Szerintetek jó ötlet, ha műtét után "elhagyom" magam? Vagy ne tegyem?

Milyen műtét lesz ez, hogy nem tudsz egy kanalat a szádhoz emelni? Én inkább megalázónak érezném, ha egyébként képes lennék mindent megcsinálni, de úgy tennék, mint aki mozgásképtelen, és a fenekemet is a párommal töröltetném ki, csak hogy kényeztessen már egy kicsit. Rég rossz, ha valaki egy egészségügyi beavatkozástól várja azt, hogy a párja törődni kezd vele. Édesanyámnak nemrég távolították el az egyik emlőjét. A műtét napján nem kelhetett ki az ágyból, nem ehetett. Másnap reggel viszont kötelező volt mozognia, onnantól kezdve ő járkált, zuhanyzott, sétált, evett-ivott, eszébe sem jutott életképtelent játszani, pedig még a lelki teher is ottvolt, amivel a mellrák és a melleltávolítás jár.

Csak nehogy több betegséggel kösd be.

Szerintem szánalmas lenne. Ha valaki ilyet csinál, azt elkuldeném orvoshoz, mert tuti valamilyen zavar van a fejében.

Én voltam olyan helyzetben, hogy sajnos mindenben segíteni kellett, mert mind a két karom sérült, plusz szétszabdalták a combom a plasztikai műtéthez. Fürdeni képtelenség volt egyedül, minden mással próbálkoztam egyedül megbírkózni (az ember csodákra képes ilyenkor), persze azért kellett segítség. Örülj neki, ha nem kerülsz annyira kiszolgáltatott helyzetbe, hogy tényleg másnak kelljen ellátnia, hidd el nem kellemes azon agyalni, hogy mondjuk wczés után hogy töröld ki, vagy mikor épp a "nehéz napokat" éled meg, akkor fürdessen a párod. Egy normális kapcsolatban szerintem van annyi figyelem, hogy alapból jobban kényezteti az ember a másikat, ha magától nem teszi meg ezt az ember, arra rá erőszakolni is felesleges.