Csak én érzem úgy, hogy ez durva volt?
Kedves édesanyámat ma elkísértem vérvételre a dokijához, ahova engem is behívtak és jó kis fejmosást kaptam, hogy én anorexiás vagyok. Hát mit ne mondjak, jól ledöbbentem, mert nem vagyok anorex meg mellesleg is minek kell anyámnak egyből mindenkinek elmondani, hogy fogyókúrázom.
Na azóta nem szólok hozzá, csak ha nagyon muszáj. Tesóm megkérdezte, hogy én is megyek e anyuval vhova, mert tegnap még úgy volt, hogy igen. Mondtam, hogy nem megyek. Erre anyu elkezdett üvölteni, hogy mit játszom a megsértődöttet, meg milyen elgem van belőlem. Mondtam neki, hogy semmi köze az étkezési szokásaimhoz, és igen durva dolog volt, hogy kibeszélt a hátam mögött. (A barátnőjével rólam /is/ szokott levelezni, hogy mi van az én életemmel), lek...ott, meg hogy annyi agyam van, mint egy csigának, meg minden. És hogy menjek a pasimhoz, de annak se kellek.
Most ő van megsértődve és játsz a dámát, hogy bezzeg ő megszült és hogy majd ha bajom lesz akkor megyek hozzá segítségért. Pedig nagyon rég nem kérek tőle segítséget, mert mindig a szememre veti, hogy bezzeg ő segít.
Szóval szerintem picit eltúlozta a dolgot vagy csak szerintem?
Amugy 21éves vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Így nehéz eldönteni,h melyikőtöknek van igaza.Szerintem nem vészes a 176-60.De azért az elég durva,h olyanokat mond rólad,h pasidnak sem kellesz meg stb...az én anyám is ilyen:fiatalkorában lesz@rta a tanulást-helyette eljárt moziba a semmirekellő palijaival,akiket havonta váltogatott(közben a szülei(nagyszüleim)tök normálisak,mindent megadtak neki,szeretetet,meleg otthont)-anyám és apám kiskorom óta püfölték egymást,ebben nőttem fel,a mai álláspontról meg inkább no comment-de a lényeg h az én anyám is csak az észt tudja osztani mindenkinek,meg h mindenki nézzen magába,a lényeg az,h ő nem teszi-én is az idegeskedés miatt fogytam sokkal durvábban mint te-tönkrement az emésztésem-nem tudok visszahízni,pont az anyám miatti folyamatos idegeskedésben és akkor még ő tesz megjegyzést h csontváz meg hasonlók,egyetemista vagyok-olyanokat vág a fejemhez ok nélkül,h tanulni is b@szok(csakmert nem értem el egyetemen a 3,8as ösztöndíjas átlag helyett csak a 3,7-et)-mindenestere elég nevetséges az ő szájából az ilyesmi,aki nem tudott 1 szaközzepes osztályt elvégezni 2 év alatt...lehet h te is hasonló cipőben jársz,ezért nem mondom azt feltétleünl,h benned van a hiba.
20/L
Nincs semmi bajom.
Albérletben lakom Szegeden, suliba járok. A sulitól kapott pénzből+ szülinapok pénzéből élek. Most csak a születésnapom miatt vagyok itthon. Ha itthon vagyok segítek mindenben, mosok, takarítok, teregetek, tehát nem várom el, hogy kiszolgáljanak.
Azért "beszélem" ki, mert picit durvának találom, hogy lejárat úton-útfélen, egy jó szót nem tud rólam mondani. A doki szerint sincs semmi bajom, sőt senki szerint nem vagyok túl vékony, csak anyám beparázik, ha nem vacsorázom (mint tegnap, de az hogy d.u. megettem 2 szelet tortát, nem érdekli). De úgy tűnik megint én vagyok mindenben a hibás. Itt is sokan azzal jönnek, hogy legyek hálás stb. Elég sok mindent megteszek anyu kedvéért, tehát hálátlannak nem lehet nevezni. De azt nem tűröm még tőle sem, hogy k...vának nevezzen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem pasizok, nem járok bulizni, legutóbbi "szórakozásom" a színház volt pont vele.
Komoly párkapcsolatban élek több mint 2 éve, előtte sem tengetek túl a pasik, se a bulik az életemben. Nem járok sehova, max vele vásárolni+könyvtárba, jól tanulok. Nem tudom miért kaphattam...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!