Sógornőm próbál beleszólni az életünkbe, már anyósomon keresztül is. Mit tegyek, veszekedjek vele vagy bízzam anyósomra a dolgot?
Anyósommal kezdetektől jó a kapcsolatom. Sógornőmmel is az volt, de amióta mindkettőnknek gyerekeink születtek, azóta ez megváltozott. Teljesen más elveket vallunk, és ő sokszor beleszól az életünkbe.
Ők sosem hagyják a nagyszülőknél a gyerekeket, mert ő "nem a nagyszülőknek szült". A mi gyerekeink kezdetektől voltak ott hagyva, először pár órára, majd ahogy nőttek, egyre többet. Nagyon jó a kapcsolatuk anyósommal, szeretnek ott lenni és anyósom is szereti, ha ott vannak.
A sógornőmék elváltak, így ő odaköltözött anyósomhoz a 3 gyerekével. Én beszéltem anyósommal, mondta hogy ez engem ne érdekeljen, az én gyerekeim ugyanúgy az unokái, továbbra is szeretné ha néha ott aludnának. Sógornőm viszont nagyon csúnyán beszél velünk emiatt, amit már nem bírok elengedni a fülem mellett.
Anyósom szerint ne foglalkozzak vele, az ő háza, ő ideje, ha nem tetszik valami a lányának akkor arra az időre elmegy otthonról.
Tényleg hagyjam a dolgot anyósomra?
Így van hagyd az anyósodra. Ha neked mond valamit, csak válaszold azt rá, hogy majd ha anyukának nem tetszik akkor szól ő, de míg szívesen látja a gyerekeket, addig akkor mennek mikor csak akarnak. És küld el az anyjához, hogy beszélje meg vele a gondjait, anyuka meg majd ecseteli neki, hogy "kuss"
Ja és megkérdezheted, hogy ha nem az anyósodnak szült, akkor miért költözött be hozzá? Akkor élje a saját életét külön, és ne kérjen segítséget.
(Hozzáteszem természetes dolog hogy a szülei segítenek, de nem ezzel a hozzáállással, ami a sógornődnek van)
Ja ez kicsit viccesen jön ki, hogy ő nem a nagyszülőknek szült, de mégis ott lakik velük. Én pl örök hálát adok a szüleimnek, hogy rengeteg időt tölthettem együtt a nagyszüleimmel is gyerekként.
Amúgy felesleges konfrontálódni vele, csak látványosan le kell szarni mit mond. Az anyós szívesen lát titeket, ő meg ne szóljon bele, ha más házában él. De alapvetően nem éri meg támadni, mert azzal esetleg az anyóst is ellenetek fordítja.
Ameddig a gyerekeidet vagy téged szemtől szemben nem ér sérelem, addig hagyhatod anyósodra.
Jajj, annyira tudom utálni az ilyen embereket! Az én sógornőm (csak ő a sógorom nője) pontosan ilyen. Mindenbe beleköt, de úgy, hogy az ember hónapok óta nem is találkozott vele. Ennek ellenére mindig talál valamit, amivel "megsértettük" :D Bár nálunk inkább azért van a dolog, mert mi együtt élünk, házasságban, gyerekekkel, őt pedig nem akarja elvenni a sógorom. Az alap szitu más, viszont lényegében ugyanaz. Jó dolgában nem tudja hogy mibe tudna belekötni. Ráadásul vagy mondvacsinált az indok vagy olyan, ami nem tartozik rá. Az ilyen emberektől mászok falra.
G.T.A.
"hogy miért csinálja a fesztivált," - hát miért?
Szar az élete, férj sehol, most meg éppen a markáns elvei ellenében ott lakik gyerekei nagymamájánál...
Persze, hogy frusztrált, kötözködő.
Vesztesnek érzi magát, Veled szemben is, Kérdező, - bár te tán nem is tudsz semmiféle versenyről.
Szerintem anyósod megoldja a dolgot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!