem szerint a szolárium és műköröm hiányától nem lenne ronda, de persze ízlések és pofonok, már ameddig saját maga állja a költségeit.) Mint látod, a barátnődnek mindenre van pénze, amire akarja, hogy legyen. A közös jövő nem fontos, mert vagy nem gondolja veled komolyan, vagy pedig rajtad kíván élősködni anyagilag egész életében. Az ilyen mentalitás soha nem fog megváltozni, legalábbis melletted, akiről tudja, hogy van pénze, biztosan nem.
2014. nov. 13. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
9%

A nő a saját fizetését költi,nem a fiú tartja el.Néha adott neki kölcsön,de ahogy látom ez múlt idő,tehát valószínű nem rendszeresen így van.

Illene félretennie neki is,de mivel nem teszi,így ha házat veszel,ne a kettőtök nevén legyen,hanem csak a tiéden.

2014. nov. 13. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
86%
14-es , ha a nő a fizetése 100%-át luxuscikkekre költi, szerinted ki tartja el? Ne légy már ilyen buta...
2014. nov. 13. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
74%

Csatlakozom pár előttem szólóhoz, a barátnőd valószínűleg csak kihasznál.

Szerintem hagynod kéne a barátnődet, mert ha így folytatod, egy idegroncs lesz belőled. Látod, hogy a másik mindent megkap, te meg gürizel a semmiért, mert neki kell a pénzed. Ha egy normális életet akarsz magadnak, egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban, akkor keresel mást, mert ezt a jelenlegi barátnődtől nem fogod megkapni.

2014. nov. 13. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
74%

Bár a leírtak alapján nincs jó véleményem a kedves barátnődről, de talán próbálj meg vele elbeszélgetni, illetve tanítsd meg arra, ossza be a pénzét, nyilván ha még együtt akarsz vele maradni. Egyezzetek meg mindenki csak a saját dolgait finanszírozza.

Egyébként az hogy együtt éltek mit takar? Rezsit kell fizetnetek, ő fizeti az ő részét, illetve az étel ráeső részét? Ha elmentek valahova mindig te fizetsz?

Amúgy ja persze kell 4 csizma, akkor, ha az embernek telik rá, ha nem örüljön, ha 1 van neki...

2014. nov. 13. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim válasza:
17%
Az a helyzet, hogy a nőknek ez JÁR! Tehát ha megelégeled a dolgot és letiltod a riherongy bankkártyáját, akkor marad a marok marcsa vagy a beszamolok.hu ;-)
2014. nov. 13. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

18-as, ezt kikérem magam és minden normális tisztességes nő nevében!

Attól hogy te még nem találkoztál igazi NŐvel, még nem kell rólunk így vélekedni!

2014. nov. 13. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!